Híreink

A BZSH elnökének köszöntője az 5779-es év bejövetele kapcsán

Ma este beköszönt Ros Hasana ünnepe, egyben az 5779-es esztendő. Az alábbiakban Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnökének köszöntőjét olvashatják: "Hajlamosak vagyunk egy-egy év elteltével összegzést készíteni, fogadalmakat tenni, hogy másként lesz, jobb lesz, legfőképpen -reményeink szerint boldogabb lesz.

Egy zsidó ünnep a gránátalma varázslatában

Vasárnap este beköszönt Ros Hasana, és egyben az 5779-es zsinagógai esztendő. Az ünnep emblematikus gyümölcse a gránátalma, héber elnevezése: rimon (רימון). A gyümölcsöt a zsió kultúrában hagyományosan a Ros Hásáná második estéjén fogyasztjuk. Pontosabban a gránátalma az új gyümölcsöt jelenti és az új év gazdagságát szimbolizálja.

Ebben a zsinagógai évben utoljára kívánunk Békés Szombatot!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Rövidülnek a nappalok, így ma este már hét óra előtt hat perccel beköszönt az ünnep. Ne feledjük! Ez lesz az utolsó Szombat az 5778-as zsinagógai esztendőben, vasárnap este már beköszönt Ros Hasana és vele együtt az 5779-es év!

Meghosszabbítottuk pályázati felhívásunkat a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) pályázatot írt ki a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására! Ajánlat kérő árajánlat tétel céljából bejárást biztosítunk 2018.szeptember 6-án 8 és 13 óra között a 1108. Kozma u. 6. alatt.

Különleges ízek, szokások Ros Hasanakor az asztalon

Közeledik az új zsinagógai esztendő, az 5779-es év, ezzel együtt pedig Ros Hasana ünnepe is, amikor is különleges ételeket szokás fogyasztani. A barchesz ilyenkor nem hosszúkás alakú, hanem kerek. Ezen az ünnepen áldásmondáskor nem sót, hanem mézet használunk a “majci” fogyasztásakor, jelezvén az ünnep édes mivoltát.

Szakadás: az értékek kiemelése – dr.Frölich Róbert főrabbi írása a zsido.com cikke kapcsán

Köves Slómó “Szakadástól az értékek házasságáig- A magyar politika és zsidó stratégia 150 éve” címmel jelentetett meg egy dolgozatot a zsido.com felületén. Köves Slómó dolgozata történelmi, logikai és ténybeli tévedéseket tartalmaz, hiányos, és kissé elfogult.

Dobjuk el bűneinket, kezdjük tisztán az új esztendőt!

A Ros Hásánát megelőző teljes hónap már a Tsuva, azaz a megtérés jegyében telik el. E felkészítő hónap minden egyes reggelén a zsinagógákban megfújják a sófárt, hogy felébresszék a hívek szívében a megtérés vágyát és felhívják a figyelmet a közelgő „Félelmetes Napokra”.

A sófár hangjának napjai

Már csak három nap és Elul hónap 29-én beköszönt az 5779. zsinagógai esztendő. A Ros Hásáná, és az azt megelőző napok egyik legfontosabb szimbóluma a sófár, mely a legrégibb hangszereink egyike. Hagyományaink szerint az újévet megelőző Elul hónapban, minden reggel (szombat kivételével) sófárt fújunk, így is készülünk az félelmetes napokra, Ros Hásánára és a Jom Kipurra.

Ünneplés, megtérés, zsinagóga látogatás – közeledik Ros Hasana

Közeledik az új év, vasárnap este beköszönt az 5779-as zsinagógai esztendő. Rajs Hasónó (szöfárd kiejtéssel: Ros Hasana), azaz a zsidó Újév lényege a megtérés, a Tsuvá. Még aki egész évben nem jár templomba, az is elmegy ezen az ünnepen, hogy meghallgassa a Sófárfúvást, számba vegye az elmúlt év eseményeit, hisz ez a számadás már a megtérés kezdete.

Mától márványtábla őrzi Bandi László emlékét a Síp utcában

Kedden délután ünnepélyes keretek között került leleplezésre a BZSH Síp utcai székházának harmadik emeletén az a márványtábla, amely a júniusban elhunyt egykori BZSH elöljáró, és elnökjelölt Bandi László emlékére készült.

Ünnepi szokások Ros Hasana, a zsidó új esztendő kapcsán

Vasárnap este beköszönt az 5779-es zsinagógai esztendő, így ismét alkalmunk nyílik ünnepelni és egyben magunkba is szállni az elkövetkezendőkben. A zsidó újév ünnepével kezdődik meg a Jom Kippurig tartó megtérés tíz napja. Ezt az időszakot félelmetes napoknak is nevezik.

Tórai kommentár Nicávim hetiszakaszunkhoz

A Ros Hásánához kapcsolódó Nicávim heti szidra felel meg a legjobban a zsidó új esztendő hangulatának előkészítésére. Mózes már halálára készül, és minden erejével azért küzd, hogy a nép kövesse tanításait halála után is. "Ma mindannyian a Örökkévaló színe előtt álltok, vezetőitek, bíráitok, véneitek, egész Izrael, gyermekeitek, asszonyaitok és az idegen, aki köztetek lakozik."