Híreink

Megemlékezés a Duna parti cipőknél

Videó felhívást tett közzé Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke Facebook oldalán a holokauszt tagadás miatt. A videóban a DZSH elnöke kér mindenkit, hogy április 16-án 16 órakor a budapesti Dunai cipők emlékműnél minél többen emlékezzenek meg a holokauszt áldozatairól.

Budapesten és Debrecenben tartja idei közgyűléseit a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA), amelynek márciustól egy éven át Magyarország látja el a soros elnökségét, Budapesten és Debrecenben tartja idei két közgyűlését – jelentette be Takács Szabolcs, az IHRA magyar elnöke, az IHRA-elnökségért felelős miniszteri biztos Debrecenben. A Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára a felújított Pásti utcai ortodox zsinagógában kiemelte: a magyar elnökség idején szeretnék elérni, hogy növekedjen az IHRA súlya, láthatósága, és csökkenjen az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a gyűlöletbeszéd.

Véget ért kvízjátékunk újabb fordulója

Újabb hét telt el, lezárjuk legutóbbi játékunkat. Kérdésünkre azok válaszoltak jól akik azt válaszolták, hogy a Má nistana" (מה נשתנה) kérdés jelentése: Miben más? Az előttünk álló héten új kvízjáték keretein belül tehetik próbára tudásukat játékos kedvű olvasóink. Jó játékot kívánunk!

Kellemes Pészáchot Kívánunk!

Hamarosan beköszönt a Szombat, és vele együtt a Pészách is. A kivonulás ünnepének keretein belül ma és holnap is Széder esték keretein belül emlékezünk meg őseink történetéről, és éljük újra át mindazt ami velük történt az Egyiptomból való kivonulás során. Az elkövetkezendő napokban főszereplővé válik a matza, matzó, a keletlen kenyér.

Pészach a Néprajzi Múzeumban

Pészach ünnepéhez kapcsolódva ingyenes programokkal, közte előadással és tárlatvezetéssel is várják az érdeklődőket április 7-én a budapesti Néprajzi Múzeumban. A "Kő kövön. Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából" című kiállításban 16 órától Sedlmayr Krisztina kurátor vezeti végig a közönséget, középpontba helyezve az ünnepi készülődést és a széderest tárgyait.

Pont Pészach idejére esett a bejelentés: Az egyiptomi kivonulás utáni tárgyakat találtak Dél-Izraelben

Több mint 3000 éves, a Kánaán fölötti egyiptomi uralom idejéből és az egyiptomi kivonulástól az első jeruzsálemi szentély koráig tartó időszakból származó műkincseket találtak a Negev-sivatag egy barlangjában. A Tel Halif nevű ásatáson talált több tucat lelet a régészek szerint hajdan a Júda törzs, a babiloni fogságba el nem hurcolt egyetlen izraeli törzs tagjainak tulajdonában volt.

Mire figyeljünk Pészach előtt?

Pészach egy olyan ünnep, ami aktív részvételünket igényli nem csak az ünnep alatt, hanem már hetekkel előtte is. Az ünnepekre vonatkozó hagyományos előírások mellett ilyenkor tilos 7 napon át bármi kovászosat enni, sőt még birtokolni sem szabad semmit, amiben van kovász. Úgy tudunk tökéletesen meggyőződni arról, hogy kovászmentes az otthonunk, ha már hetekkel Pészach előtt elkezdünk takarítani, s apránként szabadulunk meg mindentől, amiben kovász van.

Továbbra sincs javuló tendencia a hazai antiszemitizmus terén

A zsidóellenességre teljesen immúnis és maximálisan fogékony csoportok aránya is növekedést mutat az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva – derül ki a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített felmérésből. A Jobbik erősödésének és a Szabadság téri emlékműnek a hatása is érezhető a tavaly év végén (2013 után második alkalommal) felvett adatokból: annak ellenére is kiolvashatók a polarizáció jelei, hogy egy év alatt nem zajlott le gyökeres változás az antiszemita attitűdök tekintetében.

Értékes kiadvánnyal gazdagodott a magyarországi zsidóság

Gazdagon illusztrált, olvasmányos és átfogó az a most megjelent könyv, amely annak a kétszázezer magyar zsidónak állít emléket, akiket 1944-ben budapesti lakhelyükről csillagos házakba, vagyis kényszerlakhelyekre telepítettek. A Soros György magyar származású amerikai üzletember nevéhez köthető Nyitott Társadalom Archívum (OSA) 2014-ben nagyszabású programot indított azzal a céllal, hogy feltárja az egykori csillagos házak történetét

Izrael egyik legnevesebb jazz zongoristája Budapesten lép fel

Aki szereti az igényes jazz zenét, annak szeretettel ajánljuk a Kombó Klub április 17-i programját, amikor Izrael egyik legmeghatározóbb jazz zongoristájaként és zeneszerzőjeként számon tartott Ari Erev színpadra lép. A neves művész 20.00 órától lép fel a Kombó Klubban.

Szerdán vetítik az Ida című filmet az Örökmozgóban

A Zsidó Erzsébetváros Klub és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közös filmklubjának első programján, az Ida című lengyel-dán filmdráma kerül bemutatásra, 2015. április 1. (szerda) 17:00 órakor az Örökmozgó Filmmúzeumban. A film szinte minden díjat megkapott Európában és a tengerentúlon, elnyerte az Oscar-díjat, az Európai Filmdíjat, valamint a BAFTA-díjat is, hazájában mégis politikai viták kereszttüzébe került.

Véget ért kvízjátékunk újabb fordulója

Ismét eltelt egy hét, így kvízjátékunk újabb fordulója is véget ért. Legutóbbi kérdésünkre azok válaszoltak jól akik a 4-es számot jelölték meg a lehetséges válaszok közül, hiszen a Széder estének ez a szám a központi eleme. Az előttünk álló héten új kvízjáték keretein belül tehetik próbára tudásukat játékos kedvű olvasóink.