Híreink

Keleti Ágnes: Száz a százhoz

Száz nap vissza a januári 100 éves Keleti születésnapjához. Keleti Ágnes ötszörös olimpiai győztes tornásznő a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka. Mindenki által remélve a bajnoknő száz nap múlva tölti be a századik születésnapját (1921. január 9-én született Budapesten). A magyar sport történetében már korábban is akadt a századikat elérő, sőt túl is lépett olimpiai bajnok: Tarics Sándor vízilabdázó, 1936 aranyérmese.

A sátoros ünnep szokásai, imarendje

Soron következő ünnepünknek Szukkotnak kétszeres jelentőséget ad a Tóra: a sivatagjárásra emlékeztet. Természeti jelentősége pedig: a termés betakarításának örömünnepe az a nap, amikor a maga a Tóra is megparancsolja: „Örvendezz Istened előtt!” (ושמחת לפני יי) Talán ez a legtisztább öröm: a jól, becsületesen elvégzett földmíves munkának egyszerű öröme adta meg ünnepünknek azt a kiemelkedő jellegét, hogy az ünnepnek

Egy fantasztikus gyümölcs, Szukkot gyémántja: az Etrog (אתרוג)

Pénteken este beköszönt Szukkot ünnepe, amelynek emblematikus hozzávalója az etrog, mely kísértetiesen hasonlít a citromra, ám szimbólumában és ízében teljesen eltér attól. Az etrog valóban citrusfajta, vastag héjjal és kis mennyiségű, édeskés gyümölcshússal. Nagyon jó illata van, ezért inkább alkalmas parfümkészítésre, mint fogyasztásra.

A szukkoti sátor kellékei

Péntek este beköszönt Szukkot ünnepe. Szukkot (סֻכּוֹת) a három zarándok-ünnepünk egyike, melynek mezőgazdasági ...

Ezerötszáz fölé emelkedett a koronavírus következtében elhunytak száma Izraelben

Kedd reggelre 233.554-re emelkedett a megerősített koronavírusos betegek száma Izraelben. Az aktív esetek száma 65.025, a felgyógyultaké 167.021 míg az elhunytaké 1.507. A hétfőn végzett tesztek száma 7.577 volt.

Péntek este beköszönt Szukkot ünnepe

Még fülünkbe cseng a Kol Nidré dallama, amikor hozzálátunk az ünnepi sátor felállításához, hiszen péntek este hat óra után három perccel beköszönt a Sátoros ünnep, a Szukkot. A bűnbánati hangulatot a cselekvés, a "micvák" tejesítésének hangulata váltja fel. Szukkot az öröm ünnepe.

Könnyű böjtöt, jó pecsételést kívánunk!

Ideje készülődni! Elvégezni az utolsó házimunkákat, hiszen 18 óra 13 perckor megkezdődik a 25 órás böjt, a Jom Kippur, mely talán a legnagyobb kihívás a zsidó emberek számára. Az Engesztelés Napját a pecsételés napjának is nevezzük, mert a Ros Hásáná napjaiban hozott ítéletet most "pecsételi meg" az Örökkévaló, ekkor lesz végleges az emberek sorsáról hozott ítélet. Ezekben az órákban pecsételtetünk be a "jók könyvébe", vagy ahogy másképpen mondjuk: az "élet könyvébe".

Ma este hangzik fel az egyik legszebb imánk, a Kol Nidré

Ma este beköszönt Jom Kippur ünnepe. Legszentebb ünnepünk minden évben este köszönt be, ráadásul egy jellegzetes imával, költeménnyel, a Kol Nidrével veszi kezdetét. Az ünnep előestéjén hagyományos ősi dallammal, egyre emelkedettebb hangerővel felhangzó imádság, a Kol Nidré sajátos hangulatot kölcsönöz Jom Kippur estéjének.

Jom Kippur üzenete

Vasárnap este beköszöntő ünnepünk legfontosabb mondata: pecsételhessenek be az Élet Könyvébe! Ez hittestvéreink hagyományos köszöntése Jom Kippurkor, amely egyik legbensőségesebb ünnepünk. A böjt és elmélkedés, odaadás és imádság ideje. Ez az a nap, amely a megbocsátásról, a megbánásról szól.

Már rotyog a fazékban az ünnepi menü, de figyeljünk oda az étkezésre Jom Kippur előtt és után is!

Kiment a Szombat, kezdhetünk készülni a legnagyobb megpróbáltatásra, a huszonöt órás böjtra, valamint az előtte, illetve az ünnepet követő lakomára. Ahogy a Tórában le van írja: "A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket!”. Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna.

Ajánlattételi dokumentációk a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciójának negyedik ütemének keretében

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciójának negyedik ütemének keretében „Függönyök szállítása és beépítése”, "Lábtörlők szállítása és beépítése", valamint "Vizesblokk helyiségek berendezési tárgyainak szállítása és beépítése" tárgyban az alábbiakban találhatóak meg az árajánlatkérési mellékletek.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a Szombatra, illetve a vasárnap beköszöntő Jom Kippurra is. Ma este már negyed hét után két perccel köszönt be az ünnep. Aktuális szakaszunkban Mózes kéri a zsidó népet, maradjon hű a Tórához az ő halála után is.