Híreink

Már készülhetünk, kedden este köszönt be az engesztelés napja Jom Kippur

Éppen csak, hogy kimúlattuk magunkat az 5780. új zsinagógai esztendő beköszönte miatt, máris készülhetünk egyik legszomorúbb ünnepünkre. Ha van a zsidó vallásban jelentősége egy eszmének, úgy az a megtérés, a hibák, a bűnök elhagyása, illetve azok jóvátétele.

Új főosztály a BZSH-nál

Augusztusban született meg a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságának döntése egy új főosztály létesítéséről, amely a BZSH ingatlanjainak üzemeltetésével, fenntartásával és hasznosításával foglalkozik.

Következő hetiszakaszunk: Vájélech (וַיֵּלֶךְ)

Az 5780-as zsinagógai évben elsőként Vájélech szidráját olvassuk a zsinagógákban. A szakasz elnevezésének jelentése: "és ment". Mielőtt elment a 120 éves népvezér, bíró és tanító, a pásztor Mózes, kijelölte utódját, Józsuét, leírta a Tant és átadta a levitáknak. Elrendelte felolvasását. Bár akkor csak hétévente olvasták fel az Írást.

Hétvégén megtérés szombatja (שָׁבַת שובה)

Éppen csak, hogy beköszöntött az új esztendő, máris készülhetünk Jom Kippurra, és a megtérés szombatjára. Rajs Hásónó és az Engesztelés napja közötti időszakot a 10 bűnbánó napnak nevezik.

Már itt is az új év első böjtje: Gedáljá böjtje

Új évbe léptünk, az elmúlt napokban megünnepeltük Rajs Hásónót, ám az őszi ünnepek sora máris folytatódik. Tisri hónap harmadik napján (ebben az évben október 2-én, szerdán) tartjuk Gedáljá böjtjét. Ekkor Gedáljá ben Achikam meggyilkolásának emlékére böjtölünk.

Boldog 5780-as esztendőt kívánunk!

Este negyed hét előtt öt perccel beköszönt az 5780-as zsinagógai esztendő, így ismét alkalmunk nyílik ünnepelni és egyben magunkba is szállni az elkövetkezendőkben.

A BZSH elnökének újévi köszöntője

Az 5779-es év végéhez értünk, este már új esztendőt ünnepelhetünk. Az alábbiakban Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének köszöntőjét olvashatják az 5780-as új zsinagógai év beköszönte alkalmából.

Különleges ízek az asztalon Ros Hasanakor

Ma este beköszönt az új zsinagógai esztendő, az 5780-as év, ezzel együtt pedig Ros Hasana ünnepe is, amikor is különleges ételeket szokás fogyasztani. A barchesz ilyenkor nem hosszúkás alakú, hanem kerek.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Rövidülnek a nappalok, így ma este már negyed ...

A BZSH és a Mazsihisz lezárta az 5779-es évet

Péntek reggel került sor az 5779-es zsinagógai év lezárására a Síp utcában. Bár Ros Hasana csak vasárnap este köszönt be, a hitközségen már ma elbúcsúztatták a sok eseménnyel párosuló elmúlt esztendőt.

Ros Hasana ünnepe és ami mögötte van

Közeledik az új év, vasárnap este beköszönt az 5780-as zsinagógai esztendő. Rajs Hasónó (ראש השנה), azaz a zsidó ...

A sófár hangjának napjai

Már csak két nap és Elul hónap 29-én beköszönt az 5780. zsinagógai esztendő. A Ros Hásáná, és az azt megelőző napok egyik legfontosabb szimbóluma a sófár, mely a legrégibb hangszereink egyike. A sófár eredetileg a kos szarvából készült. Maga a sófár szó is a vadkos héber nevére mutat.