Híreink

Kötelező tantárgy lesz a holokauszt története a Pázmányon

Kötelező tárgyként tanulnak a holokausztról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) hallgatói szeptembertől – jelentette be Szuromi Szabolcs, az egyetem rektora kedden Budapesten. Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete európai viszonylatban is egyedülállónak nevezte a PPKE kezdeményezését. Szuromi Szabolcs kiemelte: „a holokauszt és emlékezete” című tárgy a „bevezetés a katolikus hit rendszerébe” kurzus mellett, az alapozó közismereti tárgyak között kap helyet.

Aratott a Saul fia a Cannes-i Filmfesztiválon

Remek hírrel indult a hét! Vasárnap véget ért a 68. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A legjobbak járó elismeréseket az este hét órakor kezdődő gálán adták át. Nemes Jeles László nagysikerű alkotása, a Saul fia kapta a zsűri Nagydíját a Cannes-i Filmfesztiválon, amely a második legrangosabb elismerésnek számít.

Jó készülődést, Békés Szombatot kívánunk!

Ma este nyolc óra után kevéssel köszönt be a Szombat, és elkezdjük olvasni Bámidbár (בְּמִדְבַּר) hetiszakaszát. A most következő Szombatot nem mellesleg rögtön követi Sávuot ünnepe. "És az egész közösséget egybegyűjtötték a második hónap első napján, és jelentették származásukat családjaik szerint, atyáik háza szerint, a nevek számával, húsz évestől fölfelé." Szombat bejövetele: 20:03 Szombat kimenetele: 21:21

Felhívás!

A MAZSIHISZ több hitközségéből jelzés érkezett, hogy az EMIH-re hivatkozva adategyeztetés okán telefonon keresik meg hittestvéreinket. A telefonálók az érintettek minden személyes adatával rendelkeznek. A MAZSIHISZ bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalánál. Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a személyes adatokkal való visszaélés bűncselekmény, melyben csak az érintettek tehetnek feljelentést. Amennyiben ezzel a lehetőséggel az érintettek élni szeretnének, a MAZSIHISZ jogi osztálya mindenben a segítségükre áll.

Colleen Bell: szembe kell nézni a múlttal

Szembe kell nézni a múlttal, fel kell dolgozni a történelem fájdalmas korszakait - mondta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet csütörtökön Budapesten. A diplomata A holokausztemlékezet jövője: rasszizmus, antiszemitizmus és homofóbia elleni küzdelem az emlékezetmunka segítségével című kötet bemutatóján vett részt a Közép-európai Egyetemen.

A Bét Sálom ünnepi rendezvénye: Sávuoti tanulás a diaszpórában

Sávuot ünnepének éjjelén virrasztani szokás és Tórát tanulni. A városban szombat éjjel jobbnál jobb programok lesznek, éppen ezért a Bét Sálom zsinagóga, a "diaszpóralét árnyékában", a második estére, azaz vasárnapra estére szervez tanulással egybekötött szerény vacsorát. Kezdés: vasárnap 18.30

Első alkalommal tart közgyűlést a BZSH új vezetése

A Budapesti Zsidó Hitközség új összetételű elnöksége 2015. május 28-án (csütörtökön) 16.00 órakor (5775. Sziván 10.), a Budapest VII. Síp u. 12. sz. alatti Díszteremben tartja a BSZH soron következő közgyűlését. A Közgyűlésre mindenkit szeretettel várunk.

Június elején Judafest Utcafesztivál

Már készülhetünk a nyár első hónapjának nagy bulijára, a június 7.-én a a Kazinczy utcában megrendezésre kerülő Utcafesztiválra. A Judafest rendezvényére a Király és Wesselényi utca közötti szakaszon kerül sor. A fesztivál idei mottója: Lengyel zsidók - Zsidó lengyelek

Heti kommentár: A Tóra és az aratás ünnepe

Bámidbár (בְּמִדְבַּר) hetiszakaszunk minden évben megelőzi Sávuot ünnepét, amit a Tóraadás és az aratás vagy a zsengék (Bikurim) ünnepének is nevezünk. A demokrácia elvei alapján sok szó esik a vallás és az állam különválasztásáról. Ezt az elvet nagy általánosságban nehezen valósíthatjuk meg a zsidó vallás esetében. Ugyanis legtöbb ünnepünk, de főleg a három zarándokünnep (Pészách, Sávuot, Szukkot) a zsidó nép történelmével és Erec Jiszraél mezőgazdaságával van kapcsolatban.

Szombaton beköszönt Sávuot

Szombaton köszönt be Sávuot (שבועות)ünnepe. Ez az ünnep a Tóra adásának állít emléket, de mivel mint a többi zarándokünnep, ez is kapcsolatos a mezőgazdasággal, a termés zsengéjének és az aratásnak napja is. Beborítjuk virággal otthonunkat és templomunkat, mert ahol a kinyilatkoztatás történt, a Szináj hegyén szintén nyíltak, bimbóztak, virultak a virágok. Másrészt a növények jelzik a természet zöldülését, megújulását, pompáját.

Nagy siker: A Saul fiát díjesélyesnek tartják az amerikaiak az Oscaron is

Az egyik legjelentősebb amerikai forgalmazó, a Sony Pictures Classics megvette Nemes Jeles László "Saul fia" című filmjének észak-amerikai forgalmazási jogait - tudta meg vasárnap a Variety című filmes szaklap. Az alkotást két nappal ezelőtt mutatták be a 68. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.

Heisler András: Egymás tapasztalatainak felhasználásával tudhat a zsidó világ hatékonyan működni

A napokban került megrendezésre a GFCA (Global Forum for Combating Anti-Semitism) kongresszusa, melyet kétévente tartanak meg. Több mint ötven ország nyolcszáznál több küldötte érkezett Jeruzsálembe, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem globális fórumán kicseréljék tapasztalataikat, és lefektessék a következő két év stratégiai alapjait. A kongresszus tapasztalatairól kérdezte M. Kende Péter Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnökét.