Híreink

Vasárnap ételosztás a rászorulóknak a Blaha Lujza téren

Az Ételt az Életért Alapítvány szervezésében immár harmadik éve jönnek össze a különböző vallások képviselői közel hatvan résztvevővel és együtt osztanak ételt a rászoruló embereknek. Ebben az évben 1500 élelmiszer csomag és 1600 adag meleg étel van betervezve kiosztásra. Idén már a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is csatlakozik a karitatív vallásközi eseményhez.

Szukkot ünnepi szokásai, imarendje

Vasárnap beköszöntő ünnepünk Szukkotnak kétszeres jelentőséget ad a Tóra: a sivatagjárásra emlékeztet. Természeti jelentősége pedig: a termés betakarításának örömünnepe az a nap, amikor a maga a Tóra is megparancsolja: „Örvendezz Istened előtt!” Talán ez a legtisztább öröm: a jól, becsületesen elvégzett földmíves munkának egyszerű öröme adta meg ünnepünknek azt a kiemelkedő jellegét, hogy az ünnepnek: a legigazibb örömnapnak nevezzék.

Kommentár Háázinu (הַאֲזִינוּ) hetiszakaszunkhoz

Aktuális hetiszakaszunk a Háázinu (הַאֲזִינוּ) számos gondolatot, eszmét tartalmaz, amiket Mózes az örök "tanúk", az ég és a föld hallatára hagy örökül népének. "Halljátok ti egek, mit mondani fogok, és figyelje a föld szám beszédét". Az ének központi gondolata a kapcsolat a nép Isten iránti hűsége és jövőbeli sorsa között. Isten Izraelt úgy tekinti, mint apa a fiát.

Bob Dylan nyerte az irodalmi Nobel-díjat

Bob Dylan zenész kapta 2016-ban az irodalmi Nobel-díjat, új irodalmi kifejezési módjai miatt, amikbe beépítette az amerikai zenei hagyományokat. Sara Danius, az akadémia elnöke szerint Dylan nagyszerű költő az angolszász irodalomban, már 54 éve folyamatosan újra feltalálja magát. Az elnök az 1966-os Blonde On Blonde című albumot ajánlja meghallgatásra azoknak, akik a díjazott munkásságát meg szeretnék ismerni.

A szukkoti sátor, és minden fontos kelléke

Vasárnap este beköszönt Szukkot ünnepe. Szukkot (סֻכּוֹת) a három zarándok-ünnepünk egyike, melynek mezőgazdasági vonatkozása is van. A betakarítás ünnepe. Sátorban lakunk, étkezünk, ha lehet, alszunk, az ünnep hét napján. Felmerül a kérdés: Vajon, ha egy textillel burkoljuk az erkély korlátot, akkor a Szukka érvényes? A válasz: A halacha azt diktálja, hogy ha a Szukka pólusai, oszlopai három Tefach (24 cm) távra vannak leszúrva a talajba, akkor érvényes a Szukka.

Emléktáblát és falfestményt avattak a "budapesti angyal" tiszteletére

A Budapest VII. kerület Dob utca 4. szám alatt lévő háznál került felavatásra az a hatalmas graffiti, illetve az alatta elhelyezett emléktábla, amelyet Ángel Sanz Briz, a „budapesti angyal” néven elhíresült spanyol diplomata tiszteletére állíttattak a holokauszt során megmentett mintegy 5000 zsidó megmentéséért. A második világháború alatt, amelyben Spanyolország semleges maradt, Ángel Sanz Briz ügyvivőként szolgált Budapesten. 1944-ben, „hivatalosan” Franco kormányától függetlenül, saját elhatározásból segített mintegy 5000 magyar zsidót megmenteni a haláltól.

Következő hetiszakaszunk: Háázinu (הַאֲזִינוּ)

Ezen a héten a Háázinu hetiszakaszát olvassák a zsinagógában. Jelentése "Figyeljetek". Ez Mózes ötödik könyvének utolsó előtti szakasza, tehát hamarosan befejezzük, majd újrakezdjük a Tóra olvasását.Több dal szerepel a Tórában, pl. a Vöröstengeri dal. Líraiságban, költészetben a Háázinu vetekszik az előbbivel. "Figyeljetek egek, hadd emeljek szót, És hallja a föld szám beszédét,

Múzeummá alakíthatják az egykori Schindler gyárat

A holokauszt alatt több mint 1200 zsidó életét megmentő Oskar Schindler gyárából múzeumot alakítanának ki. Az elhagyatott gyárépületének múzeummá avanzsálása azonban több akadályba is ütközik. Egyrészről hiányzik a kezdeményezéshez szükséges anyagi forrás, másrészről a csehek még mindig ambivalens érzésekkel gondolnak a náci párthoz csatlakozó férfi életútjára. Ma már semmi sem emlékeztet bennünket az egykori hőstettre, melynek során a dúsgazdag vezető megmentette a gyárában dolgozó zsidók életét.

Könnyű böjtöt és jó pecsételést kívánunk!

Ma este 17:45-kor megkezdődik a 25 órás böjt, a Jom Kippur legnagyobb kihívása a zsidó emberek számára. Az Engesztelés Napját a pecsételés napjának is nevezzük (יוֹם חתימה), mert a Ros Hásáná napjaiban hozott ítéletet most "pecsételi meg" az Örökkévaló, ekkor lesz végleges az emberek sorsáról hozott ítélet. Ezekben az órákban pecsételtetünk be a "jók könyvébe", vagy ahogy másképpen mondjuk: az "élet könyvébe".

Fehér ruha viselete Jom Kippurkor

A legtöbb zsidó közösségben Jom Kippurkor az a szokás, hogy fehér ruhát viselnek a felnőtt férfiak. Teszik ezt azért, hogy utánozzák az angyalokat, nem mellesleg a fehér a zsidóságban a gyász színe is. Éppen ezért nem csak a ruhákon, de a kappedli esetében is figyelünk arra, hogy ünnepi színeket öltsön. A nős férfiak kittlit (קיטל) viselnek, mely egy fehér színű köpeny, hasonlóan a halotti ruhához.

Beköszönt a Jom Kippur, egy napra megáll az élet Izraelben

Kedd délután beköszönt Jom Kippur ünnepe, megkezdődik a huszonöt órán át tartó böjt. Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet Izraelben, az emberek böjtölnek és imádkoznak. Az izraeli hadsereg teljes zárlatot rendelt el hétfő éjféltől szerda éjfélig Ciszjordánia és a Gázai övezet határánál, és csak bizonyos utak lesznek járhatók Kelet-Jeruzsálem arab lakónegyedei között is.

Figyeljünk az egészségünkre, könnyű ételeket fogyasszunk Jom Kippur előtt és után!

Miként a Tórában le van írja: "A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket”. Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna. Ennek az a magyarázata, hogy az étkezés örömével kimutatjuk, hogy mennyire örülünk, hogy a következő nap vezekelhetünk, valamint, hogy tudatában vagyunk bűneinknek. Egy kiadós étkezés Jom Kippur beköszönte előtt elegendő testi erőt ad ahhoz, hogy zavartalanul a lelkeinkre, és elhunyt hozzátartozóinkra tudjunk koncentrálni 25 órán keresztül.