Híreink
dr.Frölich Róbert: A Hanuka a zsidóság büszke ünnepe
A Hanuka a zsidóság büszke örömünnepe, amelyen a jeruzsálemi templom visszafoglalására és megtisztítására emlékezünk.
dr.Frölich Róbert országos főrabbi korábbi, ám örök érvényű gondolatai az ünnepről:
"i. e. 175-ben a Szeleukida Birodalom trónjára IV. Antiokhosz Epiphanész került, aki 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását és bálványt állíttatott a jeruzsálemi szentélybe. A zsidók azonban föllázadtak és i. e. 165-ben Júda Makkabi vezetésével visszafoglalták a templomot.
Ne csak fánkot egyen az ünnepen, süssön latkeszt is!
A mai zsidóság körében főként a fánk dominál Hanukakor, de egyes országok közösségeiben van egy másik finomság, amelynek jelen kell lennie az ünnep során az asztalon. Ez pedig nem más, mint a latkesz. A latkesz tulajdonképpen nem más, mint egy palacsinta.
Akárcsak a fánkot, ezt is olajban sütik ki, hogy a hanukai csodára emlékezzenek, arra, hogy az egy napra elegendő olaj nyolc napig tartott ki.
A hanukai gyertyák színvilága
Hanuka idején különböző színű gyertyákat gyújtunk, illetve többnyire törekszünk a sokszínűségre, ezért a dobozban lévő gyertyákat színeik szerint variáljuk minden este.
A Hanuka gyertyák bármilyen színűek, alakúak vagy méretűek lehetnek. Nincs megkötés a színvilágban, csupán annak az egy kritériumnak kell megfelelniük, hogy minimum fél órát égniük kell gyertyagyújtás után.
Minden amit a Hanuka tradicionális pörgetős játékáról tudni kell
Hanuka ünnepének a Trenderli éppen olyan elengedhetetlen kelléke, mint a fánk, és a gyertyák. A trenderli (dreidel, héberül: szevivon) egy négyoldalú pörgettyű, általában fából, fémből, vagy manapság műanyagból készül.
A trendelli egy egyszerű és nagyszerű társasjáték, amelyet a gyerekek és a játékos felnőttek Hanukakor használnak.
Készüljünk a keddre, hiszen holnap beköszönt Hanuka ünnepe
Hanuka ünnepe Kiszlév hó 25-én(ebben az évben december 12-én, kedden este) kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is.
Következő hetiszakaszunk: Mikéc (מִקֵּץ)
Közeledünk Mózes első könyvének végéhez, ezen a héten elkezdjük olvasni Mikéc hetiszakaszát a zsinagógában. A szakasz elnevezésének jelentése: "idő-periódus végén".
Két év plusz börtönbüntetést kapott József az Örökkévalótól, mert szabadulását embertől, a főpohárnoktól remélte, aki megfeledkezett róla.
A Bethlen téri ünnepséggel vette kezdetét a hanukai "őrület" Budapesten
Kedden este beköszönt Hanuka, és ahogy ilyenkor lenni szokott a fővárosban is több körzetben, számos ünnepséggel köszöntik majd a fény ünnepét. Vasárnap, amolyan "előhanukai" mulatságot tartott a Bethlen téri zsinagóga közössége, ahol a középpontban a gyermekek szerepeltek, hiszen a zsinagóga dísztermében számos programmal kedveskedtek nekik.
Hanukai program-kavalkád Budapesten 2017
Ismét színes programok kísérik a fény ünnepét! Az előttünk álló Hanuka több helyszínen, zsinagógában is kiemelkedő ...
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, már készülnünk kell a délután beköszöntő Szombatra. Ma fél négy után négy perccel köszönt be az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani.
Aktuális hetiszakaszunkban Jákob fia József megutáltatja magát testvéreivel, akik halálhírét költik és eladják őt vándor kalmároknak, akik Egyiptomba viszik, ahol szolga lesz Potifár házában. Közben Jehudá eltávolodik testvéreitől, önállósítja magát, megnősül és három fia születik, akik közül kettő meghal.
Több mint négyezren vettek részt a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon
Vasárnap lezárult a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál hatodik mustrája, amelynek közönségdíjas filmje a ...
Olvashatóvá tették az auschwitzi Sonderkommando egy tagjának feljegyzéseit
Olvashatóvá tették a náci haláltáborok zsidó foglyaiból álló Sonderkommmando egyik tagjának Auschwitzban elásott kéziratát digitális képalkotó eljárással - adta hírül a BBC News.
Marcel Nadjari, Auschwitz egyik zsidó származású görög foglya feljegyzéseiben beszámolt arról, hogyan hajtottak több ezer zsidót gázkamrába naponta a láger őrei.
Az európai örökség részévé válik a Dohány utcai zsinagóga
Európa legnagyobb zsinagógája az első zsidó helyszín lett, amely az európai örökségi elismerésben részesült! Az ...
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553