Híreink

Jiddis Színház a Goldmarkban január közepén

Január 15-én a Goldmark teremben megelevenedik a történelem, ugyanis a Dohány körzet meghívására a Sabbathsong Együttes előadja "Yoshke" című zenés yiddis színházi darabját. Az együttes gyermekeinek száma már tizenkét főt számlál, így a darab főszereplőjének Elimelech Rabbinknak így nincs gondja fiatal tanítványokra.

Ilyen volt az 5777-es év Hanukája a BZSH körzeteiben, és Budapesten

Gyönyörű nyolc nap van mögöttünk. Budapesten a zsinagógák, a közösségi terek, a kultúrházak, sportpályák megteltek élettel Hanuka során. Mindenhol a fények, a gyertyák, az ünnepi dalok, és természetesen a fánk dominált az elmúlt napokban. Ki így, ki úgy vett részt a fény ünnepén, volt aki imával, volt aki tánccal, de olyan is, aki sportolással emlékezett meg a csodáról.

Következő hetiszakaszunk: Vájigás (וַיִּגַּש)

Ezen a héten a Vájigás hetiszakaszát olvassák fel a zsinagógákban. A szidra elnevezésének jelentése: "előlépett". Mármint Jehuda, aki ellenezte annak idején testvére bántalmazását, ezért javasolta az eladást. Előlépett és elmondta híres védőbeszédét Benjáminért, amely annyira meghatotta Józsefet, hogy nem is bírt uralkodni érzelmein, leleplezte magát és keblére ölelte testvéreit. A zokogó hangja elhallatszott a királyi udvarba, és a fáraó meghívta József atyját és a testvéreket, családjukat, hogy telepedjenek le Egyiptomban.

A Budapesti Zsidó Hitközség elnökének újévi köszöntője

Véget ért Hanuka ünnepe, és egyben a 2016-os polgári esztendő is. A BZSH a fény ünnepe idején, és a teljes elmúlt évben is igyekezett teljesíteni legfőbb feladatát, a zsinagógai közösségekhez, megerősödő templomkörzetekhez vezető út kiépítését, a zsidó vallás gyakorlásának elősegítését. Az alábbiakban Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének köszöntőjét olvashatják a 2017-es polgári új év beköszönte alkalmából.

Fellobbantak a hanuka gyertyák lángjai zuglóban is

Hanuka hetedik napján, a Szombat bejövetele előtt rendhagyó gyertyagyújtásra került sor a Thököly úti zsinagógában. A zuglói zsinagóga október 25-én égett le, azóta nem használják az épületet, kiégve, üresen áll. Hanuka hetedik napján, szombat bejövetele előtt azonban ismét megnyíltak az épület kapui.

Békés Szombatot kívánunk!

Hanuka hetedik napjába léptünk, az utolsó napokat azonban megszakítja heti rendszerességgel beköszöntő ünnepünk, a Sábesz. Ma háromnegyed négy előtt két perccel köszönt be a Szombat. Aktuális hetiszakaszunkban Józsefet a börtönből egyenesen a királyi palotába viszik, hogy megfejtse a Fáraó álmát. Ez sikerül neki, így azonnali hatállyal alkirályi kinevezést kap, hogy előkészítse Egyiptomot a hét szűk esztendőre. Amikor ez eljön, az éhező országokból Egyiptomba jönnek gabonát venni és a Kánaánból jövők között vannak József testvérei is. József nem fedi fel kilétét, hanem követeli, hozzák le magukkal legkisebb testvérüket Benjámint is.

Focitornával köszöntötték Hanuka hetedik napját

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került a Hanukai Kispályás Foci Kupa. A Bálint Ház, a Maccabi Vac Hungary és a Hasomer Hacair Magyarország közös rendezvényén nyolc csapat lépett pályára két csoportban. Két csapattal vett részt az eseményen a rendező Maccabi Vac, mellettük a Bethlen téri zsinagóga, a Scheiber Általános Iskola és Gimnázium tanárai, a BMC, a Somer, valamint az MTK és a Vasas szurkolói együttesei léptek pályára.

Hat körzet, három helyszínen ünnepelte Hanuka hatodik napját

Csütörtök este három ünnepséget is tartottak város szerte, hogy együtt ünnepelhessék Hanuka hatodik napját. Kora este került sor a Dohány körzet hanukai ünnepségére a Goldmark teremben. A régi időkben színházként is funkcionáló termet megtöltötték a hanuka hatodik napját ünneplők.

Izraeli civilek már közel nyolcvanmillió forintot gyűjtöttek a szíriai gyerekeknek

Civilek adománygyűjtésbe kezdtek a szíriai gyerekek megsegítésére. Egy közösségi finanszírozásra használt oldalon már több mint egymillió sékelt sikerült összegyűjteni, az adományokból pedig nélkülözhetetlen dolgokat vásárolnak majd. A Szíriában kibontakozó humanitárius katasztrófára reagálva Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arra utasította a külügyminisztériumot, hogy dolgozzon ki egy tervet a szomszéd ország áldozatainak megsegítésére.

Hanuka hatodik napja három helyszínen, hat körzet részvételével

Elérkeztünk Hanuka hatodik napjához, de a különféle ünnepségeknek még mindig nincs vége. Csütörtökön három helyszínen is összegyűlnek a budapesti közösségek tagjai, hogy együtt ünnepeljék a csodát. Este öt órakor kezdődik a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga ünnepsége, a körzet dísztermében, ahol Klein Judit és zenekara szórakoztatja a híveket.

Négy zsinagógában is ünnepséggel köszöntötték a Hanukát

Négy helyszínen is központi ünnepséget tartottak Hanuka ünnepének ötödik napján. Hanuka ötödik napján került sor a BZSH újpesti közösségének hanukai mulatságára a zsinagóga melletti kis zsinagógában. A termet teljesen megtöltötték a körzet hívei, valamint az újpesti Szeretetotthon lakói. Szerdócz J. Ervin, a közösség rabbija előbb az ünnep fontosságáról beszélt, majd meggyújtotta az ötödik nap gyertyáit. Az áldást és a hanukai dalokat együtt énekelték a jelenlévők.

Hanuka ötödik napja négy helyszínen

Elérkeztünk az idei Hanuka ötödik napjához. Az ünnep fele már eltelt, a hanukai ünnepségek sora azonban még nem ért véget. Szerdán négy budapesti körzetben is tartanak kisebb-nagyobb hanukai mulatságot. Délután fél négykor Újpesten várnak mindenkit a „Hanuka a fény ünnepe” rendezvényre a Liszt Ferenc utcai zsinagóga melléképületében.