Híreink

Az Új Élet májusi második számából

Megjelent az Új Élet májusi második száma, benne sok érdekességgel. Összeállítást olvashatnak Élijáhú "látogatásáról" a legutóbbi széderen a különböző zsinagógákban. Érdekes írással jelentkezik a lap egy, a bergen-belseni lágerben, a rotterdami rabbi által írt imáról, amely a Tel-Avivban található "gettóban harcolók emlékmúzeumában" került kiállításra.

Vasárnap BZSH és MAZSIHISZ Közgyűlés

A Budapesti Zsidó Hitközség tisztelettel meghív minden küldöttet, illetve érdeklődőt a 2016. május 22-én, vasárnap reggel 9 órakor tartandó közgyűlésére a BZSH Síp utcai székházának Dísztermébe (VII. Síp u. 12.). A közgyűlésen három napirendi pont megtárgyalására kerül sor. Ugyanezen a napon 14 órától kerül sor a MAZSIHISZ közgyűlésére is, amelynek három napirendi pontja lesz, köztük egy időközi választással.

Lemondott Izrael védelmi minisztere

Mose Jaalon (משה יעלון) izraeli védelmi miniszter lemondott hivataláról és a kormányzó jobbközép Likud párt listáján szerzett parlamenti képviselői helyéről is- jelentette péntek reggel az izraeli közszolgálati rádió. Jaalon a közösségi oldalain megjelent üzenetében bejelentette: közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, hogy mert elvesztette bizalmát a kormányfőben, egy időre visszavonul a politika világából.

Izrael őrizetbe vette a Hamász két vezetőjét

Az izraeli biztonsági erők őrizetbe vették a Gázai övezetet irányító radikális palesztin szervezet, a Hamász két ciszjordániai vezetőjét és tizennégy másik palesztint terrortevékenység gyanúja miatt - jelentette az izraeli közszolgálati rádió. A Jordán folyó nyugati partján fekvő Túl-Karmban a Hamász helyi vezetőjét, Rafat Nacífot fogták el, Dzsenínben pedig a palesztin szervezet városi testületének egyik irányítóját, Vaszfi Musztafa Kabaha volt fogolyügyi minisztert.

A Magyar Zsidó Múzeum is jelen lesz a Múzeumok Majálisán

A 19. századi majálisok hangulatát felidézve több mint 120 hazai múzeum várja majd a látogatókat május 21-én és 22-én, érdekes előadásokkal, meglepetésekkel. A programsorozat 21-én reggel 9 órakor kezdődik, és másnap este 18 órakor ér véget. A 21. Múzeumok Majálisán a Magyar Zsidó Múzeum képviseli a hazai zsidóságot, így aki érdeklődik a magyar zsidóság múltjáról, az a helyszínen megismerkedhet vele.

Ma este is szubjektív tárlatvezetés lesz a Magyar Zsidó Múzeumban

Május 18-án, szerdán este is Szubjektív tárlatvezetések lesznek a Magyar Zsidó Múzeumban. A 100 év – 100 tárgy című kiállításon az érdeklődők felfedezhetik azokat a tárgyakat, amiket Darvas István rabbi választ ki, és mutat be a jelenlévőknek. 2016 tavaszán szerdánként hosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőjegyekkel, szubjektív tárlatvezetésekkel várják látogatóikat. A vezetések este hatkor kezdődnek, a kiállítás este nyolc óráig látogatható.

Kitüntették New Yorkban a Saul fia főszereplőjét

Röhrig Géza, a Saul fia című Oscar-díjas magyar alkotás főszereplője kapta meg New Yorkban a Champions of Jewish Values (A zsidó értékek bajnokai) nevű kitüntetést. A díjat Sheldon Adelson befektető és filantróp adta át Röhrig Gézának, miután lelkes szavakkal ecsetelte a költő-színész érdemeit.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a rk_sb@gmail.com címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így Israel Meir Lau: A zsidó élet törvényei könyvet nyert. Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy az általunk felsorolt elnevezések közül melyiket nem a jeruzsálemi Siratófalra vonatkozik?

Kommentár Emor (אמור) hetiszakaszunkhoz

Emor (אמור) hetiszakaszunk két témával foglalkozik. Az első részben a kohaniták, az akkori papok életviteléről olvashatunk. Az Első és a Második Szentély idején a kohaniták sokféle társadalmi és vallási feladatot töltöttek be. Tanító, orvos, bíró, stb. volt a kohen egyszemélyben. Így a testi és lelki tisztaságára ügyeltek. Nem mehetett halott közelébe (családtagjait kivéve), a testileg korlátozott (sánta, vak, stb.) nem szolgálhatott. Nem vehetett el elvált asszonyt (a főpap özvegyet sem), lánya paráználkodását szigorúan büntették.

Elhunyt Lusztig József, a cfáti magyar zsidó múzeum alapítója

Elhunyt Lusztig József, a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a magyar zsidók egyik legfontosabb tárgyi és szellemi gyűjteményének alapítója. Lusztig József 1926-ban Bécsben született, majd családjával kisgyermek korában Magyarországra, Celldömölkre költözött. A zsidók taníttatását korlátozó antiszemita törvények miatt nem érettségit nyújtó intézményben, hanem a szakmunkásképzést biztosító MIKÉFE (Magyar Izraelita Kézmű és Földművelési Egyesület) iskolájában tanult a háború idején Budapesten.

Következő hetiszakaszunk: Emor (אמור)

Ezen a héten Emor hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: szólj! Mármint a papoknak, hogy melyek a feltételei a szentszolgálatnak, és Izrael fiainak az ünnepekről, amelyek ezen szidrában soroltatnak fel. A hetiszakaszban többek között a napjainkat érintő omer-számlálásról is szó esik. "Számoljatok az ünnep másnapjától az omer bemutatása után hét teljes hetet. A hetedik hét után az ötvenedik napon új hálaáldozatot mutassatok be az Örökkévalónak." (Moz. III. 23/16-17.) Innen származik a pünkösd szó, a görög pantacosta szó közvetítésével. Jelentése: ötven.

Rendhagyó különszámmal jelentkezett az Új Élet

Megjelent az Új Élet rendhagyó különszáma, amely teljes egészében Kardos Péter főrabbi nyolcvanadik születésnapjának szentele valamennyi cikkét. A különszám Ijjár hó 4-én, csütörtökön jelent meg, amikor a hitközség Síp utcai épületében köszöntötték a zuglói zsinagóga főrabbiját.