Híreink

Fontos vendégek a Herman Klubban

Kedden délután 14 órás kezdettel a Síp utca 12. épületének földszintjén található Herman Klub két fontos hitközségi vezetőt lát vendégül. A Herman Klubban egy kötetlen beszélgetés keretein belül Heisler András, a Mazsihisz elnöke, valamint Radnóti Zoltán főrabbi, a Rabbisági Hivatal igazgatója lesz a vendég.

Huszonöt éves érettségi találkozót tartottak a korábbi Anna Frankos diákok

A Dohány utcai Zsinagóga adott helyszínt a BZSH Anna Frank Gimnáziumában végzettek és tanáraik 25 éves érettségi találkozójának. A Scheiber Sándor Iskola nagynevű elődje, mely 1965-től egészen 1998-ig működött a Bérkocsis utca és a Somogyi Béla utca sarkán, számos generáció "alma mátere" volt.

Következő hetiszakaszunk: Bámidbár (בְּמִדְבַּר)

Ezen a héten megkezdik Mózes IV. könyvének a Bámidbárnak az olvasását. A könyv címének jelentése: a pusztában. Ez a címe a hetiszakasznak is. A könyv tudományos elnevezése Numeri, azaz számlálás, mert a népszámlálás kétszer is szerepel a kötetben. Mint a juhász, aki nagy vihar után megszámlálja nyáját, így az aggódó Örökkévaló a nagy tragédiák után megszámlálta Izrael gyermekeit, mennyien maradtak életben a pusztító járvány és más büntetések után.

Vasárnap délelőtt BZSH közgyűlés

A Budapesti Zsidó Hitközség 2017. május 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében. A közgyűlés a jelenlévő képviselőtestületi tagok egyszerű szótöbbségével határoz. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a képviselőtestület tagjainak legalább fele jelen van. Az Alapszabály módosításához az összes képviselőtestületi tag többségének jóváhagyása szükséges.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma este nyolc óra után egy perccel köszönt be az ünnep. Kettős hetiszakaszunk első fele a hetedik és ötvenedik év szabályaival foglalkozik. Figyelmeztet a Tóra a bálványimádás és a szombatszegés tilalmára. Szombat bejövetele: 20:01 Szombat kimenetele: 21:18

Kitüntették a Mazsiszem alapító tagját

A MAZSISZEM (Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság) tizenegyedik alkalommal rendezte meg két hónappal ezelőtt a hagyományőrző március 15-i emlékünnepségét. A rendezvényen első alkalommal került átadásra a Magyar Zsidó Emlékezet díj, melyet az egyesület hozott létre, melyet évről évre szeretne átadni, olyan személyiségeknek kortól, nemtől, felekezettől függetlenül, akik értékteremtő, hagyományteremtő munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a magyar–zsidó emlékezetkultúra továbbörökítéséhez és a történelmi megbékéléshez.

Június elején ismét FunRun Budapesten

A Maccabi VAC idén is megrendezi a Maccabi Fun Runt, ahol szélsebesen futva, szerelemesen andalogva, babakocsit tolva vagy éppen a házi kedvenccel együtt is végigfuthatja, vagy sétálhatja bárki az útvonalat. Budapest zsidónegyedében varázslatos élményben lesz azoknak része, akik részt vesznek a június 11-én esedékes futáson. Ez egy olyan közösségi és jótékonysági zsidó esemény, ahol számos különböző zsidó és nem zsidó szervezet is részt vesz. A nevezési díjjal az egyik kiválasztott szervezeted támogathatják. A támogatható szervezetek listája hamarosan itt lesz elérhető: http://maccabi.hu/funrun/szervezetek/

Előbb BZSH, majd Mazsihisz közgyűlés

Mint arról beszámoltunk, a Budapesti Zsidó Hitközség 2017. május 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében. Egy héttel a BZSH Közgyűlését követően május 28-án, délelőtt 10 órától a Mazsihisz Közgyűlésére kerül sor ugyanott.

Kommentár kettős szakaszunkhoz

Böhár – Böchukotáj hetiszakaszunk első fele a Smita (7) és a JOVÉL év törvényeivel foglalkozik, Minden 7. évben parlagul kellett hagyni a földeket. Szántás, vetés és aratás tilosak voltak, a készből kellett élni. A Rámbám szerint a törvény a föld erejének kíméléséről intézkedik. (Nem ismerték a vetésforgót.) A 7. évben tilos volt az adósságok behajtása. ("Smitát köszáfim") "Ez a Smita törvénye: hárítsd el az adósságot követelő kezét az adóstól. Ne szorongassa az ő felebarátját és testvérét, mert Smita-év az az Örökkévaló tiszteletére".

Következő hetiszakaszunk: Böhár – Böchukotáj (בְּהַר-בְּחֻקֹּתַי)

Ezen a héten is kettős hetiszakaszt olvasunk fel a zsinagógában. Első szakaszunk: Böhár, jelentése: a hegyen. A földnek is legyen pihenőéve - ezt mondotta az Örökkévaló Mózesnek a Szináj hegyén. "Hat éven át vesd be meződet és hat éven át messed meg szőlődet és gyűjtsed be termését, de a hetedik évben szombat nyugalma legyen az országnak".

Lág Báomert ünnepelték a Síp utcában

Vasárnap -az omerszámlálás közepette adódó "szünnapon" - nem csak Izrael Állam alapítását hatvankilencedik évfordulóját ünnepeltük, hanem LagBáomert is, mely a harmincharmadik napja az omerszámlálásnak. Ezen a napon az öröm, és az ünneplés jellemzi a zsidó közösségeket világ szerte. Több zsinagóga közössége is közösen, vagy éppen önállóan ünnepelte e jeles napot.

Izrael Állam függetlenségének 69. évfordulóját ünnepeltük

Minden évben Ijjár hónap 5. napján ünnepeljük Izrael Állam kikiáltásának évfordulóját, immáron már a 69-et! Idén ez az ünnep május első, illetve második napjára esett, a központi Jom Haatzmaut ünnepségre az ómerszámlálás miatt csak a mai napon került sor.