Híreink

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este nyolc óra előtt tíz perccel köszönt be az ...

További két hétig zárva maradnak budapesti zsinagógák

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség vezetése – a szervezet krízismenedzsmentjének szakmai ajánlását figyelembe véve – úgy határozott, hogy újabb két héttel, augusztus 24-ig meghosszabbítja a budapesti zsinagógák zárva tartását.

Októberben kezdik a COVID-19 vakcina tesztelését embereken Izraelben

Beni Gantz védelmi miniszter bejelentette, hogy Izrael október közepén megkezdi a koronavírus-vakcinája ...

Enyhítenek a korlátozásokon Izraelben

Korlátozás-könnyítésekről döntött a koronavírus-kabinet Izraelben. A kabinet eltörölte a bevásárlóközpontok ...

Ékev hetiszakaszunk margójára

Hetiszakaszunk folytatja Mózes történelmi áttekintését a múltról, a pusztai vándorlásról. Az előző beszédekben a kémek küldetéséről és azt követő Mózes elleni lázongásokról volt szó. Meg kellett magyarázni a népnek miért vándorolt 40 évig a pusztában.

Százezer éves kőszerszámkészítő műhelyt találtak Izraelben

A núbiai-Levallois kultúra pattintott kő szerszámainak egykori műhelyét találták meg Dimóna városa mellett az ...

A részleges vagy teljes zárlat továbbra is opció Izraelben

Benjamin Netanjahu miniszterelnök figyelmeztetett, hogy Izraelben a fertőzési ráta továbbra is magas a világ többi ...

Holnap a Szerelmesek napját ünnepeljük

Főként Izraelben Áv hó 15-én ünneplik a Szerelmesek Napját. Jom Haahava-nak, a szerelem napjának nevezik, ám a talmudi hagyományban még “tu beáv“-ként találkozunk vele. Mi is ez az ünnep? Van valaki, aki nem ismeri? Szomorú jelenség van kialakulóban a zsidó ünnepek körében Magyarországon: elfelejtjük őket.

Holokauszt túlélők kampányt indítottak a holokauszt tagadás ellen

A kampány annak az egyre növekvő elégedetlenségi hullámnak egy újabb megnyilvánulása, amely a Facebook tulajdonos ...

Következő hetiszakaszunk: Ékev (עֵקֶב)

Elkezdjük Ékev (עֵקֶב) hetiszakaszát olvasni a zsinagógákban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: ...

Könnyítéseket vezetnek be Izraelben a fertőzöttek növekvő száma ellenére

Könnyítéseket vezetnek be Izraelben a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma ellenére, mert a szakemberek szerint csillapodik a járvány második hulláma, ugyanakkor a hadsereg veszi át a fertőzési láncolatok felgöngyölítését.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este  nyolc óra után egy perccel köszönt be az ünnep. A járványhelyzet miatt a budapesti zsinagógák most zárva tartanak, így otthon fogadhatjuk csak a Sábeszt. Aktuális hetiszakaszunkban Mózes elmondja, hogyan imádkozott, és próbálta megváltoztatni azt az ítéletet, melynek értelmében nem mehet be az Ígéret Földjére.