Híreink

Emor hetiszakaszunk és ami a tartalom mögött rejlik

Emor hetiszakaszunk két témával foglalkozik. Az első részben a kohaniták, az akkori papok életviteléről olvashatunk. Az Első és a Második Szentély idején a kohaniták sokféle társadalmi és vallási feladatot töltöttek be. Így a testi és lelki tisztaságára ügyeltek.

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás a "VIII. Kerület József körút 27. (HRSZ. 36419) szám alatti épületben található étterem-konyha felújítási munkái” tárgyú versenyeztetési eljárásban.

Elnöki gratuláció a megválasztott Mazsihisz tisztségviselőknek

Vasárnap új vezetőséget választott a Mazsihisz közgyűlése, amely megerősítette posztján Heisler András elnököt, új ...

Következő hetiszakaszunk: Emor (אמור)

Ezen a héten Emor hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: szólj! Mármint a papoknak, hogy melyek a feltételei a szentszolgálatnak, és Izrael fiainak az ünnepekről, amelyek ezen szidrában soroltatnak fel.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már este negyed nyolc után négy perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunkban az élet zsidó vetületének megszentelt volta a téma, és a Tóra részletesen kifejti az elvet, miszerint ez a Tóra parancsolatainak szigorú betartásában és a zsidó különállás megőrzésében merül ki.

Kiss Henriettát megválasztották a BZSH vezető elöljárójának

A Budapesti Zsidó Hitközség elöljárósága csütörtöki ülésén a BZSH vezető elöljárójának választotta a következő négy esztendőre Kiss Henriettát. A korábban a Budapesti Zsidó Hitközség elnöki pozíciójáért versenybe szálló Kiss Henriett, aki a Rumbach zsinagóga felújítási projektjének koordinációs vezetője, így a jövőben a BZSH elöljáróságával közösen dolgozik majd a budapesti zsidóságért.

Benjamin Netanjahu: 71 évvel ezelőtt visszanyertük a függetlenségünket

Izrael állama 71. függetlenségi napja alkalmából Benjamin Netanjahu miniszterelnök ilyenkor szokásos ...

Izrael Állam függetlenségét ünnepeljük

Izrael államát 1948. május tizennegyedikén, azaz 5708. Ijár hónap 5-én kiáltották ki Tel Avivban, mely nap azóta az önálló, immáron 71 éves zsidó állam függetlenségének napja. A majd kétezer év utáni önálló, független államot deklaráló nyilatkozatot David Ben Gurion, a későbbi miniszterelnök olvasta fel az ENSZ 1947. november 29-i határozata értelmében a brit mandátum lejárta előtt nyolc órával.

Vasárnap Mazsihisz közgyűlés a Síp utcában

Néhány héttel a BZSH közgyűlésének éves összejövetelét követően, vasárnap a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is megtartja választási közgyűlését. A Mazsihisz gyűlése május 12-én, vasárnap reggel 10 órakor kezdődik a Síp utca 12. dísztermében (Budapest VII. ker., Síp u. 12. II. emelet).

Ajánlattételi felhívás a Kozma utcai zsidó temetőben található veszélyes állapotú fák kivágására

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ajánlatételi felhívása a Kozma utca 6. alatti központi temetőben található veszélyes állapotú fák kivágása tárgyú versenyeztetési eljárásban. A jelen Ajánlattételi felhívás alapján ezúton kérjük fel Önöket ajánlattételre az alábbi versenyeztetési eljárás keretében.

A BZSH elnöke Szalay Bobrovniczky államtitkárral találkozott

Hétfőn reggel Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke hivatalos bemutatkozó látogatáson vett részt a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkáránál, Szalay Bobrovniczky Vincénél.

Izrael elesett katonáira és a terror áldozataira emlékezünk

Ezen a héten két fontos ünnepnap is lesz Izraelben, az Elesettek emléknapja, Jom Házikáron és a Függetlenség napja. Mint ahogy Eszter böjtje szorosan kapcsolódik a Purimhoz, úgy a függetlenségi háború hőseinek emléknapja is összekapcsolódik a Függetlenség Napjával.