Híreink

Ma este felhangzik egyik legszebb imánk

Jom Kippur ünnepe minden alkalommal este köszönt be, és egy jellegzetes imával, költeménnyel, a Kol Nidrével veszi kezdetét. Az ünnep előestéjén hagyományos ősi dallammal, egyre emelkedettebb hangerővel felhangzó imádság, a Kol Nidré sajátos hangulatot kölcsönöz Jom Kippur estéjének.

A fehér ruha viselete Jom Kippurkor

A legtöbb zsidó közösségben Jom Kippurkor az a szokás, hogy fehér ruhát viselnek a felnőtt férfiak. Teszik ezt azért, hogy utánozzák az angyalokat, nem mellesleg a fehér a zsidóságban a gyász színe is. Éppen ezért nem csak a ruhákon, de a kappedli esetében is figyelünk arra, hogy ünnepi színeket öltsön.

Jom Kippur legnagyobb próbatétele: huszonöt óra étlen-szomjan

Ahogy a Tórában le van írja: "A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket”. Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna.

Tilalmak amikre figyelnünk kell Jom Kippurkor

Kedden este beköszönt Jom Kippur ünnepe, mely az egyetlen böjtnap a zsidó vallási életben, amelyet a Tóra meghatároz. Bár úgy fogalmaz, "sanyargassátok a lelketeket", a bölcsek szerint ez a test sanyargatásával érhető el.

Amit meg kell tennünk Jom Kippur előtt

Már készülnünk kell, hiszen kedden este háromnegyed hat után hét perccel beköszönt legszentebb ünnepünk a Jom Kippur, az Engesztelő nap. A zsidóság egyik legfontosabb ünnepének előírásai, szokásai hűen tükrözik a nap szellemiségét, mondandóját.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este hat órakor köszönt be az ünnep. Aktuális szakaszunk leírja miként gyűjtötte egybe Mózes a népet, hogy utolsó figyelmeztetést intézzen hozzájuk: maradjanak hűek Istenhez és Tórájához.

Ismét rekordot dönt a turisták száma Izraelben

Az izraeli turizmusért felelős minisztérium adatai szerint a múlt héten 82 ezer turista választotta úti céljául Izraelt. A szakemberek rekordévet prognosztizálnak, a látogatók száma várhatóan összesen 4,6 millió lesz.

Már készülhetünk, kedden este köszönt be az engesztelés napja Jom Kippur

Éppen csak, hogy kimúlattuk magunkat az 5780. új zsinagógai esztendő beköszönte miatt, máris készülhetünk egyik legszomorúbb ünnepünkre. Ha van a zsidó vallásban jelentősége egy eszmének, úgy az a megtérés, a hibák, a bűnök elhagyása, illetve azok jóvátétele.

Új főosztály a BZSH-nál

Augusztusban született meg a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságának döntése egy új főosztály létesítéséről, amely a BZSH ingatlanjainak üzemeltetésével, fenntartásával és hasznosításával foglalkozik.

Következő hetiszakaszunk: Vájélech (וַיֵּלֶךְ)

Az 5780-as zsinagógai évben elsőként Vájélech szidráját olvassuk a zsinagógákban. A szakasz elnevezésének jelentése: "és ment". Mielőtt elment a 120 éves népvezér, bíró és tanító, a pásztor Mózes, kijelölte utódját, Józsuét, leírta a Tant és átadta a levitáknak. Elrendelte felolvasását. Bár akkor csak hétévente olvasták fel az Írást.

Hétvégén megtérés szombatja (שָׁבַת שובה)

Éppen csak, hogy beköszöntött az új esztendő, máris készülhetünk Jom Kippurra, és a megtérés szombatjára. Rajs Hásónó és az Engesztelés napja közötti időszakot a 10 bűnbánó napnak nevezik.

Már itt is az új év első böjtje: Gedáljá böjtje

Új évbe léptünk, az elmúlt napokban megünnepeltük Rajs Hásónót, ám az őszi ünnepek sora máris folytatódik. Tisri hónap harmadik napján (ebben az évben október 2-én, szerdán) tartjuk Gedáljá böjtjét. Ekkor Gedáljá ben Achikam meggyilkolásának emlékére böjtölünk.