Híreink

Fontos odafigyelnünk az étkezésre Jom Kippur előtt és után is!

Ahogy a Tórában le van írja: "A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket”. Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna. Ennek az a magyarázata, hogy az étkezés örömével kimutatjuk, hogy mennyire örülünk, hogy a következő nap vezekelhetünk, valamint, hogy tudatában vagyunk bűneinknek.

Jom Kippur és a fehér ruha viselete

A legtöbb zsidó közösségben Jom Kippurkor az a szokás, hogy fehér ruhát viselnek a felnőtt férfiak. Teszik ezt azért, hogy utánozzák az angyalokat, nem mellesleg a fehér a zsidóságban a gyász színe is. Éppen ezért nem csak a ruhákon, de a kappedli esetében is figyelünk arra, hogy ünnepi színeket öltsön. A nős férfiak kittlit (קיטל) viselnek, mely egy fehér színű köpeny, hasonlóan a halotti ruhához.

Jom Kippur előtti szertartások sora: mikve, kapore, temetőlátogatás

Péntek este beköszönt legszentebb ünnepünk a Jom Kippur, az Engesztelő nap. A zsidóság egyik legfontosabb ünnepének előírásai, szokásai hűen tükrözik a nap szellemiségét, mondandóját. Kora reggel szokás alámerülni a rituális fürdőben, a Mikvében, hogy fizikailag is megtisztulva tudjuk fogadni a szent napot. Szintén szokás fogadalmakat, ígéreteket három tanú jelenlétében feloldani, és bocsánatot kérni embertársainktól.

Péntek este felhangzik egyik legszebb imánk, a Kol Nidré

Pénteken beköszönt Jom Kippur ünnepe. Legszentebb ünnepünk minden évben este köszönt be, ráadásul egy jellegzetes imával, költeménnyel, a Kol Nidrével veszi kezdetét. Ebben az évben 18 óra után kilenc perccel kezdődik az ünnep. Az ünnep előestéjén hagyományos ősi dallammal, egyre emelkedettebb hangerővel felhangzó imádság, a Kol Nidré sajátos hangulatot kölcsönöz Jom Kippur estéjének.

Pénteken este beköszönt az engesztelés napja Jom Kippur

Ha van a zsidó vallásban jelentősége egy eszmének, úgy az a megtérés, a hibák, a bűnök elhagyása, illetve azok jóvátétele. És ha van ennek az eszmének hagyományos kifejezője, úgy az Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) napja. Az előttünk álló héten köszönt be ez, az egyik legfontosabb ünnepünk. "Ezen a napon megengeszteli bűneiteket és megtisztultok az Örökkévaló színe előtt."

Áchré Mot hetiszakaszunk, amely leírja a jom kippuri szertartás lényegét

Pénteken este beköszönt legszentebb ünnepünk Jom Kippur(יום כיפור). Az ünnephez szorosan kapcsolódik Áchré Mot (אחרי מות) -askenáz kiejtéssel: Áchré Majsz hetiszakaszunk, amely a jom kippuri szertartást írja le. A hetiszakasz többek között az áldozati rendről beszél, amit a főpap (כהן גדול) vezetett le Jom Kippur napján a Szentélyben. Ez innen, a pusztabeli Hajlékból kezdődött és a jeruzsálemi Szentélyben teljesedett ki. Lényege: a főpap, akinek feloldozást kell hozni a nép vétkeire - két kecskabakot mutat be áldozatul.

Nagy tiszteletben álló elnökét ünnepelte a Dohány körzet

Vasárnap este vidám ünnepségnek adott helyet a Goldmark terem Gedáljá böjte kimenetelét követően. A Dohány körzet elnöke Nádel Tamás hetvenedik születésnapját ünnepli, ebből az alkalomból a közösség tagjai, hitközségi vezetők, barátok, és családtagok gyűltek össze, hogy együtt köszöntsék a nagy tiszteletben álló körzeti vezetőt.

Az új év első böjtje: Gedáljá böjtje

Új évbe léptünk, az elmúlt napokban megünnepeltük Rajs Hásónót, ám az őszi ünnepek sora máris folytatódik. Tisri hónap harmadik napján (ebben az évben a Szombat kimenetelét követően) tartjuk Gedáljá böjtjét. Ekkor Gedáljá ben Achikam meggyilkolásának emlékére böjtölünk. "És volt a hetedik hónapban, eljött Jismaél, Netanja, Elisámá fiának fia,...és tíz ember ő vele, Gedaljáhúhoz, Achikám fiához Micpában.

Újévi vigadalom, majd gyászba borul a lelkünk

Ma este beköszönt az 5778-as zsinagógai új esztendő, vidámság és öröm tölti majd be lelkünket. A zsidó Újév lényege a megtérés, a tsuvá. Ilyenkor aki egész évben nem jár templomba, még az is elmegy, hogy meghallgassa a sófár hangját, és számba vegye az elmúlt év eseményeit. Bölcseink szerint a megtérés két részből áll: egyrészt a múltban elkövetett rossz megtagadása, másrészt az az ünnepélyes fogadalom, hogy a jövőben jobb leszek, mint voltam.

Ünnepi szokások a zsidó új esztendő kapcsán

Szerdán beköszönt az 5778-as zsinagógai esztendő, így ismét alkalmunk nyílik ünnepelni és egyben magunkba is szállni az elkövetkezendőkben. A zsidó újév ünnepével kezdődik meg a Jom Kipurig tartó megtérés tíz napja. Ezt az időszakot félelmetes napoknak is nevezik. Ebből csakúgy, mint az ítélet napja elnevezésből egyértelmű, hogy a zsidó újév szellemében alapvetően különbözik a polgári újév hangulatától.

Elérkezett az idő, ismét kiszedik a Siratófalban elhelyezett személyes üzeneteket

A Jeruzsálemben lévő Siratófalban évről évre üzenetek, papírtekercsek milliói gyűlnek össze. A hagyományoknak megfelelően a Szent falhoz látogatók közül sokan papírra írják üzeneteiket, kéréseiket az Örökkévaló felé, majd az ősi kövek hasadékaiba dugják. A Fal hasadékainak megtisztítására minden évben kétszer kerül sor: a most beköszöntő Rajs Hásónó, valamint Pészách előtt. Az üzeneteket tartalmazó papírkákat vékony pálcikákkal távolítják el, nagy óvatossággal, hogy a köveket ne sértsék meg.

Kommentár következő hetiszakaszunkról

Aktuális hetiszakaszunk a Háázinu számos gondolatot, eszmét tartalmaz, amiket Mózes az örök "tanúk", az ég és a föld hallatára hagy örökül népének. "Halljátok ti egek, mit mondani fogok, és figyelje a föld szám beszédét". Az ének központi gondolata a kapcsolat a nép Isten iránti hűsége és jövőbeli sorsa között. Isten Izraelt úgy tekinti, mint apa a fiát.