Híreink

Purim ünnepének csodálatos története

Purim története Eszter könyvében (מגילת אסתר) olvasható. Eszter könyve a perzsa udvarba kalauzol bennünket, ahol Ahasvérus király uralkodásának lehetünk szemtanúi. A király miután Indiától egészen Etiópiáig húzódó, hatalmas birodalma igazgatására százhuszonhét satrapát nevezett ki, a kormányzók, a meghódolt népek fejedelmei, valamint barátai számára fényűző ünnepségsorozatot rendezett, amellyel trónra lépését ünnepelte. A király hatalmát az erre a célra emelt, rendkívül pazar épülettel és a száznyolcvan napos lakomával kívánta kifejezni.

Március közepén purimi gyerekmuri és Buborék koncert a Goldmark-teremben

Március 19-én tovább folytatódik a nagy sikerű gyerekprogram-sorozat a Goldmark teremben. Purimi mulatságra invitáljuk az apróságokat, ahol a népszerű Buborék együttes koncertezik majd és velünk lesz Verő Tamás rabbi is. "Mindenki hozza el a szüleit, a nagyit és a nagypapát se hagyd otthon!"

Hetvenöt év után előkerült az amerikai kontinensen élt zsidók életét bemutató több száz éves kézirat

Az Újvilágról beszámoló legrégibb zsidó kézirat hét évtizeddel eltűnése után márciusban végre visszatérhet Mexikóba – közölte a New York-i mexikói konzulátus. A dokumentum Luis de Carvajal 1595-ben készült önéletírása. A szakértők különösen értékesnek tartják, mivel a zsidók életét mutatja be az amerikai kontinensen.

Kommentár Tecáve(תְּצַוֶּה) hetiszakaszunkhoz

Következő hetiszakaszunk a főpap ruhatárának leírásával foglalkozik. Minden ruhadarab szigorú leírás szerint készült. Az arany és kék színek domináltak. Nem hiányzott a bíborvörös sem. A főpap ruhatárának fontosságára mutat, hogy a római uralom idején maga a római kormányzó tárolta a főpapi öltözetet, amit csak különleges alkalmakkor - mint például Jom Kippur napján - adott ki használatra. A főpapi öltözéken bővelkedett a színarany, csengettyűk, ruhaszegélyek, mellvért formájában.

Szombat este a Hunyadi téren is purimi mulatságot tartanak

Az előttünk álló szombaton purimi lázban ég majd Budapest. Három körzet közös purimi mulatságát már beharangoztuk korábban, ezúttal a Hunyadi téri zsinagóga ünnepi programjához próbálunk kedvet csinálni. A felújított terézvárosi zsinagógában március 11-én este 17 órakor salesüdesszel veszi kezdetét a purimi vígaszság. Az imát követően 18:30-tól kerül felolvasásra az Eszter Könyve, majd ezt követően Pandzarisz Dina és Lamm Dávid ad koncertet.

Elárverezik a halálra fagyott olimpiai bajnok Petschauer igazolványát

Elárverezik a tragikus sorsú olimpiai bajnok kardvívó, Petschauer Attila sajtóigazolványát. Petschauer életé­ről filmet készített az Oscar-díjas Szabó István, a sportolót a világhírű színész, Ralph Fiennes alakította. A zsidó származású sportoló 1928-ban és 1932-ben is olimpiai bajnokságot nyert a magyar kardcsapattal, majd új­ság­írónak állt.

Következő hetiszakaszunk: Tecáve (תְּצַוֶּה)

Ezen a héten a Tecáve szakaszt olvassák fel a zsinagógákban, a megfelelő, hagyományos dallammal. Szó esik az örökmécsesről, melynek estétől reggelig kellett világítania, hogy éjjel és nappal világosság legyen a Szentélyben. Érdekes módon, Mózes neve nem hangzik el ezen e héten. Ennek oka az, hogy amikor az aranyborjú bűne miatt engesztelésért könyörgött Mózes, azt kérte az Örökkévalótól, hogy ha nem teljesíti a kérését, hagyja ki az ő nevét a Könyvéből.

Zájin Ádár alkalmával ünnepeltek a BZSH körzetei

Több budapesti körzetben is halvacsoráját tartottak Zájin Ádár alkalmából. Zájin Ádár aktuális hónapunk, Ádár hó hetedike, mely Mózes születésének és halálának évfordulója. A nagy tanítómester halálának pontos napját a Biblia (Mózes IV. és V. könyve) alapján számítják. 120 évesen halt meg, amit a régiek az emberi kor teljes hosszának tekintettek.

Felavatták Tímár Károly főkántor emléktábláját a Dohány zsinagógában

Március 4-én, szombaton este került felavatásra Tímár Károly, néhai főkántor emléktáblája a Dohány utcai zsinagógában. Tímár Károly (ר' עקיבא בן מרדכי) bő hatvan esztendőn át teljesítette szent hivatását a magyar zsidóság szolgálatában. Vallásos, nagynevű család sarja volt, a család legnevesebb képviselője Teichmann Jakab zcl., egykori svájci főrabbi.

Zájin Ádár – Hal minden mennyiségben

Vasárnap már Zájin Ádár (ז' אדר) köszönt be, következő ünnepünk Mózesről és a halakról szól. Ádár hónap hetedikén, Mózes születésének és halálának napján minden közösségben halvacsorával emlékeznek meg legnagyobb tanítómesterünkről. A Zájin Ádár halvacsora központi eleme a Gefillte fis, mely talán az egyik legismertebb kóser zsidó étel a maceszgombóc leves, és a sólet mellett.

Békés Szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét, készülhetünk a délután beköszöntő Sábeszre. Ma háromnegyed öt előtt két perccel köszönt be a ...

Sláchmónesz és Mátánot leevjonim – avagy a két legszebb purimi előírás

Purimhoz közeledve már ejtettünk néhány szót azon előírásokról, amelyek az ünnepet övezik. Ezek közé tartozik a Megilá-olvasás, az ajándékküldés, a lakoma, vigasság, a szeudá. A két legszebb előírás a Sláchmónesz (שלח מנות), vagyis a barátaink, illetve a Mátánot Leevjonim (מתנות לאביונים) a szegények megajándékozása.