Híreink
Május elején MAZSIHISZ tisztújító közgyűlés
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége 2015. május 10-én délelőtt 10 órától tartja tisztújító választási közgyűlését a Síp utcai székház második emeleti dísztermében.
A napirendi pontok között öt fontos tétel szerepel.
Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója
Lezártuk a bzsh.hu legutóbbi kvízjátékát.
Kérdésünkre ezúttal azok válaszoltak jól, akik úgy feleltek, hogy a Holokauszt emlékének őrzésére létrejött szervezet neve "Élet Menete".
Az előttünk álló héten új kvízjáték keretein belül tehetik próbára tudásukat játékos kedvű olvasóink.
Dohány utcai zsinagóga: nincs bűncselekmény, nem nyomoznak tovább
Megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszere ügyében indított eljárást.
A BZSH korábbi ügyvezetője az elmúlt év októberében „ismeretlen tettes ellen” gazdasági bűncselekmény gyanújával feljelentést tett. Nem volt kétséges, hogy a „célszemély” Vadas Vera, illetve az általa vezetett AVIV TRAVEL Kft. volt. Az eljárás a napokban azzal zárult, hogy semmiféle bűncselekmény nem történt.
Elhunyt Elio Toaff volt római főrabbi
Vasárnap elhunyt Elio Toaff volt római főrabbi. A római zsinagóga már aznap este teljesen megtelt gyászoló tömeggel. Zsidók és nem zsidók is tiszteletüket tették a római zsidó közösséget fél évszázadon át vezető Toaff emléke előtt.
A volt főrabbi április végén töltötte volna be századik évét.
„A történelem egyik óriása távozott” - nyilatkozott Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke.
Közös salasüdeszen vettek részt a Dohány és a Rabbiképző közösségének tagjai
A legutóbbi szombat kimenetelét együtt ünnepelték két budapesti közösség tagjai. A sabat kimenetelét megelőző salasüdeszen a Dohány utcai templomkörzet vendégül látta a Rabbiképző zsinagógájának kiléjét a körzet Talmud Tóra helységében.
A nagy múltú nyolcadik kerületi vallási közösség tagjai, a Rabbiképzőben funkcionáló Darvas István rabbi vezetésével érkeztek a Talmud Tórába, ahol együtt ünnepelték a Sábesz kimenetelét a Dohány utcai hívekkel.
Békés Szombatot kívánunk!
Hamarosan beköszönt a Szombat, és elkezdjük olvasni Smini ( שְּמִינִי ) hetiszakaszát, amelyben Mózes felavatja testvérét, Áront és fiait a Szentély szolgálatra.
וַיֹּאמֶר אֶל אַהֲרֹן קַח לְךָ עֵגֶל בֶּן בָּקָר לְחַטָּאת וְאַיִל לְעֹלָה תְּמִימִם, וְהַקְרֵב לִפְנֵי יהוה
"És mondta Áronnak: Végy egy fiatal borjút vétekáldozatnak és egy kost égőáldozatnak, hibátlanokat, és áldozd az Örökkévaló színe előtt."
Tizenegyezren vettek részt az auschwitzi Nemzetközi Élet Menetén
Közel tizenegyezer fiatal zsidó vett részt csütörtök délután a lengyelországi Oswiecimben a 24. Nemzetközi Élet Menetén, a mintegy ötven országból – köztük Magyarországról - érkező résztvevőket német és a lengyel diákok csoportjai kísérték.
A menetre - a hagyományoknak megfelelően - a holokauszt áldozatainak emléknapján került sor. A Dávid-csillagos, kék dzsekit viselő fiatalok átvonultak a két volt náci német haláltábor, az Auschwitz I és az Auschwitz II-Birkenau közötti három kilométeres, halálútnak nevezett szakaszon.
Köveket helyeztek el a Dohány utcai zsinagóga kertjében az áldozatok emlékére
Köveket helyeztek el a holokauszt áldozataira emlékezve Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga kertjében az Emanuel-emlékfánál csütörtök este.
A kormány nevében Takács Szabolcs, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség soros elnökségéért felelős miniszteri biztos és Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára helyezte el az emlékezés koszorúját és köveit. Ezután a résztvevők közül többen is köveket helyeztek el az emlékfánál.
Orbán Viktor: A magyar zsidóság a magyar nemzet része
"Magyarország célja, hogy egy egyre bizonytalanabb, békétlenebb világban a jövőben is a biztonság és a nyugalom országa maradjon minden polgára számára" - fogalmazott a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján közzétett nyilatkozatában Orbán Viktor miniszterelnök.
Heisler András: Nemzedékről nemzedékre el kell mondani a történetet
Pálinkás József szerint a holokauszt emléknapja "az európai történelem magyar szégyennapja", és el kell gondolkodni azon, milyen úton, milyen történések vezettek a szörnyűségekhez.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke beszédében kiemelte: "a holokauszt idején a felvilágosultnak mondott emberiség értékei omlottak össze, ami hatmillió ember elpusztításához vezetett. Nemzedékről nemzedékre el kell mondani azt a történetet, amelyet a világ holokausztként ismer"
A BZSH elnökének beszéde az Élet Menete auschwitzi megemlékezésén
Április 16-án, csütörtökön tartották a nemzetközi Élet Menetét Auschwitzban. Az egykori koncentrációs tábor helyszínén 54 országból érkező, közel 12.000 zarándokkal együtt közösen emlékezett a hazánkból elutazó 150 hittestvérünk is.
A megemlékezésen beszédet mondott a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke Ács Tamás is, aki kiemelte: „Nem szabad engednünk, hogy a szörnyűségekhez vezető út is megismétlődjék.”
A BZSH elnökének teljes beszédét az alábbiakban olvashatják:
Holokauszt Emléknap – Lázár János: nem maradhatunk némák és tétlenek
Lázár János szerint ma Magyarországon nem maradhatunk némák és tétlenek az ordas eszmékkel szemben. A Miniszterelnökséget vezető miniszter erről csütörtökön Budapesten, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott megemlékezésen beszélt.
Kijelentette: azután, ami 1944 telén a pesti Duna-parton, vagy Auschwitzban történt, magyar nyelven nincs többé ártalmatlan zsidózás, ártalmatlan cigányozás, nincs többé ártalmatlan kirekesztés.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553