Híreink

Ősi titkokat tár fel a Holt-tengeri tekercsek DNS-vizsgálata

A Holt-tengeri tekercsek DNS-vizsgálata fényt derített a pergamenek eredetére, arra, hogy milyen állat bőréből készítették őket, és ezzel választ kínál számos tudományos kérdésre. A genetikai és számítógépes elemzésekből kiderült, hogy az 1948-ban, Kumránban megtalált 2000 éves pergamen- és papirusztekercsek egy része nem helyben készült, hanem odavitték őket.

E-rabbi: Mások-e a zsidó ünnepek?

A virtuális beszélgetéssorozat keretein belül dr.Frölich Róbert főrabbi, Gábor György filozófus, és Dési János ...

Hetiszakaszunk margójára: Forduljon Isten hozzád és áldjon meg békével!

Nászó hetiszakaszát mindig a Sávuot utáni szombaton olvassuk. Tartalma igen változatos. A Leviták megszámlálása és munkabeosztása a Szentélyben a hetiszakasz eleje. Ezt követi a házasságtörő asszony "próbája", majd a Názir törvénye, hogy haját megnövessze, szeszes italt nem ihat és milyen áldozatot mutat be a "önmegtartóztatás" befejeztével.

Kedden már újra kinyit a Kosher Deli étterme

Nehéz hetek állnak mögöttünk, hiszen a koronavírus miatt megállt az élet Budapesten, zsinagógáink, a BZSH által fenntartott intézmények bezártak, így a hitközség által üzemeltetett Kosher Deli éttermében sem lehetett leülni és egy finomat reggelizni, ebédelni, vagy vacsorázni. A vírushelyzet mérséklődésével azonban ismét megnyílt a lehetőség, hogy visszatérjünk a március előtti élethez.

Következő hetiszakaszunk: Nászó (נָשֹׂא)

Ezen a héten a Nászó hetiszakaszát kezdjük el olvasni a zsinagógákban. A hetiszakasz címszavának jelentése: "vedd fel" - Gerson fiainak számát 30 évestől 50 évesig, ugyanis a leviták ezen korhatáron belül láttak el szent szolgálatot. A pusztai Szentély elkészült. Kirajzolódtak a feladatok.

Keddtől normál munkarendben üzemel a BZSH zuglói óvodája

A 2020. május 20-án megjelent 215/2020. (V. 20.) számú kormányrendelet értelmében a budapesti óvodák és bölcsődék ...

Újabb veszteség érte a honi zsidóságot, elhunyt Csillag Ferenc

Nagy veszteség érte hazai zsidóságot, 68 éves korában elhunyt Csillag Ferenc. A hitközség oktatási osztályának ...

Boldog Sávuotot kívánunk!

Ma este nyolc óra után öt perccel köszönt be a Sávuot, a Szináj hegyi törvényadás emléknapja, az új kenyér ünnepe, mely minden hozzá kapcsolódó munkavégzési tilalommal egészen szombat este negyed tízig tart.

Ismét online jelent meg a Dohány körzet havilapja

A koronavírus sem gátolhatja meg a Dohány körzet havilapjának olvasóit, hogy hozzájussanak a Pesti Sólet ...

Sávuot ünnepének szokásai, tilalmai

A csütörtökön este beköszöntő Sávuot egy igazi örömünnep, ennek ellenére érvényben vannak ezekben a napokban is bizonyos tiltások, amelyeket be kell tartanunk. Az ünnep ideje alatt munkavégzési tilalom van érvényben. Nem dolgozunk, nem vezetünk autót, nem írunk, nem kapcsoljuk be-, illetve ki az elektromos berendezéseinket.

Nagy sikere volt a keddi közös online imádkozásnak

Kedden a budapesti körzetek együtt tartottak online imát. Közös imádkozásra a koronavírus miatti lezárások óta nem volt lehetőség a fővárosban, ám a BZSH elnökének és rabbijainak kezdeményezésére tegnap délután "Közös Kedd, Budapest" címmel együtt imádkozhattak a hívek online a Mincha és a Mááriv alkalmával.

Sávuot ünnepe a zsidó liturgia jegyében

Nemsokára ünnepeljük Sávuot (Sövuajsz) két napját. A zöld növényzettel, virágokkal ékesített zsinagógáink a természet szépségét idézték, emlékeztetve az első zsengék aratására. Mezőgazdasági jelentősége mellett, ez az ünnep a pusztai vándorlás idején történt legfontosabb eseményt, a Tóraadást, a Kinyilatkoztatást jelképezi.