Híreink

Vasárnap helyezik végső nyugalomra Konrád Györgyöt

Szeptember 22-én, vasárnap délután 14 órakor helyezik végső nyugalomra a Farkasréti zsidó temetőben a 87 éves ...

Kárpátaljai visszaemlékezések a zsidó holokausztra

Kedves olvasóink figyelmébe ajánljuk az alábbiakban Dési János újságíró-publicista Mozgó Világ 2019/7-8 számában megjelent tanulmányát, melyben Kárpátalján készített interjúk alapján dolgozza fel a Vészkorszak előtti zsidóság és többi népcsoport együttélését és a Holokauszt tragédiáját.

Következő hetiszakaszunk: Ki Távó (כִּי תָבוֹא)

Ezen a héten a Ki Távó, askenáz kiejtéssel Ki szóvaj hetiszakaszát olvassák fel a zsinagógákban. Jelentése: "Midőn bemégy". A cím természetesen a Kánaán országába való bemenetelre utal, ekkor a föld zsengéjéből népünnepély keretében vinni kellett egy kosárkával a jeruzsálemi Szentélybe.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Rövidülnek a nappalok, így ma este már hét óra előtt nyolc perccel beköszönt az ünnep. Aktuális szakaszunkban Mózes különböző törvényeket ismertet, majd elmondja, hogy az ember holttestét még aznap el kell temetni.

A Saul fiát az évszázad legjobb filmjei közé sorolta a The Guardian

Az évszázad legjobb filmjei közé sorolta Nemes-Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjét a The Guardian brit napilap, amely pénteken tette közzé a 2000 után készült legjobb száz film listáját.

Tórai kommentár Ki Técé (כִּי תֵצֵא) hetiszakaszunkhoz

Kevés hetiszakasz tartalmaz oly sokféle, változatos témát, mint Ki Técé, avagy askenáz kiejtéssel Ki Szécé szakaszunk. "Ha háborúba mész ellenségeiddel szemben..." - kezdődik az első mondat. A Tóra nem jó szemmel nézi a hadifogságban ejtett idegen nővel való házasságot.

Következő hetiszakaszunk: Ki Técé (כִּי תֵצֵא)

Ezen a héten a Ki técé szidráját olvassák a zsinagógában. Jelentése: "Midőn kivonulsz". A háború szabályaival, ...

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Szépen lassan rövidülnek a nappalok, így ma este már hét óra előtt három perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk a közigazgatási adminisztráció szükségességének leírásával kezdődik, majd a királyválasztás módját írja elő.

Emléktáblát avattak a hitközség egykori dolgozóinak emlékére

A MAZSIHISZ és a BZSH közös emléktáblát avatott azon dolgozók emlékére, akik hosszú éveken, évtizedeken keresztül ...

Online kiállítással emlékezik a Yad Vashem a második világháború kezdetére

Szeptember 1-én volt 80 éve, hogy elkezdődött a második világháború 1939-ben. Ennek az évfordulónak az alkalmából ...

Tórajavítás a Dohány körzetnél

Hosszan tartó, alapos munkákat követően vasárnap átadták a Dohány körzet egyik javított Tóráját, amelyen a szajfer több hónapig dolgozott. A közösség egyik Tórájában több ponton szerepeltek kopott betűk, amelyek alkalmanként alapjaiban változtatják meg a szövegrészek tartalmát.

Elkezdődött az idei Zsidó Kulturális Fesztivál

Vasárnap este három helyszínen is egy időben zajlottak az idei Zsidó Kulturális Fesztivál nyitókoncertjei. A Dohány utcai zsinagógában -ahol a hivatalos megnyitó előtt, amelyet a BZSH elnöke, Mester Tamás mondott el- flashmobbal lepték meg az érkező vendégeket a Herzl téren.