Híreink

Zsidó zenészek nyomában indul koncertsorozat

A Jazzrael zenekar Híres zsidó dallamok a világ körül címmel indít április 5-én koncertsorozatot, melyben zsidó érintettségű zeneszerzők és előadók kerülnek a középpontba. A Jazzrael zenekar célja a sorozattal bemutatni a hazai és nemzetközi, kiemelkedő zsidó származású, vagy érintettségű művészek értékteremtő és egyben korszakalkotó munkásságát. A zenekar vendégei országosan elismert művészek, akik elkötelezettek a zsidó hagyományok és az improvizációs jazz iránt.

Két terrortámadás is történt szerda reggel Izraelben

Egy ember meghalt és tucatnyian megsebesültek, amikor palesztinek támadtak izraeliekre Jeruzsálemben és Jaffa kikötőjében. Egy amerikai turista meghalt, tucatnyian megsebesültek Tel-Aviv Jaffa városrészében. Öt sérült állapota súlyos. A palesztin támadót a hatóságok végül agyonlőtték. A támadásra a Peres Békeközpont épületéhez közel került sor, ahová kedden Joe Biden amerikai alelnök érkezett látogatóba.

Zsidó iskolák felrobbantását tervezte Koppenhágában egy 16 éves dán lány

Robbantásos merényleteket tervezett egy koppenhágai zsidó iskola és egy másik oktatási intézmény ellen a dán ügyészség feltételezése szerint egy 16 éves diáklány. Az ügyészség kedden ismertette a lány és bűntársa, egy 24 éves férfi elleni előzetes vádakat. A vádhatóság képviselője, Kristian Kirk közölte: a gyanúsítottak megpróbáltak vegyi anyagokból robbanószert előállítani azzal a céllal, hogy terrortámadást kövessenek el a két iskola ellen.

Több ezren tüntettek a szlovák parlamentbe jutó antiszemita párt miatt

Tüntetések voltak hétfő este több szlovákiai városban a neonáci ideológia térnyerésének veszélye ellen, miután bejutott a parlamentbe a szombati választáson a Marián Kotleba vezette szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk-Néppárt. Pozsonyban mintegy kétezren vonultak végig a belvárosi utcákon antifasiszta jelszavakat skandálva, áthúzott horogkeresztet ábrázoló plakátokkal, amelyek azt hirdették, hogy megálljt kell parancsolni a fasizmus terjedésének.

Kommentár Pökudéj (פְקוּדֵי) hetiszakaszunkhoz

Következő hetiszakaszunk, a Pökudéj (פְקוּדֵי) a főpap és a papok öltözékével foglalkozik. Ez a leírás másodszor ...

Már csaknem kétszázezren látták idehaza a Saul fiát

Az Oscar-díj újra a tíz legnézettebb film közé repítette Nemes Jeles László immáron Oscar-díjas filmjét - derül ki a moziforgalmazók által gyűjtött adatokból. A film a múlt héten annyira nézett volt ismét, hogy az 5. helyen zárt a heti összesítésben, amely szerint már 199 631-en látták összesen a magyarországi mozikban, a múlt héten csaknem 15 ezren.

Továbbra is várja az adományokat a Narancsliget

A Narancsliget Adományközpont egyre aktívabb, így egyre több család életkörülményein tudunk segíteni! A JDC-MAZS Alapítvány által működtetett adományközpont küldetésének középpontjában nehéz helyzetben lévő, kiemeltengyermeket nevelőcsaládoktámogatása áll. A cél elérése érdekében létrehozott, hazánkban viszonylag újszerű adományozási mechanizmus több lépcsőből áll.

A forradalom hőseinek leszármazottainak jelentkezését várja a MAZSISZEM

A Magyar - Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM) várja mindazok jelentkezését, akik az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban valamilyen formában részt vett hősök leszármazottai vagy bármiféle kötődésük van, illetve rendelkeznek ezen eseményhez is kapcsolódó történetekkel, dokumentumokkal, tárgyakkal, ismeretterjesztés, rendezvények céljából, melyek segítenek a magyar zsidóság örökségének, hagyományainak feltárásában továbbvitelében.

Következő hetiszakaszunk: Pökudéj (פְקוּדֵי)

Ezen a héten a Pökudéj (פְקוּדֵי) szidráját olvassák fel a templomokban. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: elszámolás. Ez Mózes II. könyvének zárószakasza, a XXXVIII. fejezet 21. versétől a XL. fejezet végéig. Elkészült a nagy mű, a pusztai hajlék. Mózes maga mellé vette Itámárt, Áron fiát, mert a számoláshoz mindíg két ember kell, hogy ne érje szó a ház elejét, és számadást készítettek a felhasznált anyagokról, eszközökről.

Megjelent a Saul fia kísérőkötete

Még csak több, mint egy hete, hogy Oscar-díjat nyert a Saul fia, Nemes Jeles László rendező bemutatkozó filmje, a Cannes-ban kezdődő diadalmenetet, a nézőszám-rekordokat, a díjesőt, a végeérhetetlen riportokat és híradásokat most máris egy könyv követi a sorban, amely interjúkkal, könyvrészletekkel és fotográfiagyűjteménnyel járul hozzá a magyar film kivételes sikeréhez. Az interjúkötet szerzője, Váradi Júlia úgy érzi, ez a könyv elsősorban nem az övé, hanem a film stábjáé, a Klubrádióé, ahol az interjúk nagy része elhangzott, és a szerkesztőé, László Ágnesé.

Miként néz ki a menekült-válság a magyar és az európai zsidóság szemszögéből?

A Menedék Műhely következő alkalmán Darvas István rabbival beszélgetnek arról, hogy a magyar és az európai zsidóság szemszögéből miként néz ki a menekült-válság, hogyan kapcsolódik a zsidó közösség az idegengyűlölet általános erősödéséhez, a muszlim vallású népesség növekedéséhez, lehet-e beszélni e kapcsán antiszemitizmusról, és ha igen, milyen konkrét atrocitások történhettek/történhetnek.

Békés szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét, készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma negyed hatkor köszönt be az ünnep, így készülhetünk a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk ismerteti, hogyan készült a Hajlék. A kapcsolat a sátor építése és a szombat megőrzése között: “az, hogy megparancsoltam nektek a Hajlék felállítását és az ezzel kapcsolatos munkálatokat, nem jelenti azt, hogy a munkálatok hatályon kívül helyezik a szombatot”.