Híreink

Hernádi Judit és Heilig Gábor az újpesti zsinagóga klubjában léptek fel

Hétfőn este egyórás műsort adott az újpesti Szeretetotthon lakóinak, az újpesti zsinagóga klubjába járó időseknek Hernádi Judit és Heilig Gábor. A Hillél Hungary szervezésében létrejött este során a Jászai Mari-díjas magyar színésznő dalban és prózában is jeleskedett, hiszen a dalok mellett versekkel, és vidám történetekkel is szórakoztatta a lelkes közönséget.

Minden eddiginél többen vettek részt a Budapesti Zsidó Filmfesztiválon

Több mint kétezren voltak kíváncsiak arra a filmválogatásra, amely célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon a zsidó kultúra rendkívül színes, és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. Csütörtöktől vasárnapig a Művész Moziban és a Kino Cafe Moziban többek között francia, német, amerikai, izraeli és argentin filmek voltak láthatóak az elmúlt két év terméséből, emellett beszélgetések és a Hosszúlépés városi sétái színesítették a programot.

December 4-én, vasárnap BZSH közgyűlés!

A Budapesti Zsidó Hitközség 2016. december 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében. A közgyűlés a jelenlévő képviselőtestületi tagok egyszerű szótöbbségével határoz. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a képviselőtestület tagjainak legalább fele jelen van.

Következő hetiszakaszunk: Chájé Szárá (חַיֵּי שָׂרָה)

Ezen a héten Chájé Szárá (חַיֵּי שָׂרָה) hetiszakaszát olvassuk a zsinagógában, jelentése: "Sára élete". Ellentmondás, de a szidra nem Sára életéről, hanem haláláról szól. Ha pontosan fordítjuk a biblia szövegét, akkor Sára éveinek száma, mikor meghalt, száz év és húsz év és hét év volt. Bölcseink szerint a 127 év azért van így részletezve, mert olyan szép volt száz éves korában, mint hajdan 20 éves korában és olyan ártatlan húsz éves korában, mint hajdan hét éves korában.

Vasárnap a Zsidó Tanulás Világnapját ünnepeltük

A Zsidó Tanulás Világnapja hetedik alkalommal került megrendezésre a Bálint Házban, ahol közel hat órán keresztül hallgathattak különféle előadásokat két teremben az érdeklődők. A Global Day of Jewish Learning keretein belül idén a faragott képek tilalma indította meg az érdeklődők fantáziáját. Hét előadás keretein belül kaphattak választ kérdéseikre mindazok, akik ellátogattak vasárnap a Révay utcába.

Modern világ: Izrael az első ország, ahol kólásüveggel lehet szelfizni

Újabb technológiai újdonsággal rukkolt elő a Coca-Cola, méghozzá Izraelben, ahol a világon egyedülálló módon a kóla fogyasztása közben lehet szelfit készíteni az új palack segítségével. Az így készült fotók a Coca-Cola közösségi oldalaira kerülnek ki.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a délután beköszöntő Szombatra. Ma már háromnegyed négy után egy perccel beköszönt az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani. Aktuális hetiszakaszunkban három angyal érkezik vendégségbe a gyengélkedő Ábrahámhoz, és közlik vele, hogy egy év múlva Sára fiat szül neki. Ezek után ugyanezen angyalok felforgatják a vétkes Szodomát, ahonnan előbb kimentik Lótot, feleségét és két hajadon lányát. Megszületik Izsák, majd következik az Ákédá.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az általunk felsoroltak közül mikor kezdődött a Jom Kippuri háború? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül az "1973. október 6." válaszlehetőséget jelölték be.

Hernádi Judit és Heilig Gábor lép fel hétfőn Újpesten

Az újpesti zsinagóga klubjában minden hónapban érdekes, és változatos programmal várják a Szeretetotthon lakóit, az újpesti körzet tagjait, valamint az érdeklődő híveket. Novemberben már fellépett a klubban Fülöp Zsuzsanna opera-énekesnő, 21-én hétfőn pedig újabb két illusztris vendég, Hernádi Judit és Heilig Gábor koncertezik a Berzeviczy Gergely utcában.

Kétszáznegyvenhat millió forintért kelt el a legrégebbi tízparancsolatot tartalmazó kőtábla

A Heritage Auctions amerikai aukciós ház most adta közzé a képet arról a bibliai tízparancsolatot tartalmazó kőtábláról, aminél régebbit még soha nem találtak. Az 52 kilós, 61 centi magas fehér márvány tábla szövege a 3. és 5. század között a héber nyelv korai, szamaritánus dialektusában íródott.

Ma kezdődik az V. Budapesti Zsidó Filmfesztivál

Mai naptól, egészen november 20-ig a Művész Mozi és a Kino Cafe Mozi ad helyet a Budapesti Zsidó Filmfesztiválnak, amely már az ötödik évben hozza el a zsidó kultúrát bemutató nemzetközi filmtermés legjobbjait Magyarországra. A fesztivált a Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című film nyitja.

Vasárnap a Zsidó Tanulás Világnapja a Bálint Házban

A Zsidó Tanulás Világnapja – melynek idei témája a ”Kép-telenség” – hetedik alkalommal kerül megrendezésre vasárnap a Bálint Házban. Adin Steinsaltz rabbi, 2010. november 7-re fejezte be hatalmas munkáját. Elkészült a Talmud fordításával és az ehhez kapcsolódó magyarázatokkal. Munkája egyben a küldetése is, hogy a zsidó emberek visszatérjenek a talmudi szövegek tanulásához.