Híreink

A gyűlöletbeszéd elleni küzdelemről egyeztetett a magyar és az izraeli igazságügyi miniszter

A gyűlöletbeszéd és a terrorizmus elleni küzdelem fontosságáról beszélt Trócsányi László magyar és Ajelet Saked (איילת שקד) izraeli igazságügyi miniszter újságíróknak 2016. június 6-án a Parlamentben, miután kétoldalú tárgyalásokat folytattak Budapesten. Trócsányi László azt mondta, hogy a magyar és az izraeli kormány tiszteletben tartja a véleménynyilvánítás szabadságát, de a gyűlöletbeszéd ellen fel kell lépnie.

Szerda este ismét szubjektív tárlatvezetés lesz a Magyar Zsidó Múzeumban

Június 8-án este is Szubjektív tárlatvezetések lesznek a Magyar Zsidó Múzeumban. A 100 év – 100 tárgy című kiállításon az érdeklődők felfedezhetik azokat a tárgyakat, amiket Fritz Zsuzsanna, a Bálint Ház ighazgatója választ ki, és mutat be a jelenlévőknek. 2016 tavaszán szerdánként hosszabbított nyitva tartással, kedvezményes belépőjegyekkel, szubjektív tárlatvezetésekkel várják látogatóikat.

Szombaton beköszönt Sávuot ünnepe

Kezdhetünk ismét készülődni, hiszen szombaton köszönt be következő ünnepünk Sávuot (שבועות). Ez az ünnep a Tóra adásának állít emléket, de mivel mint a többi zarándokünnep, ez is kapcsolatos a mezőgazdasággal, a termés zsengéjének és az aratásnak napja is. Beborítjuk virággal otthonunkat és templomunkat, mert ahol a kinyilatkoztatás történt, a Szináj hegyén szintén nyíltak, bimbóztak, virultak a virágok. Másrészt a növények jelzik a természet zöldülését, megújulását, pompáját.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a katakani@citromail.hu címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így Israel Meir Lau: A zsidó élet törvényei könyvet nyert. Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy minek állít emléket Sávuot ünnepe? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül a "Tóraadást" jelölték meg.

Következő hetiszakaszunk: Bámidbár (בְּמִדְבַּר)

Ezen a héten megkezdik Mózes IV. könyvének a Bámidbárnak (בְּמִדְבַּר) az olvasását. A könyv címének jelentése: a pusztában. Ez a címe a hetiszakasznak is. A könyv tudományos elnevezése Numeri, azaz számlálás, mert a népszámlálás kétszer is szerepel a kötetben. Mint a juhász, aki nagy vihar után megszámlálja nyáját, így az aggódó Örökkévaló a nagy tragédiák után megszámlálta Izrael gyermekeit, mennyien maradtak életben a pusztító járvány és más büntetések után.

Jeruzsálem Napját ünnepeljük

Ebben a polgári évben nem csak a FunRun, és a zsidó kultúra ünnepe, a Judafest esett június 5-re, de a Jom Jerusalaim (יום ירושלים), Jeruzsálem Napja is. Ez az ünnep Jeruzsálem Óvárosa felszabadításának, 1967. június 7-ének – héber időszámítás szerint Ijjár hó 28-ának – az évfordulója. Mint a napok általában, ez a nap is előző este, napszálltakor kezdődik, így most is szombat este vette kezdetét.

A zsidó kultúra ünnepét tartották a Kazinczy utcában

Június 5-én vasárnap, egész napos programot kínált az érdeklődőknek a Judafest nyárindító ingyenes kulturális és gasztronómiai utcafesztivál Budapest belvárosában, egészen pontosan a Kazinczy utca Király utca és Wesselényi utca közötti szakaszán. A napot a Maccabi VAC futóversenye, a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő FunRun indította, melynek keretein belül három távban, 10, 5, és 1 kilométeres távon mérethették meg magukat a jótékonysági futáson indulók.

Vasárnapi programdömping: FunRun és Judafest a VII. kerületben

Vasárnap két remek programmal várnak mindenkit a régi zsidónegyedbe, ahol a FunRun futóverseny mellett ismét megrendezésre kerül a Judafest Utcafesztivál, amely minden évben a Kazinczy utcában várja a látogatókat. Az évente mintegy tízezer látogatót fogadó fesztiválon ebben az évben színes kirakódóvásárt tartanak, az éttermek, kiülős helyek pedig zsidó ételkóstolókkal, ízletes kóser fogásokkal várják az érdeklődőket.

Székhelyi József és Vágó István hohmecoltak a Bálint Házban

Ismét nagy sikert aratott a Bálint Ház hagyományos sorozata, Dési János beszélgetős estje, a "Hohmecolás". Két közkedvelt személyiség, Székhelyi József és Vágó István voltak ezúttal a vendégek, és a megjelent érdeklődők remek másfél órát tölthettek a Révay utcai intézményben.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk Ijjár hónap utolsó Szombatjára.Ma már este negyed kilenc után két perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk Mózes harmadik könyvének utolsó szakasza, mely összegzi az eddigieket. Választás elé állítja a népet. Ha betartják a Tóra parancsolatait, akkor minden jóban lesz részük, és az isteni kegyelem vigyázza lépteiket. Ha elhagyják a Tórát és a bálványimádó, erkölcstelen népeket utánozzák, akkor lépésről lépésre mennek tönkre és haladnak a nemzeti, és az egyéni szerencsétlenség felé.

Kétszázezren vonultak utcára a büszkeség napi felvonuláson Tel-Avivban

Megközelítőleg kétszázezren vonultak utcára Tel-Avivban a Közel-Kelet legnagyobb büszkeség napi rendezvényein, amelyeket idén tizennyolcadik alkalommal rendeztek meg. Idén Nők a változásért jelszóval hirdették meg, és a nők melegjogi szervezetekben betöltött szerepét hangsúlyozták a több tízezres felvonuláson, amelyet este tengerparti koncertekkel fejeznek be.

Megjelent az Új Élet júniusi első száma

Megjelent az Új Élet júniusi első száma, benne sok érdekességgel. Fókuszban következő ünnepünk Sávuot, az ünnepről terjedelmes írást olvashatnak a lapban. Szintén központi témát szolgáltat Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövetének búcsúvacsorája, amire mandátumának lejárta apropóján került sor.