Híreink

A szombat kimenetelét követően beköszönt Tisó Böáv

Az előttünk álló hétvégén, Sábesz után beköszönt Áv hónap kilencedike (תשעה באב) a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. A hagyomány szerint e nap mindig szerencsétlen nap volt, sok tragikus esemény történt Áv hónap kilencedikén. A Misna Táánit traktátusában ezt olvashatjuk: "Öt dolog történt atyáinkkal... tisá böávkor."

Oroszország elismerte, hiba történt az izraeli légtér megsértésekor

Sikertelenül próbálta Izrael lelőni a légtérsértő orosz drónt. Három hete az izraeli légtérbe történő orosz behatolás emberi mulasztás következménye volt, egy magas rangú jeruzsálemi forrás szerint.

Kommentár Dövórim hetiszakaszunkhoz – Történelem és tanulság

Következő hetiszakaszunk új könyvet vezet be, Mózes ötödik könyvét. Ez a könyv, Széfer Dövárim, elejétől végéig Mózes halála előtti beszédeit tartalmazza. Úgy is nevezhetnénk: Mózes végrendelete. Beszédei elején Mózes megemlíti, mint kapott az Istentől segítőtársakat, mikor már nem volt képes a vezetés terhét egyedül viselni. "Hogy viseljem egyedül terheteket, perlekedéseket?!"

Megjelent az Új Élet augusztusi első száma

Megjelent az Új Élet augusztusi első száma, benne sok érdekességgel. Fókuszban Tisá beáv ünnepe, valamint a közelmúltban elhunyt Somló Tamás, valamint Esterházy Péter életútja. Összeállítást olvashatnak a Holokauszt 72. évfordulójának országos megemlékezéseiről

Következő hetiszakaszunk: Dövórim (דְּבָרִים)

Ezen a héten elkezdjük olvasni Mózes V. könyvét. A könyv első hetiszakasza, a könyv elnevezése is egyben, Dövórim (דְּבָרִים). Jelentése: Szavak. Nevezik az ötödik könyvet Misné Tórának, a Tan megismétlésének, mert Mózes szózatában a negyven év minden fontos történéseit, tanításait felidézi.

Újabb botlatókövekkel emlékeznek a Holokauszt áldozataira

Hat városban összesen 95 botlatókövet tesz le az idén Magyarországon Gunter Demnig német művész civilek és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében. Demnig, a botlatókövek megálmodója réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este nyolc óra előtt hat perccel köszönt be az ünnep. Aktuális kettős hetiszakaszunkban Reuvén és Gád törzsei azt kérik, adják nekik a Transzjordániában elfoglalt területeket, ahol dús legelők vannak, és ne kelljen átkelniök a Jordánon. Mózes először felháborodik kérésükön, majd beleegyezik kérésükbe azzal a feltétellel, hogy a két törzs harcképes férfiai vegyenek részt az honfoglaló háborúban.

Az amerikai nagykövet Wallenberget méltatta Budapesten

Mindenki ihletet meríthet Raoul Wallenberg önfeláldozó hősiességéből, és megtalálhatja ezt a hősiességet magában, döntéseiben – mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete a svéd diplomata, embermentő születésnapján tartott megemlékezésen csütörtökön Budapesten. A Raoul Wallenberg Egyesület által szervezett eseményen Colleen Bell hangsúlyozta: amikor valaki áldozattá válik, legyen akár “migráns, roma, zsidó vagy bárki más”, mindenkinek kötelessége kiállni érte.

Keressük Konrád Kálmán és Konrád Jenő egykori válogatott labdarúgók rokonait

Egy, a közeljövőben megjelenő tanulmánnyal kapcsolatban keressük Konrád Jenő (Palánka 1894 – New York 1978) és Konrád Kálmán (Palánka 1896 – Stockholm 1980), az MTK válogatott labdarúgói, később világhírű edzők magyarországi rokonait. Apjuk, Konrád Vilmos a bácskai Palánkán volt kárpitos, a család valószínűleg a 20. század első éveiben költözött Budapestre.

Megkezdődött a farkasréti és az óbudai zsidó temető állapotának rendezése

Megkezdődött a Farkasréti és az Óbudai Izraelita Temető állapotának rendezése. A kertészeti munkálatok során természetesen csak az előzetes felmérés során menthetetlennek talált fákat vágják ki, a többi fa megfelelő gondozásban részesül. Megújulnak a bevezető utak is, a második fázisban pedig elkezdődik a sírkő- rekonstrukció.

A politikai elemző szerint az Iszlám Állam támadni fogja a zsinagógákat is

Ha az Iszlám Állam muszlim vallási helyszíneket támad, ki várhatja el tőlük, hogy tiszteljék a "hitetlen" keresztények és zsidók vallási központjait? Célpontok vagyunk. Ismétlem: célpontok vagyunk – írta a Jerusalem Postban Micah Halpern politikai elemző. „A francia pap meggyilkolását sok vallási vezető barbárnak nevezte – de ez nem igazán írja le a szörnyűséget.

Kommentár következő hetiszakaszunkhoz

A hagyomány szerint "Jiszráel árévim ze baze" (Izráel minden tagja felelős a másikért"). Ez a kollektív felelősség jut kifejezésre Mátajsz-Mászé (מַּטּוֹת-מַסְעֵי) hetiszakasz elbeszélésében. Reuvén és Gád törzsei Mózes elé járultak azzal a kéréssel, hogy a nemrég elfoglalt Jordánon túli területen letelepedhessenek. Mózes súlyosan megrótta őket kérésükért. "Testvéreitek háborút viselnek és ti békében akartok élni?!"