Híreink

Csütörtökön Újpesten lesz központi purimi mulatozás

Csütörtök délután 15 órakor Újpesten is sor kerül az idei purimi mulatságra, amelyre az újpesti közösség mindenkit szeretettel vár. Megszokhattuk, hogy Újpesten a Szeretetotthonban lakók és a körzet tagjai miatt is nagyon odafigyelnek, hogy a legfinomabb ünnepi sütemények kerüljenek az asztalokra. Ez Purimkor sem lesz másként.

Nagyon fontos nem megfeledkezni a rászorulókról Purim ünnepén

Most, hogy beköszönt Purim érdemes szót ejtenünk azon előírásokról, amelyek az ünnepet övezik. Ezek közé tartozik a Megilá-olvasás, az ajándékküldés, a lakoma, vigasság, a szeudá . A legszebb előírás azonban a Sláchmónesz, vagyis a barátaink megajándékozása. A zsidók közötti felebaráti szeretet erősítése végett kaptuk a barátaink megajándékozásának micváját.

A Páva és a Dózsa is együtt ünnepel

Szerda este 18 órától együtt ünnepli Purimot a Páva utcai zsinagógában a Dózsa György úti zsinagóga, és a Páva utcai templomkörzet közössége. A gyerekeket, szüleiket, és minden a kilencedik kerületi zsinagógába ellátogatót jelmezben várnak a szervezők, akik azt szeretnék, hogy ez az este a hagyományoknak megfelelően, igazán jó hangulatban telne.

Eszter böjtjével veszi kezdetét a purimi ünnepsor

Ebben a polgári esztendőben Ádár hónap 14-e, mely Purim napja március 1-re (február 28. estétől) esik. Ezen a napon arról emlékezünk meg, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450 körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.

Pályázati felhívás

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ezúton ír ki lakás felújítási pályázatot két lakás komplett felújítására. A lakás megtekintésére ajánlatadás céljából Ajánlatkérő bejárást biztosít 2018. 03. 01-én. Árajánlat beadási határidő 2018.03.05.

Kommentár Ki Tiszá (כִּי תִשָֹּא) hetiszakaszunkhoz

Következő hetiszakaszunk bővelkedik drámai eseményekben. Izráel népe csak imént fogadta el a láthatatlan Isten uralmát, csak imént mondta egyhangúlag: "Megtesszük és meghallgatjuk", s íme, alig néhány nappal később aranyborjút állított fel és körültáncolva azt, így kiáltotta: "Ez a te Istened-Izrael, aki kivezetett minket Egyiptomból!"

Tíz hamisítatlan dal a közelgő Purim ünnepére

Purim időszakában számos nótát dúdolunk, sok tradicionális, és a modern korban divatossá vált zeneszám színesíti az ünnepet. Alábbi összeállításunkban összegyűjtettük a szerintünk tíz legjobb újkori purimi dalt, ami a "sorsvetés" ünnepéhez kapcsolódik. Jó hangolódást kívánunk az ünnepre ezekkel a dalokkal!

Purim ünnepének legfinomabb süteményei

Közeledik Purim ünnepe, így a zsidó háziasszonyok is javában gondolkoznak már azon, hogy milyen tradicionális étel kerüljön az ünnepi napokon a család asztalára. A purimi menü lehet sokrétű, mondhatni "ahány ház, annyi szokás", az ünnep édességei között azonban nincsenek nagy eltérések ezen a jeles napon. A hagyományos purimi édességek között megtalálhatók a zsidó konyha legfinomabb süteményei.

Közösen ünnepli Purimot a Bét Sálom és a zuglói zsinagóga közössége

Első alkalommal ünnepli együtt Purimot a Bét Sálom zsinagóga és a zuglói körzet közössége az újbudai zsinagógában. A Bét Sálom Alapítvány a purim alkalmából megduplázott pénzadománnyal támogatja azokat a rászoruló idős embereket, akik fiatalkorukban zsidókat mentettek. A rendezvény mottója: „Tudd, hogy mindig van melletted valaki!”

Vallási kisokos: Amit Purimról feltétlen tudni érdemes

Szerdán reggel Eszter böjtjével kezdetét veszi következő ünnepünk a Purim (פּוּרִים). Purim ünnepének neve az ...

Következő hetiszakaszunk: Ki Tiszá (כִּי תִשָֹּא)

A következő alkalommal a Ki Tiszá (כִּי תִשָֹּא), askenáz kiejtéssel Ki Sziszó hetiszakaszt olvassuk fel a ...

Purim hetébe léptünk, kezdhetjük a készülődést

Mozgalmas napok elé nézünk! Szerdán Eszter böjtje, csütörtökön Purim, pénteken Susán Purim lesz, szombaton pedig elkezdjük olvasni Ki tiszá hetiszakaszát. Ismerkedjünk meg az előttünk álló ünnep legfontosabb paramétereivel! A Nép csatlakozott Eszter királyné , és nagybátjya, Mordecháj böjtöléséhez i.e. 365-ben. A népírtás kisérlete így nem sikerült, és visszájára fordult,- Hámán életével fizetett.