Híreink

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már este nyolc óra előtt hét perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunkban a mindennapi élet zsidó részének megszentelt volta a téma. A Tóra részletesen kifejti az elvet, miszerint ez a “szentség” a Tóra parancsolatainak szigorú betartásában és a népektől való elkülönülés megőrzésében merül ki.

Eladó lakást kínálunk

Korábban is hírt adtunk már a BZSH Ingatlanhasznosítási Osztályának ajánlatairól, a hitközség által eladó ingatlanokról. A Budapesti Zsidó Hitközség eladásra kínál egy VII. kerületi 81 m2 alapterületű két szobás komfortos negyedik emeleti belső udvarra néző lakást.

Kommentár Ködosim (קְדֹשִׁים) hetiszakaszunkhoz

A szidra a "szentség törvényeivel" foglalkozik. "Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Örökkévaló Istenetek." Mit is jelent a szentség fogalma az ember számára, ki Isten útjait akarja követni? Talán a csodatevést? Talán az élettől való elvonulást. Nem, és nem. Az isteni szentséget a próféta ábrázolja a legtalálóbban: Nem mint Teremtőt, nem mint a természeti törvények Alkotóját írja le.

Kardos Péter főrabbit köszöntötték a Síp utcában

Csütörtök délután került sor Kardos Péter főrabbi 80. születésnapjának köszöntésére a Síp utcában. A születésnapi köszöntésre teljes titokban készültek a hitközségi dolgozók, rabbik, kerületi tisztségviselők, illetve a főrabbi családja, így sikerült igazi meglepetést okozni az ünnepeltnek.

Jövőhét vasárnap közös sétára kerül sor a Salgótarjáni úti temetőben

A Jewish Life Of Budapest szervezésében ismét közös sétára kerül sor a Salgótarjáni úti zsidó temetőben. A Salgótarjáni úti zsidó temető Budapest VIII. kerületében található. 1874-ben hozták létre, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert területéből egy 55 hektáros rész leválasztásával és fallal történő elkerítésével. 1920-ig ez a temető szolgált a budapesti zsidóság nagy részének végső nyughelyéül.

Ma este is szubjektív tárlatvezetés lesz a Magyar Zsidó Múzeumban

Május 11-én, Jom Háácmáut estéjén is Szubjektív tárlatvezetések lesznek a Magyar Zsidó Múzeumban. A 100 év – 100 tárgy című kiállításon az érdeklődők felfedezhetik azokat a tárgyakat, amiket Izrael Állam függetlenségének ünnepnapján Borgula András színházrendező választ ki, és mutat be.

Izrael elesett katonáira és a terror áldozataira emlékezünk

Ma van az Elesettek emléknapja, Jom házikáron (יוֹם הזִּכָּרוֹן). Mint ahogy Eszter böjtje szorosan kapcsolódik a Purimhoz, ugyanígy a függetlenségi háború hőseinek emléknapja is összekapcsolódik a Függetlenség Napjával. Az Izraeli Hadsereg Hőseinek Emléknapjáról szóló törvény, amelyet 1963. Niszán hó 11- én adtak ki. Az akkori államelnök Jichak ben Cvi és az akkori miniszterelnök és hadügyminiszter, David ben Gurion határozta meg, hogy Ijjár hó 4. napja az Izraeli Hősök emléknapja lesz.

Következő hetiszakaszunk: Ködosim (קְדֹשִׁים)

Ezen a héten a Ködosim (קְדֹשִׁים) hetiszakaszát olvassák fel a zsinagógákban. A szakasz elnevezésének jelentése: szentek. A bevezetésből is kitűnik, hogy nagyon fontos kérdések és parancsok sora hangzik el a felolvasás alkalmával. Megszoktuk a következő bevezető formulát: "az Örökkévaló szólt Mózeshez, beszéljen Izrael gyermekeivel". Most azonban a formula bővül egy fél mondattal "beszélj Izrael gyermekeinek egész közösségével. Mindenkihez kell tehát szólni. Nem kevesebbről van szó, minthogy "Szentek legyetek, mert szent vagyok én, az Örökkévaló".

A Flódni versenytől a Macesztorta versenyig a gyomrunkon át vezet az út

A Pávai utcai zsinagógában vasárnap délutánra “Macesztorta versenyt” hirdettek. A versenyen minden sütni és versenyezni vágyót szeretettel láttak, és nem is kellett csalódni, rengeteg különböző tortát mutattak be az indulók, és kóstolhattak az érdeklődők. A Páva körzet elnökének, dr.Gádor György beszámolóját olvashatják a versenyről.

A Hit Gyülekezete nyerte az I.Tolerancia Kupát

A Hit Gyülekezete U-13-as csapata nyerte az első alkalommal kiírt Tolerancia Labdarúgó Kupát a Maglódi úti Merkapt Maraton Sportközpontban. A Mazsihisz sport- és kulturális eseményekért felelős tanácsadója Beer György által szervezett torna élvezetes, és színvonalas küzdelmet hozott. A játéknapot Takács Szabolcs államtitkár, és Heisler András Mazsihisz elnök jelenlétében nyitották meg, a két vezető külön kiemelte a sport jótékony hatását az élet valamennyi területén is, így a különféle vallások békés együttélését is reprezentálván.

Izrael miniszterelnöke megismertetné a zsidó történelemmel az ENSZ diplomatáit

Benjámin Netanjáhú miniszterelnök zsidó történelemről szóló előadást tartana az ENSZ Izraelben dolgozó diplomatáinak, miután az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete egy határozatában nem ismerte el a zsidóság Siratófalhoz fűződő kapcsolatát. Az UNESCO múlt hónapban meghozott döntése elítélte Izraelt, mert biztonsági megszorító intézkedéseket vezetett be a jeruzsálemi óváros legszentebb helyén, a középkor óta az al-Aksza mecsetnek otthont adó Mecsetek terén.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már este hét óra után tizenöt perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk a Jom Kippuri Szentély-szertartás módozatait, áldozatait, ismerteti, elsősorban azt a gyakorlatot, hogy a szolgálattevő főpap “bűnbakot” küld a pusztaságba, amely “magával viszi Izrael népének vétkeit”.