Híreink

Sávuot ünnepe a zsidó liturgia tükrében

Szombaton este beköszönt Sávuot (Sövuajsz) ünnepe, ilyenkor a zöld növényzettel, virágokkal ékesített zsinagógáink a természet szépségét idézik, emlékeztetve az első zsengék aratására. Mezőgazdasági jelentősége mellett, ez az ünnep a pusztai vándorlás idején történt legfontosabb eseményt, a Tóraadást, a Kinyilatkoztatást jelképezi.

Sávuot ünnepének szokásai, tilalmai

A szombaton este beköszöntő Sávuot (שבועות) egy igazi örömünnep, ennek ellenére érvényben vannak ezekben a napokban is bizonyos tiltások, amelyeket be kell tartanunk. Az ünnep ideje alatt munkavégzési tilalom van érvényben.

Szállásadókat keresünk a Maccabi játékok idejére!

A budapesti Maccabi játékokra érkező önkénteseknek szállásra lesz szükségük a fővárosban a közelgő sportrendezvény alatt. Fogjunk össze és segítsünk nekik! Mindannyiunk büszkesége, hogy Budapesten lesz július 29. és augusztus 7. között a Maccabi Európa Játékok. Sosem volt – és a közeli jövőben bizonyára nem is lesz – ilyen nagy zsidó közösségi esemény Magyarországon.

Ingyenesen használható adatbázist biztosít a Holokauszt Emlékközpont

Az EISZ Nemzeti Program keretében a De Gruyter kiadó 2019. június 1-től 2019. szeptember 30-ig tartó négy hónapos kipróbálási időszakra ingyenesen hozzáférhetővé tette „National Socialism, Holocaust, Resistance and Exile 1933-1945 Online” elnevezésű adatbázisát a Holokauszt Emlékközpontban.

Hetvenöt éve történt: „A leghosszabb nap” – a normandiai partraszállás

A második világháború sztálingrádi csatát követő sorsfordító harcászati mozzanata a nyugati szövetségesek által 1944. június 6-án indult meg. A normandiai offenzíva során az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén.

Készülhetünk Sávuotra, szombaton este beköszönt a Tóraadás ünnepe

Kezdhetünk ismét készülődni, hiszen szombaton este beköszönt következő ünnepünk Sávuot. Ez az ünnep a Tóra adásának állít emléket, de mivel mint a többi zarándokünnep, ez is kapcsolatos a mezőgazdasággal, a termés zsengéjének és az aratásnak napja is. Beborítjuk virággal otthonainkat és zsinagógáinkat, mert ahol a kinyilatkoztatás történt, a Szináj hegyén szintén nyíltak, bimbóztak, virultak a virágok.

Bámidbár hetiszakaszunk és ami a sorok között rejlik

Bámidbár hetiszakaszunk minden évben megelőzi Sávuot ünnepét, amit a Tóraadás és az aratás vagy a zsengék (Bikurim) ünnepének is nevezünk. A demokrácia elvei alapján sok szó esik a vallás és az állam különválasztásáról. Ezt az elvet nagy általánosságban nehezen valósíthatjuk meg a zsidó vallás esetében.

Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbit Budapest Főváros XIII. Kerületének díszpolgárává tüntették ki

Mint arról tegnap beszámoltunk Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbit Budapest Főváros XIII. Kerületének díszpolgárává tüntették ki. A magas elismerés alkalmából Schőner főrabbi úrnak Mester Tamás, a BZSH elnöke az alábbi levelet küldte:

Beköszönt Sziván hónapja

A mai nap az utolsó Ijjár hónapban, holnap ugyanis új hónapot ünnepelhetünk, hiszen beköszönt Sziván (סיון) hónapja. A Biblia szerint Sziván az év harmadik hónapja, és a kilencedik Tisritől számítva.

Következő hetiszakaszunk: Bámidbár (בְּמִדְבַּר)

Ezen a héten megkezdik Mózes IV. könyvének a Bámidbárnak az olvasását. A könyv címének jelentése: a pusztában. Ez a címe a hetiszakasznak is. A könyv tudományos elnevezése Numeri, azaz számlálás, mert a népszámlálás kétszer is szerepel a kötetben.

A XIII. kerület díszpolgára lett dr.Schőner Alfréd főrabbi

A XIII. kerület díszpolgára kitüntetést kapott dr. Schőner Alfréd, a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főrabbija. A kitüntetést Tóth Józseftől, a kerület polgármesterétől vehette át a pénteki ünnepségen.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk Ijjár hónap utolsó Szombatjára. Ma már este negyed kilenc előtt két perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk Mózes harmadik könyvének utolsó szakasza, mely összegzi az eddigieket. Választás elé állítja a népet. Ha betartják a Tóra parancsolatait, akkor minden jóban lesz részük, és az isteni kegyelem vigyázza lépteiket.