Híreink

Pénteken beköszönt a vigasztalás szombatja

A Tisa BöÁv utáni szombatot a Háftárá első szava után vigasztalás szombatjának nevezzük. Ettől kezdve Ros Hásánáig hét héten keresztül olvassuk Jesájáhu próféta vigasztaló szavait. "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet." A hagyomány szerint az ismétlődő szó arra utal, hogy a babiloni száműzetés után újabb - és hosszabb - száműzetés vár majd Izrael népére. Így méltán illeti meg a közel kétezer éves gálutban megmaradt zsidó népet a vigasztaló prófétai szó.

Következő hetiszakaszunk: Váetchánán (וָאֶתְחַנַּן)

Ezen a héten a Váetchánán, áskenáz kiejtéssel Vöeszchánon szidrát olvassák fel a zsinagógákban. Jelentése: "És esdekeltem". Mózes könyörgött az Ö...valóhoz, hogy átkelhessen Jordánon, láthassa a szép országot, az Ígéret földjét és bevezethesse oda népét, élhessen ott.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk a Szombat fogadására, és a Sábátot követően beköszöntő Tisa BöÁvra. Ma este negyed kilenc után három perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk személyes visszaemlékezés, számadás, ezért stílusa emelkedett, költői. Egyes eseményeket például a kémek történetét megmagyarázza, pontosabban értelmezi annál, ahogyan az a negyedik könyvben történésszerűen volt leírva. Ez a szidra a “látomás” szombatján kerül felolvasásra, amely megelőzi az egyik legnagyobb gyásznapunkat, Áv hó kilencedikét.

Országos főrabbi: A Talmud néhány Tisá BöÁv-i története

Szombat este beköszönt Tisá BöÁv, a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. A gyásznapról dr.Frölich Róbert országos ...

Legközelebb 2024-ben küldhet űrhajót a Holdra Izrael

A SpaceIL, amely Izraelnek a pilóta nélküli űrhajó landolására irányuló eredeti kezdeményezését követte a napokban ...

Nyolcszáz felett volt az új fertőzések száma csütörtökön Izraelben

Izrael újabb négy hónapos csúcsot döntött a regisztrált napi koronavírus-fertőzések tekintetében, de az Egészségügyi Minisztérium adatai szerint a súlyos esetek száma stabilizálódni kezdett az elmúlt napokban. A regisztrált 855 új fertőzöttel 5817-re emelkedett az aktív esetek száma.

Tisa BöÁv: Gyászoljuk a múltat, a történelmi eseményeket

Szombat este köszönt be a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. Áv hónap kilencedike – hasonlóan Jom Kippurhoz – ...

Az első Szentély falának hiányzó szakaszát tárták fel Jeruzsálemben

A jeruzsálemi óvárosban végzett régészeti kutatások során a városfal hiányzó szakaszát tárták fel, amelyről a régészek azt gondolják, hogy az első Szentély idejéből származik. Úgy tűnik, hogy a feltárt falmaradványok a vaskorban épültek, és Jeruzsálem keleti védelmére használták.

Izrael megpróbál együtt élni a vírussal

Négy héttel ezelőtt Izrael a normális élethez való visszatérést ünnepelte a Covid–19 ellen vívott harc után, azóta ...

Amit Mózes ötödik könyvéről tudni érdemes

Elkezdtük olvasni Mózes ötödik könyvét, amelynek elnevezése Dvárim, vagy askenáz kiejtéssel Dövórim. A könyv címének, és egyben az első hetiszakaszának jelentése: "Szavak". Az ötödik könyv a Tóra talán egyik legfontosabb része, gazdag és változatos tartalmánál fogva sokféle kérdéskört kínál feldolgozásra. Itt valósul meg a mózesi kinyilatkoztatás záróköve is.

Szombat este köszönt be Tisá BöÁv, a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja

Szombat este beköszönt Áv hónap kilencedike a zsidóság egyik legnagyobb gyásznapja. A hagyomány szerint e nap mindig szerencsétlen nap volt, sok tragikus esemény történt Áv hónap kilencedikén. A Misna Táánit traktátusában ezt olvashatjuk: "Öt dolog történt atyáinkkal... Tisá BöÁvkor."

Következő hetiszakaszunk: Dvárim (דְּבָרִים)

Ezen a héten elkezdjük olvasni Mózes V. könyvét. A könyv első hetiszakasza, a könyv elnevezése is egyben Dvárim, ...