Híreink

Átadták az Élet Menete Alapítvány Kézdy György-díját

A díjat évente két olyan embernek ítélik oda, akik hivatásuk során vagy egyéb tevékenységükkel kiemelkedő teljesítménnyel szolgálják azokat a célokat, amelyeket az Élet Menete Alapítvány is sajátjának vall: hitelesen emlékezni és emlékeztetni a történelem meghatározó eseményeire, amelyek nemzeti, történelmi identitásunk részei.

Készüljünk a Szombatra!

Ma már kora délután beköszönt a Szombat. A hét tragikus kimenetelű eseményeinek tükrében kiváltképpen fontos, hogy békében teljenek az ünnep pillanatai. Szombat bejövetele: 15:44 Szombat kimenetele: 16:50

Az ENSZ főtitkár szerint bátorságra van szükség Jeruzsálemben

Megdöbbenését fejezte ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a jeruzsálemi zsinagóga elleni támadás kapcsán, és azt kérte az izraeli és palesztin vezetőktől, hogy tegyenek lépéseket a konfliktus további elmérgesedésének megakadályozására.

Ismét lesz vonatos zarándokút Aschwitz-Birkenauba

2015 májusában ezer fős ifjúsági zarándokvonat indul Auschwitz-Birkenauba. Korábban Buchenwaldbna, majd 2012 májusában a FIR a Belga Veterán Intézettel és az Auschwitz Alapítvánnyal együtt nagy sikerrel valósította meg az "Ezerfős ifjúsági zarándokvonat” nemzetközi találkozót.

Hétvégén nyílik a Para-fitt gyermekrajz kiállítás

Az Izraeli Kulturális Intézet minden gyereket szeretettel vár vasárnap este öt órakor a Paulay Ede utca 1. szám alatti IKI-ben, ahol a Para-fitt gyermekrajz kiállítás megnyitójára kerül sor. A koncerttel egybekötött kiállítás mellett lehetőség nyílik, akár csak 100 Forinttal is megsegíteni egy olyan szervezetet, amely a társadalom perifériáján élő értelmi és halmozottan sérült gyerekek, fiatalok lelki és testi rehabilitációjához nyújt segítséget.

A CNN bocsánatot kért a jeruzsálemi tragédiáról szóló félrevezető tájékoztatásért

Vezetők a világ minden tájáról erőteljesen és azonnal elítélték a keddi jeruzsálemi terrortámadást. A francia elnök elítélte azokat is, akik dicsérték a brutális mészárlást. A CNN pedig, amely több ízben is félrevezető szalagcímmel hozta a merényletet, bocsánatot kért.

Schwezoff: "Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbihoz fordultam"

A találkozón reményeim szerint mód nyílik arra, hogy tisztázni lehessen a - minden bizonnyal – félreértésen alapuló helyzetet, mely a főrabbi úr levele és az arra adott nyilatkozatomból adódik.

Három generáció receptjei a most megjelent Rosenstein szakácskönyvben

Három generáció receptjeit, hagyományos és modern fogásokat gyűjt össze a budapesti Rosenstein Vendéglő zsidó-magyar étterem újonnan megjelent szakácskönyve, melyet szerdán sajtótájékoztatón mutatott be az éttermet vezető Rosenstein-család.

Polgár Judit lesz a Bálint Ház vendége

A Bálint Ház "Élet a pályán és azon kívül" beszélgető sorozatában Rónai Egon vendégei kiemelkedő sportolók, akik számos sport és magánéleti történetet osztanak majd meg a közönséggel és együtt emlékeznek majd vissza történelmi és sporttörténelmi helyzetekre, eseményekre.

A rászorulókon segítenek a scheiberes diákok

A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola is részt vesz a Menhely Alapítvány akciójában. Az iskola tanulói, tanárai november 19. és december 19. között gyűjtik a törülközőket a Menhely Alapítvány intézményeinek.

Holnap kezdődik a Zsidó Filmfesztivál Budapesten

Holnaptól újra Budapesten rendezik meg a Zsidó Filmfesztivált, immár harmadszorra. Az elmúlt év termésébpől kiválasztott zsidó tárgyú filmek a Művész Mozi Chaplin és Bódy-termeiben lesznek megtekinthetőek.

A budapesti zsidó ellenállás hőseire emlékeznek

A budapesti zsidó ellenállásról szervez konferenciát a Kidma, 2014. november 27-én csütörtökön 17:00 órától a Bálint Házban. Csendes hősökre, elfeledett történetekre hívják fel a figyelmet a Kidma november 27-én megrendezendő konferenciáján. Abban, hogy a fővárosi zsidóság zöme megmaradt nagy szerepe volt a zsidó önmentésnek is.