Híreink

Hetiszakaszunkhoz kapcsolódóan: a krízis

Beháálotchá (בְּהַעֲלֹותְךָ) hetiszakaszunk fő témája a zúgolódás okozta krízis. Mózes nem bírja elviselni a nép állandó panaszkodását és természetszerűleg Isten segitségét kéri. A segítség, amit kap, egy hetven tagú Nemzeti Tanácsban jut kifejezésre, ami a későbbi Szánhedrin előfutára.

Lezajlott a BZSH II. Országos Zsidó Zenei Vetélkedője

Tegnap rendezték meg a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) II. Országos Zsidó Zenei Vetélkedőjét, amelynek döntőjében tizenkét csapat mérte össze tudását két kategóriában. A versenyt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Joods Alapítvány támogatta.

Következő hetiszakaszunk: Beháálotchá (בְּהַעֲלֹותְךָ)

Ezen a héten Beháálotchá hetiszakaszát kezdjük el olvasni. A szakasz címének jelentése: "Mikor meggyújtod", mármint a mécseseket a Szentélyben. A magyarázók egy más fordítást is alkalmaznak, "amikor magasra lobbantod a mécseseket", ugyanis nem elég csupán meggyújtani a kanócot, a gyújtás legyen olyan, hogy a láng magasra lobbanva a menora törzse elé világítson a két mécses.

A családfakutatás lesz a téma a Bét Jehuda mai hatórai teázásán

A Bét Jehuda, korábbi nevén Rabbiképző május 23-án, vasárnap 18 órakor ismét, a közösséget érdeklő témában tart ...

A harmadik zsidóellenes törvény előkészítése és elfogadása – online beszélgetés

A Holokauszt Emlékközpont mindenkit tisztelettel meghív a "A harmadik zsidóellenes törvény előkészítése és ...

Ezrek tüntettek a békéért Izraelben

Ezrek vettek részt szombat este Tel-Aviv központjában egy béketüntetésen, zsidó-arab partnerségre sürgetve, ...

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, már túl vagyunk Sávuot ünnepén, most pedig már készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már nyolc óra után három perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk több témával foglalkozik. A leviták körében megejtett népszámlálást és a Szentélyszolgálatban kifejtett tevékenységük módozatait részletezi, majd a fogadalomtevő Názir törvényről, és a hűtlenséggel vádolt házastárs ellen lefolytatott vizsgálatról esik szó.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS „A RUMBACH ZSINAGÓGA (1075 BUDAPEST, RUMBACH SEBESTYÉN UTCA 11-13.) TAKARÍTÁSI ...

Életbe lépett a tűzszünet Izraelben

Csaknem két héten át tartó rakétaháborút követően, péntekre virradóra életbe lépett az előző nap megkötött tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet uraló, iszlamista Hamász között. Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke üdvözölte a hajnali 2 órakor hatályba lépett egyezményt.

Tűzszünetet hirdet Izrael és a Hamász

Péntek éjjel 2 órakor (itteni idő szerint éjjel 1) életbe lép a tűzszünet Izrael és a Hamász között – jelentette ...

A Budapesti Zsidó Hitközség kiadó ingatlanjai

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), mint tulajdonos az alábbi lakásokat kínálja hosszú távú kiadásra: ▪ Budapest, ...

Hitközségünk egymillió forint támogatást küldött a Keren Hayesodnak

Izraelben még mindig szólnak a szirénák a támadás Gázából sajnos még folytatódik. A Keren Hayesod korábban meghirdette „gyorssegély” akcióját, melyre már sok adomány érkezett, ezeket a Keren Hayesod köszönettel eljuttatta a támogatottaknak. A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) is csatlakozott az adományozókhoz és egymillió forintot utalt át segítségként a szervezetnek.