Híreink
Nagy az érdeklődés a következő Rejtő est iránt
Március utolsó vasárnapján ismét Rejtő Jenő egyik klasszikusának színpadi változata elevenedik meg a Goldmark teremben, ráadásul két időpontban is.
A Dohány színpadon március 26-án kerül bemutatásra a "Tévedésből jelentik" című vígjáték, mely a tévedések és félreértések darabja, amolyan Rejtő- Metamorf vegyes üzemmódban. Egy teljes frontos támadásra számíthatnak a nézők rekeszizmaik ellen.
Eszter böjtjével veszi kezdetét a purimi ünnepsor
Ebben a polgári esztendőben Ádár hónap 14-e, mely Purim napja március 12-re (11-e estétől) esik. Ezen a napon arról emlékezünk meg, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. Ezt a polgári időszámítás kezdete előtt 450 körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg.
Heilig Gábor volt a Herman Klub vendége
Kedden délután Heilig Gábor vendégeskedett a Herman Klubban.
A BZSH Herman Lipót Klubja elsősorban a saját otthonukban élő szociális és mentális gondozásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes idős korúak napközi intézménye.
A Síp utca 12-ben található klubban rendszeresen vendégeskednek színészek, énekesek, hogy játékukkal szórakoztassák az idősebb generáció tagjait, némi örömöt csempészve a szürke hétköznapokba.
Átadták a felújított Síp utcai rendőrségi objektumot
A BRFK Őrszolgálati Alosztálya új elhelyezést kapott a Síp utca 12-ben. A BZSH és a Mazsihisz közös székházának felújítása során megújult helyiségekben látja el szolgálatát a BRFK Őrszolgálati Alosztálya.
A felújított központot Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, valamint Bucsek Gábor r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2017. február 28-án ünnepélyes keretek között adta át.
Kommentár Törúmó (תְּרוּמָה) hetiszakaszunkhoz
Isten szólt a néphez Mózesen keresztül: "Vegyenek számomra adományt minden embertől..." Az "adomány" a pusztai Szentély felállítását célozta. De vajon lehet-e adományt adni Istennek? Hiszen minden az Övé, az arany, az ezüst, a föld minden kincse. Hogy lehet neki adni?
A válasz a kérdésre a folytatásban van:"...ki-ki szíve adománya szerint". Isten próba elé állította Izrael fiait, mennyire képesek lemondani javaikról a köz céljára.
Vasárnap Mózesre emlékezünk, beköszönt Zájin Ádár!
Ebben a polgári évben március 5-re, vasárnapra esik Zájin Ádár (ז' אדר), Ádár hónap hetedike, mely Mózes születésének és halálának évfordulója.
A nagy tanítómester halálának pontos napját a Biblia (Mózes IV. és V. könyve) alapján számítják. 120 évesen halt meg, amit a régiek az emberi kor teljes hosszának tekintettek.
Következő hetiszakaszunk: Törúmó (תְּרוּמָה)
Ezen a héten a Törúmó, szöfárd kiejtássel Trúmá (תְּרוּמָה) hetiszakaszát olvassák a zsinagógában. Jelentése: "adomány".
Bár a kifejezésre más héber szó is ismert, mint például a "Mátáná". A Trumó alatt inkább a szent adót értjük, amelyet mint ezúttal a pusztai Szentély építésére adományozott a nép, később a leviták és kohaniták fenntartására fordították,
A Gólem Színház "Anyám mondta" című előadását élvezhették a nézők a Bálint Házban
Vasárnap délután a Gólem színház társulata telt ház előtt adta elő Borgula András rendezésében az Anyám mondta - Mamelosn című darabot a Bálint Házban.
Marianna Salzmann műve egy család nőtagjainak három generációját, konfliktusaikat és összefonódásukat mutatja be.
Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója
Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a pixi74032@hotmail.com címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így dr.Kiss Arnold: Mirjam – Imádságok zsidó nők számára című imakönyvet nyert.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy hány gyereke volt Mózesnek?
Békés Szombatot kívánunk!
Ismét eltelt egy hét, készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már öt óra után három perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába.
Aktuális hetiszakaszunk a Mispótim (מִּשְׁפָּטִים), melyben a zsidó magánjog sok rendelkezése van rögzítve.
Három budapesti körzet ismét együtt ünnepel Purimkor
A nagy sikerű tavalyi közös rendezést követően, idén is együtt ünnepel három budapesti körzet Purimkor.
Március 11-én, szombaton este hét órakor megnyílnak a Páva utcai zsinagóga kapui, ahol a Bét Sálom zsinagóga, a Dél-pesti körzet és a Páva utcai körzet hívei tölthetnek közösen egy feledhetetlen estét.
Beköszönt Ádár hónapja
Hétfőn beköszönt Ádár hónapja, mely a héber naptár szerint az év hatodik hónapja, ha Tisritől számítjuk, ahogy az napjainkban szokás.
Az Ádár (אדר) szó babilóniai gyökerű, akkád eredetű. Akkádul a hónap neve: Ádáru. A zsidók a hónapok nevét Babilóniából hozták. Ádáru akkádul azt jelenti: sötét, borongós.
Miért lett ez a hónap neve? A válasz egyszerű.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436