Híreink
Meghívó könyvbemutatóra – Kozma László: Emlékezni csak pontosan…
Június 14-én vasárnap, 17:00 órakor mutatják be a Bálint Házban "Kozma László: Emlékezni csak pontosan..." című könyvét.
Ez a napló egyedülálló a munkaszolgálatokról szóló irodalomban. Nincs ehhez fogható visszaemlékezés.
A szerző a munkaszolgálatról, a deportálásról és végül hazatéréséről végig feljegyzéseket készített, amelyekben szinte napról napra pontosan leírta az 1944-45 közötti időszakban átélt eseményeket.
A BZSH segítségével állítják helyre a Dózsa György úti kis zsinagógát
A BZSH Dózsa György úti körzetének kis zsinagógája már hosszú ideje megérett a helyreállításra.
Legutóbb, amikor ott jártunk már látszódtak az épületen az idő múlásának nyomai, így örömteli hír, hogy a helyreállításra munkálatok már javában zajlanak.
A tervek szerint a jövő héten lesz a felújított épület műszaki átadása, így két hét múlva, Támmuz (תמוז) hónap elején már ismét megszokott imaházukban imádkozhatnak majd a körzet hívei.
Ma este koncert a Csákyban!
A Liszt Ferenc Kamarazenekar ma este öt órakor nagyszabású koncertet ad a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában.
A hangversenyen közreműködik továbbá Király Miklós, Korcsolán Orsolya, valamint Székelyhidi Hajnalka is, az est művészeti vezetője Rolla János lesz.
A fellépők vasárnap reggel tartották a főpróbát a Csákyban, és a nagy meleg ellenére mindenkit szeretettel várnak az esti koncertre.
Békés, nyugodt Szombatot kívánunk!
Hamarosan beköszönt a Szombat, ismét élet tölti meg a zsinagógákat.
Ezúttal már este nyolc óra után köszönt be a Sábát, és holnap este fél kilenc után megy ki az ünnep.
Aktuális hetiszakaszunk a Beháálotchá (בְּהַעֲלֹתְךָ) a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai, majd a nép hús hiánya miatti zúgolódással, valamint a Szánhedrin kiválasztásával, illetve Miriam büntetésével zárul a szidra.
Heti kommentár: Izrael, a népek prófétája
Aktuális, Beháálotchá (בְּהַעֲלֹתְךָ) hetiszakaszunk bővelkedik eseményekben. A sok színes elbeszélés közül kiemelünk egyet, ami népünknek minden korban - a maiban is - tanulságul szolgálhat.
Mózes nehéznek találta a folyton zúgolódó nép vezetését. "Hát én szültem-e ezt a népet, hogy egyedül kell viselnem terhét?" - így szólt az Örökkévalóhoz. Ekkor Isten Mózes mellé adott hetven félt segítség gyanánt (az első Szánhedrin!) és ideiglenes prófétai szellemmel áldotta meg őket. De ketten közülük, Eldád és Médád nem tekintették a próféciát ideiglenesnek, és Mózes jelenlétében is tovább prófétizáltak. Józsua, Mózes helyettese meg akarta büntetni őket.
Elkészült a Dohány zsinagóga kőtára
Elkészült a Dohány utcai zsinagóga belső kertje melletti kőtár, amely a templom oldalánál található.
A kőtárba a zsinagóga temetőjében elhelyezett régi sírkövek, emléktáblák kerültek.
A Dohány utcai temető felújításakor minden egyes táblát egyforma méretű, egységes formátumú kőre cseréltek, a régi táblák azonban sírkőnek minősültek, így a halacha szerint nem volt szabad elszállítani, vagy akárcsak elrejteni azokat. Megőrzésük és közzétételük céljából létesítették elsősorban a kőtárat, amelyben számos, még az ezernyolcszázas években született egykori hittestvérünk emléktáblái találhatóak.
A hatnapos háborúra emlékezik a Mensch Nemzetközi Alapítvány
Izrael hat győzelmes napjára emlékezik a Nemzetközi Mensch Alapítvány, 2015. június 4-én, csütörtökön 19:00 órakor a Goldmark teremben (Budapest VII. ker., Wesselényi u. 7.)
A megemlékezést bevezeti Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke, majd Angyal László foglalja össze a hatnapos háború eseményeit.
Meghívó az újlipótvárosi táblaavatásra
Magyarország Kormánya és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány a mai Újlipótváros területén, 1944-45-ben működő nemzetközi gettóról megemlékező ünnepséget és táblaavatót tart június 12-én délelőtt 10 órakor.
Az eseményen köszöntő beszédet mond dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Dr. Tóth József, a XIII. kerületi Önkormányzat polgármestere és Szabó György a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke.
Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója
Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a grl333@citromail.hu címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így Israel Meir Lau: A zsidó élet törvényei könyvet nyert.
Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy mi a Bar Mitzvah? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül a férfivá avatást jelölték meg.
Aktuális hetiszakaszunkról: Beháálotchá (בְּהַעֲלֹתְךָ)
Ezen a héten Beháálotchá heti szakaszát olvassák a zsinagógában. Jelentése: "Mikor meggyújtod" - a mécseseket a Szentélyben. A magyarázók egy más fordítást is alkalmaznak, "amikor magasra lobbantod a mécseseket", ugyanis nem elég csupán meggyújtani a kanócot, a gyujtás legyen olyan, hogy a láng magasra lobbanva a menora törzse elé világítson a két mécses. Erős legyen a fény!
Blogoló rabbik
A napokban újabb budapesti vallási vezető döntött úgy, hogy az internet lehetőségeit kihasználva, szélesebb körben is "szórja az igét".
A modern kor vívmányainak köszönhetően a hívek már nem csak a zsinagógákban, vagy vallási rendezvényeken szívhatják magukba a tudást, vagy éppen tudhatják meg, miről is szólnak az egyes hetiszakaszok.
Folytatódik a zsinagógák felújítása
Folytatódik a zsinagógák felújítása a holokauszt-emlékév után is - közölte Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A kormány 2014-re, a holokauszt 70. évfordulójára hirdetett emlékévet.
Latorcai Csaba a hírműsorban azt mondta: a cél az, hogy a zsinagógák felújításával újra vallási vagy a helyi közösségi, kulturális élet színtereivé váljanak az épületek.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553