Híreink

Színház az egész világ – a Bét Jehuda ötórai teázásán

A Bét Jehuda, korábbi nevén Rabbiképző február 7-én, vasárnap 17 órakor ismét, a közösséget érdeklő témában tart ...

Feltételekhez kötve nyit újra Izrael

Lazít a korlátozó intézkedéseken Izrael, miután a kutatások 95,8 százalékos hatékonyságot mértek a Pfizer-BioNTech ...

Békés Szombatot kívánunk!

Ismét eltelt egy hét, készülhetünk a Sábeszre. Ma este öt óra előtt öt perccel köszönt be az ünnep. A járványhelyzet miatt a BZSH zsinagógái továbbra is zárva tartanak, de otthonainkban ünnepeljük meg ezt a Sábeszt is! Aktuális hetiszakaszunk a Trúmá (askenáz kiejtéssel Törúmó), amelyben az első gyűjtésre kerül sor.

Izraeli tanulmány szerint az első adag vakcina 75 százalékkal csökkenti a koronavírus fertőzéseket

A Sheba Medical Center által végzett áttörést jelentő tanulmány a világon elsőként vizsgálja a Pfizer-vakcina első adagjának hatását. A kutatási eredmények gyakorlati jelentőséggel bírnak azokban az országokban, amelyek oltások hiánya miatt kénytelenek elodázni a második adag beadását.

Jó hír a Honvéd Kórházban ellátásra jogosultaknak

A Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete (MUSZOE) közleménye alapján, az egyesületi tagok közül, az arra jogosultak Honvéd Kórház jogosultságát hivatalosan 2021. december 31.-ig meghosszabbították. Sessler György a MUSZOE elnöke, már 2020 nyarán elkezdte az egyeztetést az illetékes Honvédelmi minisztériummal, mely alapján most sikerült a hosszabbítás.

Dr. Shemesh Assaf lett a Szeretetkórház vezetője

A Mazsihisz Vezetősége a legutóbbi ülésén a Szeretetkórház intézményvezetői-főigazgatói pályázatát érvényesnek és ...

Ma este Mózesre emlékezünk

Ma van Ádár hónap hetedike, mely Mózes születésének és halálának évfordulója (ז' אדר). A nagy tanítómester halálának pontos napját a Biblia (Mózes IV. és V. könyve) alapján számítják. 120 évesen halt meg, amit a régiek az emberi kor teljes hosszának tekintettek.

Két 1800 éves szarkofágot fedeztek fel egy izraeli szafariparkban

Két 1800 éves szarkofágot fedeztek fel a közép-izraeli Ramat-Gan-i szafaripark új állatkórházának építési munkálatai közben – jelentette be csütörtökön az Izraeli Régészeti Hivatal. A római kori kőkoporsókat valójában már nagyjából 25 évvel ezelőtt feltárták, amikor egy parkolót építettek a területen.

Joe Biden első alkalommal beszélt megválasztása óta Netanjahuval

Megválasztása óta első alkalommal folytatott beszélgetést Joe Biden amerikai elnök Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel. Netanjahu Twitter-üzenetében azt írta, hogy nagyjából egyórányi, “nagyon baráti és meleg hangvételű” telefonbeszélgetést folytattak. A két vezető emlékeztetett a korábbi, sok éven át tartó személyes kapcsolatukra.

Jeruzsálemben leesett az első idei hó (Videóval)

A tegnap először Izrael északi részén kezdődő havazás délutánra elérte Jeruzsálemet is. A város lakosai nagy ...

Oltásregisztrációs segítség holokauszt túlélőknek

A magyar neológ zsidó közösség vezetése kiemelten fontosnak tartja, hogy lehetőség szerint minél hamarabb minél ...

Trúmá (תְּרוּמָה) hetiszakaszunk mögöttes tartalma

Hetiszakaszunkkal kezdetét veszi a pusztai hordozható Szentély (Miskán) építésének története. Bár a Tórában később olvassuk, az aranyborjú imádása megelőzte ezt. Bebizonyosodott, hogy a népnek látható valamire volt szüksége, hogy imádhassa a Láthatatlant. Ezért volt szükség a pusztai Szentélyre. Az aranyborjú felállításakor a nép megvált ékszereitől a bálvány javára. Ezúttal a Szentély felépítésére adakoztak.