Híreink

Szombaton lesz 67 éve, hogy elfogadták a zsidó állam megalakítására tett javaslatot

1947. november 29-én fogadta el az ENSZ Közgyűlése a 181. határozatot. Az ENSZ létrehozott egy Speciális Palesztinával Foglalkozó Bizottságot (UNSCOP), amely két egy arab és egy zsidó állam megalakítására tett javaslatot az adott területen, valamint Jeruzsálemben mint nemzetközi enklávéban.

Egy kukában leltek az Eichmann-per anyagaira

Adolf Eichmann náci vezér 1961-es izraeli periratanyagainak egy része kerül nemsokára árverezésre, miután egy szemetes kukában megtalálták az iratokat. December 2-án, a Kedem Aukciós Ház fogja eladásra bocsátani a papírokat, amelyek ára a becslések szerint akár 20000 dollárra is felmehet majd.

Sok adomány gyűlt össze a Mitzvah Day alkalmából

A Heim Pál Gyermekkórházat segítette az idei magyar Mitzvah Day. Idén a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Tábor és a Frankel Zsinagóga is csatlakozott a Mitzvah Day nemzetközi programhoz, melyet 2005 óta minden novemberben megrendeznek szerte a világon, hogy a helyi közösségek rászorulóit segítsék.

Filmajánló: Gett – Válólevél

A harmadik Zsidó Filmfesztivál egyik legnagyobb sikerrel vetített filmje a Gett - Válólevél volt. Shlomi Elkabetz és Ronit Elkabetz filmje ragyogó kritikát kapott, és mai naptól már a Cirko Gejzír Moziban és másik három budapesti filmszínházban is megtekinthető.

Pénteken nyit a Klauzál téri kiállítás

Rendhagyó, szokatlan szabadtéri kiállítással emlékezik meg Erzsébetváros és az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár a pesti gettó felállításának 70. évfordulójáról. A pesti gettó emlékezete című kiállítás megnyitására, 2014. november 28. (péntek), 15:00 órakor kerül sor a Budapest VII. ker., Klauzál téren.

Előhanukai programot szervez az Élet Menete

Ki ne várná már a Hanukát? A zsidóság egyik legnagyobb ünnepét, melynek nem csak a története, de a jelene is a csoda jegyében telik. Az Élet Menete Alapítvány a közelgő Hanuka alkalmából december 7.-én vasárnap várja a gyerekeket, kísérőiket a Hegedűs Gyula utca 8. számhoz, ahol színes programmal készülhetnek az egy héttel később beköszönő ünnep bejövetelére.

Előadás a művészetek és a holokauszt viszonyáról

A művészetek és a holokauszt viszonyát elemző számos könyv és tanulmány szerzője, a leideni egyetem irodalomprofesszora, Dr. Ernst van Alphen osztja meg gondolatait 2014. november 27-én a Holokauszt Emlékközpontban.

Kiállítás és nemzetközi konferencia a holokausztról a PIM-ben

Irodalmi szövegek, hanganyagok, multimédiás intstallációk lesznek láthatók a Petőfi Irodalmi Múzeum kedden nyíló A törés a szavakban van - Holokauszt-emlékezet és irodalom című kiállításán, amelyhez pénteken és szombaton nemzetközi konferencia is kapcsolódik.

Újabb merénylet történt Jeruzsálemben

Ismét terrortámadás színhelye volt Jeruzsálem. Ezúttal késsel rontott egy csapat arab férfi az óvárosi Jaffa kapu közelében két izraeli lakosra. Egyikük súlyosan, másikuk könnyebben megsebesült. A hatóságok szerint terrorista cselekményről van szó.

Az MTA-é a Radnóti hagyaték

Az elmúlt hónapokban számos újságcikk foglalkozott Radnóti Miklósné hagyatékának sorsával, és több politikai párt is kampánytémájává tette Radnóti Miklós emlékének őrzését. Ezzel kapcsolatban dr. Endrényi Krisztina, Radnóti Miklósné, majd halála után Radnóti Miklósné örökösének jogi képviselője az alábbi nyilatkozatot teszi

TOP3 – Ezek voltak a Zsidó Filmfesztivál legnézettebb filmjei

Múlt héten immáron harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten Zsidó Filmfesztivált. A négynapos filmdömping során rengetegen látogattak el az előadásokra és számos élményben gazdagodtak.

Halotti beszéd – Dr. Feldmájer Péter emlékező szavai Kerényi Andrásról

Elment közülünk egy igaz ember, Kerényi András z’’c l, akinek talán nem kellett volna ilyen korán meghalnia. Gyilkos kór támadta meg és hiába küzdött ellene hősiesen, végülis hitsorsosai miatt veszített.