Híreink

Kommentár Chukász hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk a pusztában vándorló Izrael első komoly háborúját beszéli el, ami nemcsak győzelemmel, hanem bizonyos mértékig honfoglalással végződött. Amikor Izrael fiai elindultak a Vörös-tengertől, hogy birtokukba vegyék Kánaán országát, a mai Transzjordánia területén kellett átmenniük. Nem volt tervbe véve a terület elfoglalása, még kevésbé annak betelepítése. Az Ábrahámnak ígért országhatárok keleten a Jordán folyó és a Holt-tenger voltak.

Második alkalommal díjazták tanév végén a pedagógusokat

Június 23-án délután második alkalommal került sor a „Főváros Zsidó Oktatásáért” díj átadására a Síp utcában. A Budapest Zsidó Hitközség által tavaly alapított elismerésben azon dolgozók részesülnek, akik legalább hat éve elkötelezett, lelkiismeretes, gyermekszerető szakmai munkásságot tudhatnak maguk mögött valamely, a BZSH által működtetett oktatási intézményben.

Remek kilátások a júliusi Maccabi Játékok előtt

A Maccabi VAC vízilabda csapata szerezte meg az aranyérmet a múlt vasárnap megrendezett 2.Maccabi Kupa, Kovács Imre Emlékversenyen. A Honvéd Tüzér utcai uszodájában a Váci VSE, a Faterpolo VSE, valamint a Hete/Csepe együtteseit utasították maguk mögé a Maccabi vízilabdázói.

Aktuális hetiszakaszunkról: Chukász (חֻקַּת)

Ezen a héten a Chukász hetiszakaszt olvassák a zsinagógában. A hetiszakasz elnevezésének jelentése: törvényei. A kifejezést olyan törvényre értik, amelynek racionális magyarázatát a véges felfogásunkkal nem érthetjük. Hibátlan vörös tehenet levágtak, elégettek, cédrusfát, izsópot és karmazsint is tettek a tűzre. Az összegyűjtött hamut vízzel feloldották és meghintették vele azt, aki hulla érintésétől tisztátalan lett. A megérintett tiszta lett, aki hintette, tisztátalan egészen estig.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy mit jelent a Rajs Chajdes kifejezés? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül a "hónap fejét" jelölték meg. Az elkövetkezendőkben új kvízjáték keretein belül tehetik próbára tudásukat olvasóink.

Salamon Bélára emlékeznek a Centrálban

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és az MTK Budapest június 25-én csütörtökön, 18:00 órakor a Centrál Kávéházban (Budapest V. ker., Károlyi u.9.) emlékezik meg az egyesület legendás vezérszurkolójáról, korának neves színészéről Salamon Béláról. Akik felidézik Salamon Béla szerepeit: Kern András, Felföldi Anikó, Géczy Dorottya, Thury Éva és Verebély Iván. Az est moderátora: Kalmár Tibor.

Késeléses támadás Jeruzsálemben

Sajnos ismét rossz hírek érkeztek Izraelből. Vasárnap reggel a jeruzsálemi Óváros Söchem kapuja előtt egy 18 éves palesztin arab késsel mellkason és nyakon szúrt egy szolgálatot teljesítő határrendőrt. A sebesültet a Sááréj Cedek kórházba szállították. Több műtétet hajtottak végre rajta, állapotát az orvosok délben még életveszélyesnek ítélték.

Kígyózó sorok, több ezer látogató a Múzeumok Éjszakáján

Kulturális szempontból roppant gazdag programmal kedveskedett az érdeklődőknek a MAZSIHISZ és a BZSH a Múzeumok Éjszakáján. Magyarország legnagyobb zsidó hitközségei több helyszínen is megismertették a zsidó kultúrával, illetve eklektikus zsinagógáinkkal az esti programon.

Békés, nyugodt Szombatot kívánunk!

Hamarosan beköszönt a Szombat, így készülhetünk a zsinagógába. Ezúttal már este fél kilenc előtt néhány perccel köszönt be a Sábát, és holnap este háromnegyed tíz után megy ki az ünnep. Aktuális hetiszakaszunk a Kajrách (קֹרַח), mely a nagy lázadást írja le, amelyben a kohaniták még több kiváltságot, még több hatalmat követelnek maguknak, olyannyira, hogy kétségbe vonják Mózes uralmának isteni eredetét.

Ebesz: helyes a kormány zéró tolerancia elve az antiszemitizmus ellen

Üdvözlendő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, most ennek megvalósításán van a sor - mondta Michael Georg Link, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Bemutatjuk a BZSH alá tartozó zsinagógákat (4.rész): Dohány utcai körzet

A Budapesti Zsidó Hitközség weboldalán elindított sorozatunk negyedik részéhez értünk. Videósorozatunk célja, hogy megismertessük a városban élőkkel az összes működő körzetet, betekintést engedjünk nyerni az azokban folyó vallási életbe, kedvet csinálva a rendszeres templomlátogatáshoz, imákon való részvételhez.

Kommentár Kajrách hetiszakaszunkhoz – A személyes becsvágy átka

Sokszor vagyunk tanúi annak, hogy pártok és csoportok vitáját nem nézetbeli vagy ideológiai különbségek teremtik. Több esetben személyes kielégítetlen becsvágy az okozója a szakadásnak, csoportok, pártok kettéválásának. Hetiszakaszunk ősi történelmünk első ilyen esetét beszéli el: Korách (קֹרַח) és társainak Mózes elleni lázadását.