Híreink

A Dózsa körzet is megnézte a Saul fiát

A Dohány utcai körzetet követően újabb budapesti közösség tagjai nézhették meg a cannes-i fesztivál díjnyertes alkotását a Saul fiát. Ezúttal a Dózsa György úti körzet tagjai látogattak el közösen a moziba, ahol különteremben nézhették meg zárt körben a filmet. A körzet elnöke Petró Gábor elmondta, hogy külön köszönettel tartoznak a Budapesti Zsidó Hitközségnek, amely a mozijegyeket biztosította a közösség számára.

A Dohány zsinagógánál jártak a zsidó túramotorosok

A harmincas évek elején az akkori Palesztinából tizenegy zsidó motoros indult el Európába, hogy résztvevőket toborozzon az első Maccabiah-ra, a zsidó olimpiára, melyet 1932-ben rendeztek meg Tel-Avivban. 1936-ban Berlinben, az olimpiai stadionban Adolf Hitler nyitotta meg az olimpiai játékokat. A motorosok szerda délután megálltak Budapesten, ahol a Duna parti cipőknél tisztelegtek a holokauszt áldozatai előtt, majd megtekintették a Dohány zsinagógát, valamint a Zsidó Múzeumot is.

Aktuális hetiszakaszunkról: Mátajsz-Mászé (מַּטּוֹת-מַסְעֵי)

Ezen a héten kettős szidrát - két hetiszakaszt - olvasnak a zsinagógákban. Mátajsz-Mászé, melynek jelentése: Törzsek - Vándorlásai. Elindultak és megérkeztek. 42 állomást érintettek, amelyet felsorol a Tóra. Ahol örömük volt, ahol gyászuk, ahol énekeltek, és ahol sírtak, ahol hűségesek voltak, és ahol engedetlenek. Mint az apa, aki térkép előtt elmeséli fiainak közös utazásuk derűs-borús epizódjait, így tárul elénk a 42 helység, ahol őseink jártak vándorlásaik során.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a klasti32@t-online.hu címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így Israel Meir Lau: A zsidó élet törvényei könyvet nyert. Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy ki volt Pinchász? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül azt jelölték meg, hogy Elázár fia. Az elkövetkezendőkben új kvízjáték keretein belül tehetik próbára tudásukat olvasóink.

Már a Síp utcában is lehet jegyet venni a Zsidó Kulturális Fesztiválra!

Megnyitott a Zsidó Kulturális Fesztivál jegyirodája a VII. kerület Síp utca 12-es szám alatt. A jegyirodában vasárnaptól-csütörtökig 9:30 és 19:00 óra között nyílik lehetőség az augusztus 30-szeptember 6. között megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztiválra szóló jegyek megvásárlására. Péntekenként az iroda 9:30 és 17:30 között tart nyitva.

Hollerung Gábor a Zsidó Kulturális Fesztiválról

A BZSH és a MAZSIHISZ szervezésében a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 30-tól szeptember 6-ig három különleges helyszínen várja az érdeklődőket. A Fesztivál egyik különlegességének ígérkezik a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertje a Dohány zsinagógában, mely élményekben gazdag szórakozást ígér Hollerung Gábor karmesteri közreműködésével.

Csütörtökön Szenes Hannára emlékezünk

A Mensch Nemzetközi Alapítvány 2015. július 16-án csütörtökön, 18:30 órakor Szenes Hanna születésének 94-ik évfordulóján megemlékezést tart a Ruttkai Éva emlékparkban. Az esemény védnöke Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere. Megemlékeznek: Szenes Andrea, Heisler András, Geiger András, Dénes Gábor és Angyal László Fellépő művészek: Sabbathsong Klezmer Band, Hegedűs D. Géza, Havas Judit, Garai Róbert

Békés Szombatot kívánunk!

Hamarosan beköszönt a Szombat, így készülhetünk a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk a Pinchász (פִּינְחָס), leírja nagy járványt, amely a táborban dúlt, büntetésképp, mert Izrael fiai közül sokan midjanita lányokkal paráználkodtak. Pinchász nagyon erélyesen fellépett, így a járvány lecsillapult.

Babos Gyula a Zsidó Kulturális Fesztiválról

A BZSH és a MAZSIHISZ szervezésében a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 30-tól szeptember 6-ig három különleges helyszínen várja az érdeklődőket. A Fesztivál zenei ínyencségének ígérkezik a Liszt Ferenc-díjas, nagy hazai és nemzetközi hírnévvel rendelkező jazz gitáros Babos Gyula előadása. A kiváló zenész Makrokozmosz elnevezésű formációjával tölti meg élettel a Rumbach zsinagógát.

IDÉN IS MINT MINDIG: NYÁR – A ZSIDÓ KULTÚRA ÜNNEPE

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség tájékoztatja a zsidó kultúrát kedvelő barátait, hogy idén nyáron is lesz seregszemléje a zsidó témájú előadó-művészetnek. Mindenkit szeretettel várunk a megszokott augusztus végi szeptember eleji időpontban az új néven jelentkező Zsidó Kulturális Fesztiválra a Dohány utcai Zsinagógába, a Rumbach utcai Zsinagógába és a Goldmark terembe. Ezzel a közleménnyel kívánjuk eloszlatni a félreértéseket, amelyeket a fesztivál korábbi szervezője nyilatkozatának félreértése okozott.

Ismét saját kis zsinagógájában köszöntheti a Szombatot a Dózsa György úti közösség

Ahogy arról még június elején beszámoltunk, a Budapesti Zsidó Hitközség támogatásával felújítási munkálatok folytak az elmúlt hetekben a BZSH Dózsa György úti körzetének kis zsinagógájában. A közösség a felújítás ideje alatt vendégségben, a Bethlen téri zsinagógában vett részt a szombati imádkozásokon, ám a ma este beköszöntő Sábeszt már ismét a régi környezetben ünnepelhetik a hívek.

Két időszakos programmal gazdagodott a Zsidó Kulturális Fesztivál

A Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 30-szeptember 6. között három fő helyszínen várja az érdeklődőket. A Dohány utcai zsinagóga, a Rumbach zsinagóga, valamint a Goldmark terem adnak helyet a Fesztivál központi előadásainak, azonban a Magyar Zsidó Múzeumban és a Hunyadi téri zsinagógában is lesz egy-egy program.