Híreink

Ismét utcabál lesz a Révay utcában

Mindenki jegyezze fel a naptárába augusztus 30-át! Egyfelöl ezen a napon kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál, amelynek első napján a Dohány utcai zsinagóga, valamint a Rumbach zsinagóga nyitja meg kapuit. Másfelöl a húszéves budapesti Bálint Ház már hagyományos Évadnyitó utcabálját is augusztus 30-án, vasárnap tartják a Révay utcában, a Bálint Házban és az előtte lévő utcaszakszon.

Drón kamerás felvételek a Dohány utcai zsinagógáról

A közelmúltban egyedülálló drón kamerás felvételek készültek Európa legnagyobb zsinagógájáról, a Dohány utcai zsinagógáról, és az épületkomplexumhoz tartozó sírkertről, valamint emlékparkról. Olyan helyekről készíthetett felvételeket a kamera, ahonnan még soha nem láthattunk képeket, így a zsinagóga fölött is elrepült a kis helikopter, így a magasból is megcsodálhatjuk a világ egyik legszebb zsinagógáját.

Kommentár Sajftim hetiszakaszunkhoz

Ezt a heti szidrát már Elul hónapjában olvassuk, amikor a reggelenként felhangzó sófár számadásra, hibák kijavítására, megtérésre inti a zsidó embert. Ezt a hangulatot fejezi ki a hetiszakasz első mondata: "Bírákat és törvények végrehajtóit jelölj ki magadnak minden városban, és bíráskodjanak a nép felett igazságossággal".

Fekete László főkántor a Zsidó Kulturális Fesztiválról

A Zsidó Kulturális Fesztivál egyik autentikus programjaként a Rumbach zsinagógában kerül sor a Magyar Zsidó Kántorok hangversenyére. A koncerten zsinagógai életünk kedvelt énekei, imafeldolgozásai hangzanak el. A hagyományos dallamok mellett a nemzetközi gyakorlat új zenei törekvéseit is tetten érhetjük. Az előadók Budapest kimagasló tehetségű, rendszeresen működő és rendkívül népszerű kántorai, akik szolgálatuk mellett a hangversenyéletben is mind többször tűnnek fel.

Aktuális hetiszakaszunkról: Sajftim (שֹׁפְטִים)

Ezen a héten a Sajftim szidráját olvassuk fel a zsinagógában. Jelentése "Bírákat". Bírákat és rendőröket állíts a kapuidba. Tehát szerezz érvényt a jognak "hadd hömpölyögjön mind a víz, a jog, s az igazság, mint tartós patak". Államigazgatási és kormányzati kérdésekről esik ezután szó.

Vízben áll a felújított kis zsinagóga a Dózsa György úton

Július elején adták át a Dózsa György úti közösség felújított zsinagógáját, ám sajnos nem sokáig örülhettek a szép körülményeknek a körzet tagjai. A hétfő esti hatalmas vihar a zsinagóga épületét sem kímélte, reggel bokáig érő víz fogadta a híveket. A teljes alsó szint beázott, a kis zsinagógából már elkezdték kiszivattyúzni a vizet. A BZSH részéről hamarosan felmérik a vihar okozta károkat, reméljük nem okozott maradandó problémát a felújított épületen a hétfő esti özönvíz.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a pit3wl@hotmail.com címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így Israel Meir Lau: A zsidó élet törvényei könyvet nyert. Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy mivel büntette az Örökkévaló Mózest? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül azt jelölték meg, hogy nem mehetett be az Ígéret Földjére.

Augusztus 25-én lesz a "Zsinagógák népe" című film premierje az Urániában

A Zsidó Kulturális Fesztivál előfutáraként kerül megrendezésre a „Zsinagógák népe – Zsinagógák a Kárpát-medencében” című ismeretterjesztő film ünnepélyes díszbemutatója augusztus 25-én kedden este 19 órakor az Uránia Filmszínházban (1088. Budapest, Rákóczi út 21.) A vetítés előtt köszöntőt mond Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, Klein Rudolf, a film építész szakértője és Szabó Mihály rendező. A filmvetítésen a részvétel díjtalan!

Évbúcsúztató ünnepséget tartott a Dohány körzet

Minden zsinagógai esztendő utolsó hónapjában, Elul hónapban "Évbúcsúztató party-t" tart a Dohány utcai templomkörzet. Az évbúcsúztató mulatságot, a hónap valamelyik vasárnapján tartja a közösség, ezúttal az első vasárnapra esett a jeles esemény. A Dohány zsinagóga kertjében megrendezett évbúcsúztatón részt vettek a körzet előljárói, hívei, valamint jelen volt a MAZSIHISZ elnöke Heisler András, a MAZSIHISZ-BZSH ügyvezető igazgatója Kunos Péter, valamint a BZSH elnöke Ács Tamás is.

Beköszönt Elul hónapja

Új hónap köszönt be a zsidó vallási naptár szerint, méghozzá Elul (אֱלוּל) hónapja. Elul hónap a zsidó vallási naptár hatodik hónapja és a tizenkettedik hónap a polgári zsidó naptár szerint, amely Tisri hónappal kezdődik. A neve az akkád Elulu szóból származik, általában 29-napos. Elult csak egyszer említi a Biblia, és még egyszer a Makkabeusok könyve. Az Elul szó az aratás rokon értelmű szava.

Rolla János a Zsidó Kulturális Fesztiválról

A BZSH és a MAZSIHISZ szervezésében a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 30-tól szeptember 6-ig három különleges helyszínen várja az érdeklődőket. A Fesztivál egyik fénypontja lesz Snétberger Ferenc közös koncertje a Liszt Ferenc kamarazenekarral. A Zsidó Kulturális Fesztiválon esedékes koncertről kérdeztük Rolla Jánost, a Liszt Ferenc kamarazenekar vezetőjét

A budai Vár középkori zsidó emlékeit mutatja be a Hűlt helyek című sétasorozat

A budai Vár középkori zsidó emlékeit mutatja be a Szembenézés Alapítvány és a Budapesti Történeti Múzeum közös sétasorozata Hűlt helyek - múltfaggató séták a középkori zsidó emlékek nyomában a Várban és a Vár alatt címmel. Az alapítvány és a múzeum megállapodást kötött, hogy a jövőben közösen szervez Budapest múltját bemutató sétákat a vár és a főváros területén. Az egykori zsidónegyedet bemutató séta ennek a közös munkának az első megvalósult programja - mondta el Rózsahegyiné Kiss Gabriella múzeumpedagógus.