Híreink
Útijelentés az Izraeli Zsidó Kongresszus szolidaritási ünnepségéről
Izraelben hét évente rendezik meg a Háhél nevű ünnepséget, amelyen több százezer ember vesz részt a zsidó néppel és Izrael államával való szolidaritás jegyében. A Kotelnél több ezer kohén egyszerre mondja el az áldást.
Az eseményen a magyar zsidóság képviseltében Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke és Dési Tamás, a MAZSIHISZ külügyi referense vett részt.
Internetes zsidó történelemkönyvet nyitott a Haver
Mindenki számára érdekes és fontos netes történelemkönyvet indított a Haver Alapítvány.
A zsidosag.haver.hu weboldal egy komplex oktatási anyag gyűjtemény és eszköztár.
Az oldalon található tartalmakkal az volt az első számú cél, hogy a középiskolás diákoknak és tanáraiknak, valamint minden érdeklődőnek segédanyagot biztosítsanak.
Bemutatjuk a BZSH alá tartozó zsinagógákat (8.rész): az Újpesti körzet
A Budapesti Zsidó Hitközség weboldalán elindított sorozatunk nyolcadik részéhez értünk.
Videósorozatunk célja, hogy megismertessük a városban élőkkel az összes működő körzetet, betekintést engedjünk nyerni az azokban folyó vallási életbe, kedvet csinálva a rendszeres templomlátogatáshoz, imákon való részvételhez.
Ezúttal Budapest egyik legnagyobb zsinagógájába, a nagy múlttal rendelkező újpesti körzetbe látogattunk el.
Kommentár Noách (נֹחַ) hetiszakaszunkhoz
Hetiszakaszunk legismertebb elbeszélése az özönvíz története. Az elbeszélés nem egyedülálló az ókori irodalomban. A babilóniaiaknál a hasonló esemény hőse Noé: A Biblia - ha részletezi is az eseményt - a történet erkölcsi tanítására törekszik. Az ember hivatása legyőzni rossz ösztöneit és aszerint részesül jutalomban vagy büntetésben. Másrészt a világ fennmaradása isteni cél. Így mondja a próféta is:
"Nem kietlennek teremtette, hanem benépesítettnek alkotta".
Ma lenne 93 éves Schweitzer József főrabbi (Videóval)
Rohan az idő! Már nyolc hónapja nincs köztünk a magyarországi zsidóság emblematikus alakja, dr.Schweitzer József nyugalmazott főrabbi.
A februárban elhunyt főrabbi emléke mai napig velünk van. Tanításai, bölcs szavai, kedvessége, és higgadtsága mindörökre beleívódtak mindazokba, akik ismerték.
Schweitzer József, vagy ahogy sokan szólították "Józsi bácsi" ma lenne 93 éves.
Zsidó identitás filmklub Dr. Stark András pszichiáterrel
Ajánljuk mindenki figyelmébe a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár frissen induló filmklubját, amelynek előadásain a filmekben megjelenített zsidó identitásképeket analizálhatják a nézők Dr. Stark András pszichiáterrel!
Legközelebb október 15.-én csütörtökön este 17 órakor lesz vetítés a Goldmark teremben (1075. Bp. Wesselényi u. 7.), ahol Sam Garbarski Rashevski-tangó című filmjéből nézhetnek meg egy 50 perces összeállítást az érdeklődők, majd a szakember segítségével közösen kielemezhetik a film mondanivalóját.
Következő hetiszakaszunk: Noah (נֹחַ)
Ezen a héten Noách hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban.
A hetiszakaszban Noáchként említett szereplőnek a világ Noéként ismeri a nevét.
Igaz ember volt, ezért az Örökkévaló, mikor megharagudott az emberekre - mert "megtelt a föld gonoszsággal" - és özönvízzel tervezte sújtani a földet, Noét és családját megkímélte. Utasította, készítsen bárkát, amelyben átvészelhetik az özönvizet.
November elején sztárfellépőkben nem lesz hiány a Dohány zsinagógában
November 8-án este fél nyolckor jótékonysági koncertre kerül sor a Dohány utcai zsinagógában.
Az Élet Menete Alapítvány javára szervezett koncerten Leonard Cohen legszebb dalai csendülnek fel magyar nyelven.
Az est során színpadra lép Müller Péter Sziámi és barátai, Eszenyi Enikő, Hernádi Judit, Szulák Andrea, Jávori Ferenc Fegya, Rátóti Zoltán, Stohl András, Szabó Ádám, Szakcsi Lakatos Béla, Tolcsvay László és Darvas Ferenc.
Őszi ünnepséget tartottak a BZSH újpesti Szakszociális Otthonban
Vasárnap délután került sor az Israel Sela Otthon, más nevén BZSH Újpesti Szakszociális Otthon hagyományos őszi ünnepségére.
Az újpesti intézményben értelmileg akadályozott felnőtteket gondoznak, akik minden ősszel fellépnek családtagjaik előtt a Szeretetotthon ünnepségén.
A vasárnapi előadást Szerdócz J. Ervin, az újpesti zsinagóga rabbija nyitotta meg, majd az Otthon lakói adták elő az erre a napra tanult dalokat, verseket a megjelent családtagok, valamint a Szeretetotthon dolgozói előtt.
Békés Szombatot kívánunk!
Ma este már 18 óra után néhány perccel köszönt be a Szombat.
Aktuális hetiszakaszunk Mózes öt könyvének első szakasza Börésisz (בְּרֵאשִית), amely a teremtéssel foglalkozik.
Ez a Tóra első szakasza, mely leírja a világteremtés történetét, az ősi zsidó felfogás szerint. A szakasz leírja továbbá az első emberpár, Ádám és Éva bűnbeesését, kiűzetését az Éden kertjéből.
Szombat bejövetele: 17:50
Szombat kimenetele: 18:52
Polgár Lászlóra emlékeznek a Dohány zsinagógában
A Budapesti Zsidó Hitközség, a Dohány Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nagyszabású emlékestre kerül sor október 19-én este hét órakor a Dohány utcai zsinagógában.
A hatvanhárom éves korában 2010-ben elhunyt Kossuth-díjas , Liszt Ferenc-díjas és Grammy - díjas magyar operaénekes a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt.
A kiváló művészt 2010-ben váratlanul, a svájci Zürich városában szólította magához az Ö.való.
Szimpátiatüntetést tartottak Izrael mellett
A több napja tartó izraeli erőszakhullám miatt szimpátiatüntetést tartottak Izrael mellett a Dohány utcai zsinagóga előtt. A rossz idő ellenére is több százan gyűltek össze a Herzl Tivadar téren.
A felszólalók közt volt többek között Ilan Mor, Izrael Állam Magyarországra akkreditált nagykövete is, aki felhívta a megjelentek figyelmét a béke fontosságára.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567