Híreink

Átadták a "Világ Igaza" kitűntéseket a Belügyminisztériumban

A magyar állam “soha többé nem engedheti el egyetlen polgára kezét sem”, kötelessége megvédeni minden állampolgárát a gyilkos szándékoktól, a külső ellenségtől és a belső árulástól – mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budapesten, mielőtt a holokauszt idején tanúsított segítségnyújtás elismeréseként Világ Igaza kitüntetéseket adtak át.

Jubileumi koncertet ad a Klezmerész

Szép évfordulójához érkezett a Klezmerész zenekar, amely tíz éve szórakoztatja a klezmer zene szerelmeseit szerte az országban. Az együttes tíz éves fennállása során számos helyre eljutott idehaza és külföldön is egyedi felfogású produkcióival, és most egy jubileumi koncerttel ünnepli a kerek évfordulót. A koncert november 22-én este fél hétkor lesz a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában.

Kommentár Vájéró (וַיֵרָא) hetiszakaszunkhoz

Biblia prófétai szakaszaiban Szodoma és Gomora jelképévé váltak minden rossznak. Jesájáhu próféta így feddi a népet: "Halljátok Isten szavát, ti, Szodoma vezetői, figyeljetek Istenünk tanára, Amora népe." A bűn öncélúságáról szól a próféta, mikor ezt mondja: "Vétkeiket (büszkén) közölték, nem tagadták." A pusztulást is e két bűnös város sorsához hasonlítja a próféta: "Mint Szodoma, olyanná lettünk, Amorához lettünk hasonlóvá, ha Isten nem hagyott volna nekünk kevés maradékot." Előző hetiszakaszunkban olvastuk: "Szodoma lakosai rosszak és bűnözők Isten szemében."

Következő hetiszakaszunk: Vájéró (וַיֵרָא)

Ezen a héten a Vájéra hetiszakaszt olvassák a zsinagógában. Jelentése: "És megjelent" - az Örökkévaló, Mámré terebintusainál, mikor a nap a legmelegebben sütött. Bölcseink szerint az Úr látogatta meg a beteget, a körülmetélést követő gyengélkedése idején. Ábrahám a sátor bejáratánál ült és várta a vendégeket. Úgy tartjuk, sátrának négy bejárata volt, hogy bármelyik égtájról érkezik az utazó, nyitva legyen előtte a ház.

Izrael békéjéért imádkoztak a Frankelben

A legutóbbi Sábesz rendhagyó volt a maga nemében, hiszen a Frankel Leó úti zsinagógában több, mint kétszázan gyűltek össze -zsidó vallási irányzattól függetlenül-, hogy közösen fejezték ki szolidaritásukat az Izraelben élő lakosok békéjéért. A szombatot fogadó hittestvérek közösen imádkoztak az izraeli áldozatokért, és betegekért.

Békés Szombatot kívánunk!

Hamarosan beköszönt a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására. Aktuális hetiszakaszunk leírja, hogy Ábrahám elhagyja a szülői házat és Kánaánba, az Ígéret Földjére megy, ahol a monoteizmust terjeszti. Különböző kalandok végén körülmetéli magát és isteni ígéretet kap, hogy felesége, Sára, fiút fog szülni neki.

Kommentár Lech löchó (לֶךְ-לְךָ) hetiszakaszunkhoz

Hetiszakaszunk megkezdi Izrael őstörténetének elbeszélését a három ősatya életének leírásával. A három közül a legelső, Ábrahám, minden szempontból a legjelentősebb. Ő az óbabilóniai Úr városának lakója volt, mikor Isten így szólt hozzá: "Menj el magadnak országodból, szülőföldedről és atyád házából abba az országba, mit mutatok neked, és nagy néppé teszlek." A Talmud szerint Ábrahám tíz próbatételen ment keresztül és ez volt az első. Babilóniában többistenhit és bálványimádás uralkodott.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. Arra voltunk ezúttal kíváncsiak, hogy melyik ünnepünk esik Kiszlév hónapjára? Azok válaszoltak helyesen, akik a lehetséges válaszok közül azt jelölték meg, hogy Hanukkát ünnepeljük ekkor. Az elkövetkezendőkben új kvízjáték keretein belül tehetik próbára tudásukat olvasóink.

Következő hetiszakaszunk: Lech löchó (לֶךְ-לְךָ)

Ezen a héten a Lech-löchó hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: "Menj el". Ur-Kaszdinból, szülőföldjéről, házanépével és unokatestvérével, Lóttal. Mondta az Örökkévaló Ábrámnak, "telepedj le azon országban, melyet megmutatok neked... megáldom, aki téged áld, és megátkozom, aki téged átkoz".

Koncerttel emlékeztek Polgár Lászlóra a Dohány zsinagógában

Fantasztikus koncerttel emlékeztek Polgár Lászlóra a Dohány zsinagógában. A hatvanhárom éves korában 2010-ben elhunyt Kossuth-díjas , Liszt Ferenc-díjas és Grammy – díjas magyar operaénekes a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. 2010-ben váratlanul, a svájci Zürich városában szólította magához az Örökkévaló. Az emlékére rendezett esten a zsinagóga alsó, és első emeleti szintje teljesen megtelt a koncertre, amelynek során számos gyönyörű áriát, és híres zeneművet hallgathattak meg az érdeklődők.

Hétfőn este Polgár Lászlóra emlékezünk a Dohány zsinagógában

A Budapesti Zsidó Hitközség, a Dohány Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nagyszabású emlékestre kerül sor október 19-én, hétfőn este hét órakor a Dohány utcai zsinagógában. A hatvanhárom éves korában 2010-ben elhunyt Kossuth-díjas , Liszt Ferenc-díjas és Grammy – díjas magyar operaénekes a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. A kiváló művészt 2010-ben váratlanul, a svájci Zürich városában szólította magához az Ö.való. Halálának ötödik évfordulóján a művésztársai, és magyar kántorok emlékeznek meg róla.

Békés Szombatot kívánunk!

Rövidülnek a nappalok, lassan átállunk a téli időszámításra. Ma már kora este beköszönt a Szombat, így a zsidó családokban is elkezdtek készülődni az ünnep fogadására. Szombat bejövetele: 17:37 Szombat kimenetele: 18:39 Hetiszakasz: Noách (נֹחַ) Háftóra: Róni Ákóró