Híreink
A Budapest Klezmer Band közreműködésével mutatják be Belgrádban a Hegedűs a háztetőn című musicalt
A Budapest Klezmer Band közreműködésével, Béres Attila rendezésében, az Újvidéki Színház és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház koprodukciójában mutatják be a Hegedűs a háztetőn című musicalt pénteken Belgrádban.
Joseph Stein és Jerry Bock zenés darabjában magyar és szerb színészek is játszanak, a Budapest Klezmer Band tagjai pedig a színpadon játsszák a musical világhírű dalait.
Megmentőre vár a Salgótarjáni úti temető
Nem csupán a zsidó-, vagy a magyar kultúra része a Salgótarjáni úti zsidó temető: síremlékei közt világszínvonalú műalkotások is vannak és pusztulnak. Bár a temető a BZSH és állami gondozásban van, rengeteg a feladat, feltört kripták, összetört koporsók, és burjánzó növényzet várja, hogy rendbe tegyék.
A muemlekem.hu magazin összeállítása az egyik legrégebbi magyarországi zsidó temetőről.
Angela Merkel azt szeretné, hogy Teherán ismerje el Izraelt
Németország csak akkor hajlandó rendezni kapcsolatát Iránnal, ha a teheráni vezetés elismeri Izrael jogát az önálló államisághoz - jelentette ki Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a 6. német-izraeli kormánykonzultáció után.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján Angela Merkel a történelem csodájának nevezte, hogy a holokauszt után Németország és Izrael között barátság alakult ki, az izraeli kormányfő pedig azt mondta, hogy Németországban járva mindig azt érzi, hogy jó barátok között van.
Kommentár Tecáve hetiszakaszunkhoz
Hetiszakaszunk a főpap ruhatárának leírásával foglalkozik. Minden ruhadarab szigorú leírás szerint készült. Az arany és kék színek domináltak. Nem hiányzott a bíborvörös sem. A főpap ruhatárának fontosságára mutat, hogy a római uralom idején maga a római kormányzó tárolta a főpapi öltözetet, amit csak különleges alkalmakkor - mint például Jom Kippur napján - adott ki használatra.
A főpapi öltözéken bővelkedett a színarany, csengettyűk, ruhaszegélyek, mellvért formájában.
Felavatták Márton István emléktábláját Erzsébetvárosban
Felavatták Márton István emléktábláját Budapesten, a VII. kerületi Csányi utca 10. szám alatt. A kelmefestő mester 1944 októberétől élete kockáztatásával mentette a budapesti gettóból Erzsébetváros zsidó polgárait, a Klauzál utcai Hattyú mosoda labirintusszerű alagsori részében bújtatva őket.
Vattamány Zsolt Erzsébetváros polgármestere felidézte: az 1911-ben Erdélyben, Gyulafehérváron született Márton István - akinek Márton Áron, a boldoggá avatott püspök a nagybátyja volt - az inasévek után települt át Magyarországra. A második világháborúban Márton István tanúbizonyságot tett arról, hogy miként kell megmaradni embernek az embertelenségben.
dr.Kunos Péter: Újra kell gondolni a pénzek körzetek közötti igazságosabb elosztását!
A Dohány utcai körzet havilapjának, a "Pesti Sóletnek" adott nagy interjút a BZSH és a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója dr.Kunos Péter, aki a 2016-os feladatokról nyilatkozott az újságnak.
Elsősorban az elmúlt évről, a Zsidó Kulturális Fesztiválról beszélt az igazgató:
Csütörtökön kiállítás megnyitó a Bálint Házban
Szűk két hétig látogatható Mezey Béla fotóművész kiállítása a Bálint Házban. Mezey Béla az Operaház fotósa volt évtizedeken át, az opera világának hazai és nemzetközi sztárjait fotózta rendszeresen, ahogy arról 9000 kinyomtatott fotó, 20 kötet és számos könyvborító tanúskodik.
Így jött létre 12 évvel ezelőtt a most kiállított sorozat. A tájképek, épületek, egzotikus növények képei felidézik Izrael ismert és kevésbé ismert, gyönyörű, a kultúrák egymás mellett élésének nyomán kialakuló arcait, ugyanakkor időutazásra is invitálnak: több közülük ma már nem készülhetne el, mert az eltelt idő alatt megváltozott a környezet, a táj, az épület maga.
Következő hetiszakaszunk: Tecáve (תְּצַוֶּה)
Ezen a héten a Tecáve szakaszt olvassák fel a zsinagógákban, a megfelelő, hagyományos dallammal.
Itt szó esik az örökmécsesről, melynek estétől reggelig kellett világítania, hogy éjjel és nappal világosság legyen a Szentélyben.
Érdekes módon, Mózes neve nem hangzik el ezen e héten.
Izrael Állam mezőgazdasági minisztere a Dohány zsinagógába látogatott
Hivatalos programja részeként, budapesti látogatása fénypontjaként, Izrael Állam mezőgazdasági minisztere Uri Ariel (אורי אריאל) vasárnap este tiszteletét tette a Dohány utcai zsinagógában.
A minisztert és küldöttségét Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke, valamint dr.Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija kalauzolta végig Európa legnagyobb zsinagógájában.
Felavatták Kézdy György emléktábláját a Klauzál téren
Emléktáblát avattak Kézdy György Jászai Mari-díjas színművész tiszteletére vasárnap délután a Klauzál téren, ott, ahol a nyolcvan esztendeje született színművész élt.
A Klauzál tér 2. számú ház falán elhelyezett emléktáblánál Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke mondott köszöntőt, az emléktáblát Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere avatta fel. A pályatársak nevében Balázsovits Lajos színművész emlékezett a 2013-ban elhunyt Kézdy Györgyre.
Békés Szombatot kívánunk!
Ismét eltelt egy hét, készülhetünk a délután beköszöntő Sábeszre. Ma háromnegyed öt előtt két perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába.
Aktuális hetiszakaszunk a Törúmó (תְּרוּמָה), amelyben az első gyűjtésre kerül sor. A befolyt aranyból, ezüstből és egyéb értéktárgyakból állítják fel az első Szentélyt, ami azután évszázadokon keresztül kísérte a zsidó népet.
Újabb auschwitzi lágerőr pere kezdődött meg
A 94 éves német férfi a vád szerint bűnrészes legalább 170 ezer ember meggyilkolásában. A per előreláthatóan május 20-ig tart, és nagyjából negyven mellékvádló is belépett, többnyire holokauszttúlélők és áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567