Híreink

Békés Szombatot kívánunk!

Ma már viszonylag korán köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk a Chájjé szóró (חַיֵּי שָׂרָה) Sára halálával kezdődik, aki 127 éves korában hunyt el. Ábrahám, temetkezési helyet keresve megveszi a Máchpéla barlangot a hettita törzsfőnöktől, és ott temeti el feleségét.

Világi gondolatok, vallási térben – Beszélgetés a Páva utcai zsinagógában

Beszélgetések a kortárs magyar zsidóság múltjáról, jelenéről és jövőjéről a Páva utcai zsinagógában. Szombaton este beszélgetésre kerül sor György Péterrel a Páva utcai zsinagógában az 1945 utáni zsidó történelemtudat fontosságáról. Fókuszban a nemrég megjelent „Ismeretlen Nyelv – a Hatalom Színrevitele” című könyve.

Segítsünk Izraelnek! – "Facsemeték Izraelért"

Bizonyára többen értesültek arról a rettenetes tűzről, amely Izraelben tombol, melynek pontos eredete egyelőre ismeretlen a hatóságok számára. Magyarországról sajnos a tűz oltásában vagy a menekülésre kényszerült emberek koordinálásában segíteni nem tudunk. Csak olyan formában tudunk segíteni, hogy mi már az ÚJJÁÉPÍTÉSEN DOLGOZUNK!

Kiderült, mi okozhatta a katasztrófát Izraelben

Az izraeli hatóságok szerint gyújtogatás okozhatta a harmadik napja tartó bozóttüzek egy részét, amelyek miatt eddig mintegy nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát. Az izraeli kormány több tagja Haifára utazott, ahol csütörtökön a tűzvész a legtöbb kárt okozta, és a város belső negyedeiben is kigyulladtak teljes épületek. Több lakónegyedet kiürítettek a hatóságok, és felajánlották azoknak a szállodai elhelyezését, akik nem találtak megfelelő helyet rokonaiknál vagy barátaiknál.

Musical-Pódium show műsor vasárnap a Fészekben

A nagy-sikerű Gershwin-Show-t követően 2016. november 27-én este 18 órai kezdettel egy igazán látványos énekes táncos show műsort láthatnak az Erzsébetvárosi Fészek Művészklub Nagytermébe (1073.Bp. Kertész u. 36.) ellátogatók, amely a legnevesebb zsidók dalaihoz köthetők.

A Goldmarkban ad jótékonysági koncertet a Thököly úti zsinagóga javára Gryllus Vilmos

A Tóra Örömünnepén leégett Thököly úti zsinagóga javára ad adománygyűjtő koncertet Gryllus Vilmos Kossuth-díjas zenész, zeneszerző és Ránki Sára 2016. november 29-én, kedden 18 órától a Goldmark teremben. A jótékonysági koncert során erdélyi jiddis népdalok csendülnek fel.

Decemberben ismét átadják az Élet Menete Alapítvány Kézdy György-díját

Az Élet Menete Alapítvány minden érdeklődőt szeretettel vár 2016. december 5-én, hétfőn este 17 órakor a Színház és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán (1088. Budapest, Vas u. 2/c.) megrendezésre kerülő "Élet Menete - Kézdy György díjak" ünnepélyes átadására. A díjat évente két olyan embernek ítélik oda, akik hivatásuk során vagy egyéb tevékenységükkel kiemelkedő teljesítménnyel szolgálják azokat a célokat, amelyeket az Élet Menete Alapítvány is sajátjának vall.

Idén is átadják a Hanukatalizátor díjakat

A Bálint Ház idén is átadja a Hanukatalizátor díjakat. A díjátadásra december 27-én kerül sor a Bálint Házban. Jelölni két kategóriában lehet: Egyéni (katalizátorként működő, a zsidó közösségért tett egyéni teljesítmények) Innováció (innovatív szervezeti, közösségi kezdeményezések) A díjjal szeretnék kifejezni, hogy a zsidó közösség szolgálata a jövőnk megteremtésének egyik fontos alapja és szeretnék, hogy a közösség tagjai és aktivistái lássák, hogy értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén erőn felül tesz a közösségéért.

Három mandátum sorsáról dönt a BZSH Közgyűlés decemberi ülésén

A Budapesti Zsidó Hitközség 2016. december 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében. A harmadik napirendi pontként sor kerül a pótválasztásra a számvevő és számvizsgáló bizottsági helyekre 3 üres mandátum vonatkozásában.

Palesztin késes támadót semlegesítettek a Kalandia határátkelőnél

Az izraeli biztonsági erők egyik tagja lelőtt egy palesztin támadót, aki késsel rontott rá egy ciszjordániai ellenőrző pontnál - közölte kedden az izraeli rendőrség. Az incidens a Jeruzsálemtől északra fekvő Kalandia határátkelőnél történt. A rendőrség közleményében azt írta, hogy az övezetet lezárták, a “terroristát pedig semlegesítették”.

Kommentár Chájjé szárá (חַיֵּי שָׂרָה) hetiszakaszunkhoz

Bár a hetiszakasz Száráról van elnevezve, tulajdonképpen folytatódik benne az Ábrahámról szóló elbeszélés. A csoda útján született Izsáknak házastársat kellett keresni, hogy az ősapa nemzetsége ki ne haljon. De nemcsak a nemzetség fizikai fennmaradása volt a cél. Az Ábrahám által felfedezett és az általa tovább terjesztett monoteista hit folytatásáról volt szó.

Albérletbe költözik a Hunyadi téri közösség

A Hunyadi téri zsinagógában felújítási munkálatok kezdődtek, melynek keretein belül a templom helységeinek bővítésére, felújítására kerül sor, így a hatodik kerületi közösség január közepéig más zsinagógába kényszerül az pénteki, és szombati Istentiszteletek idejére. Az előttünk álló hetekben mindig más körzet látja vendégül a Hunyadi körzet tagjait.