Híreink
Hetiszakaszunkhoz kapcsolódóan – Jom Kippur a Szentélyben
Következő megismerendő tórai hetiszakaszunk az Ácháré Mot (אחרי מות) -askenáz kiejtéssel: Áchré Majsz-, amit a Pészachot követő szombaton olvastunk fel a zsinagógában, többek között az áldozati rendről beszél, amit a főpap (כהן גדול) vezetett le Jom Kippur napján a Szentélyben. Ez innen, a pusztabeli Hajlékból kezdődött és a jeruzsálemi Szentélyben teljesedett ki.
Lényege: a főpap, akinek feloldozást kell hozni a nép vétkeire - két kecskabakot mutat be áldozatul.
A Parlamentben vendégeskedtek a Dohány körzet tagjai
Dr. Oláh Lajos, Terézváros és Erzsébetváros országgyűlési képviselőjének meghívására kedden a Parlamentbe látogattak a Dohány körzet elöljárói, és hívei.
A VII. kerület szerves része, és egyben egyik legfontosabb látványossága, és turisztikai célpontja a Dohány zsinagóga, a körzet és a kerületvezetés viszonya kiváló, és ennek újabb tanúbizonysága volt a keddi parlamenti meghívás.
Csütörtökön a Soá áldozataira emlékezünk
Niszán hó 27-én esedékes a Katasztrófa Napja, azaz a Jom Hásoá ( יום ההשוא ). A nap másik, a nagyvilágban jobban ismert elnevezése: a Holokauszt Napja.
Ilyenkor valamennyi, a Holokauszt során meggyilkolt testvéreinkre emlékezünk.
Kommentár Ácháré Majsz hetiszakaszunkhoz
Következő felolvasandó hetiszakaszunk, az Ácháré Majsz (אחרי מות) a szentség fogalmával foglalkozik. A kohaniták szentsége hivatásukkal kapcsolatos.
Ők a nép vezetői, tanítói, az áldozatok bemutatói, Isten és Izráel közötti kapcsolat képviselői. A főpap áll a papi rend élén. Az ő hivatása a Szent Napon, Jom Kippurkor engesztelést kieszközölni Istennél Izrael népe számára.
Macesztorta verseny lesz a Páva utcai zsinagógában
A Pészachi maceszdömping során rengeteg macesztorta készült a zsinagógai körzetekben, családoknál, vagy baráti társaságokban. Mindet azonban senki se láthatta egyszerre! Itt az idő, hogy megnézzük, hogy mi zajlik a felszín alatt!
A Pávai utcai zsinagógában ennek okán "Macesztorta versenyt" hirdettek, melyre május 8-án vasárnap 16 órától kerül sor. A versenyre minden sütni és versenyezni vágyót szeretettel várnak, további mindenkit, aki a macesztorta kínálatot megtekinteni, illetve végigkóstolni szeretne.
Kedden érdekes programmal várnak mindenkit a Ráday utcában
"Végy egy kis maceszt, egy muzeológussal körítve és egy rabbival fűszerezve" - ez a „Talmud nem csak nőknek” előadássorozat következő alkalma a 2B Galériában.
A macesz – mácá, pászka – a kelesztetlen tésztából készült sült lap, napjainkban az élelmiszerboltok polcainak elmaradhatatlan terméke, több ezer éves múltra tekint vissza. Évről évre Pészách ünnepén az Egyiptomból való kivonulásra emlékezik a zsidóság.
Következő hetiszakaszunk: Ácháré Majsz (אחרי מות)
Ezen a héten az Ácháré Majsz hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Áháron két fia - mivel idegen tüzet vittek a Szentek Szentjébe - holtan esett össze. Mintha villám sújtotta volna Őket.
A tragédia után történt, hogy az Örökkévaló utasítást adott a kohanitáknak Áháron leszármazottjainak, hogy mikor és milyen körülmények között, milyen öltözetben léphetnek be a Szentek Szentéjébe.
Májusban izraeli tematikus hónap a Klasszik Rádióban
Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete a facebookon jelentette be, hogy a Klasszik Rádió 92.1-en május hónapban Izraeli Tematikus Hónapot tartanak.
Ennek keretein belül az izraeli zene gazdagsága kerül bemutatásra.
Izrael komoly zenei tradíciója a történelemben és a kultúrában gyökerezik, számos stílust képvisel, és bemutatja az ország egyedülálló és vibráló zenei ízlését.
Mindenkinek Békés Szombatot kívánunk!
Elérkeztünk Pészach ünnepének utolsó napjaihoz. Akárcsak az első két nap, Pészach hetedik és nyolcadik napja is teljes ünnepnek számít, ilyenkor a liturgia, illetve az imádkozás rendje is eltér a közbülső félünnepi rendtől. Miután ezúttal a Sábát is beleesik az ünnep utolsó napjaiba, így a Szombat -és a vele járó valamennyi vallási előírás - gyakorlatilag már ma este beköszönt.
Antiszemita megjegyzései miatt függesztették fel London volt polgármesterének párttagságát
Felfüggesztették csütörtökön az ellenzéki brit Munkáspárt egyik legismertebb veteránja, Ken Livingstone egykori londoni polgármester párttagságát, miután a politikus egy rádióinterjúban azt mondta, hogy Hitler kezdetben támogatta a cionizmust.
Hihetetlen! Mecset lesz egy marseille-i zsinagógából
Elveszítette híveinek nagy részét egy marseille-i zsinagóga, a környéken viszont egyre több muszlim gyakorolná vallását, így a hajdani zsidó imaházat mecsetté alakítják – adta hírül a Haaretz.
A francia tengerparti város központjában található Or-Thora (אור תורה) zsinagógát négyszázezer dollárnak megfelelő összegért vette meg egy muszlim szervezet néhány hónapja. A létesítmény új funkcióját nyártól töltheti be.
Az utóbbi tizenhat évben marseille-i zsidók tízezrei hagyták el a korábban, általuk sűrűn lakott városközpontot.
Utószéder a Herman Klubban
Pészach (פסח) félünnepe van, azonban fontos, hogy lehetőséget biztosítsunk a Széder megtartására minden olyan idősebb hittestvérnek is, akiknek esetleg már megterhelő lett volna egy késő éjszakába nyúló imádkozás és vacsora.
Pészach félünnepén egy elnyújtott ebéd keretében hallgatták meg a Herman Klub tagjai a pészachi történetet, olvastak a Haggadából, és természetesen ugyanazon széder esti koreográfia szerint fogyasztották el a fogásokat, mint tesszük mindkét este.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567