Híreink
Szeptember első hetében ismét Zsidó Kulturális Fesztivál
Akárcsak a tavalyi évben, idén is megrendezésre kerül a Zsidó Kulturális Fesztivál.
A BZSH és a MAZSIHISZ az idei évben szeptember 4. és 11. között rendezi meg Budapest legsokszínűbb zsidó fesztiválját.
A gyönyörű Dohány utcai zsinagóga, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és a Goldmark Terem mellett idén két új helyszín, a Bethlen téri és a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga is bekapcsolódik a programsorozatba.
A ramadán végéig lezárták a nem muzulmánok elől a jeruzsálemi Mecsetek terét
Az izraeli rendőrség az utóbbi napok összecsapásai miatt a jövő hét közepéig, a ramadán muzulmán böjti ünnep végéig lezárta a Jeruzsálem óvárosában lévő Mecsetek terét a turisták és a zsidó látogatók elől..
Az intézkedés célja a kedélyek megnyugtatása, a kődobálások megszüntetése volt, miután reggel könnyebben megsérült egy, a Siratófal előtti téren álló 73 éves nő, amikor a magaslaton lévő Mecsetek teréről egy kővel fejbe dobták.
Szeptemberben Izraelben lép fel a legendás Queen zenekar
A világ egyik valaha volt legnagyobb rockzenekara, a legendás angol Queen szeptemberben Izraelben ad koncertet.
Bár az eredeti felállásból már csak Brian May gitáros és Roger Taylor
dobos lesz jelen, míg a máig pótolhatatlan Freddie Mercuryt a tehetséges énekes Adam Lambert helyettesíti.
Mostantól szülési szabadságra mehetnek az apukák Izraelben
Hat nap fizetett “szülési” szabadságot garantál az izraeli apáknak az a törvény, amelyet hétfőn éjjel szavazott meg a kneszet.
A minden munkáltató által kötelezően megadandó hat nap szabadságot a gyermek születésének napján és az azt követő öt napon garantálja a jogszabály, azzal az indoklással, hogy az apák is jelen lehessenek az új gyermek érkezésének első időszakában.
Kommentár Sölach Löchó hetiszakaszunkhoz
"Dor bámidbár - "a pusztai nép". Így szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Küldj magadnak férfiakat, hogy kikémleljék Kánaán országát.."
Sölach Löchó (שְׁלַח-לְךָ) hetiszakaszunk több problémát vet fel:
1. Mi az értelme a "magadnak" szónak?
2. Miért nem büntették a népet az aranyborjú imádásáért; és csak a kémek küldéséért nem mehettek be az országba?
3. Tulajdonképpen ki küldte őket?
4. Mi volt a kémek vétke?
Helyreálltak az izraeli-török kapcsolatok
Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke bejelentette, hogy az évek óta tartó tárgyalások eredményesek voltak, Izrael és Törökország békemegállapodást kötött egymással.
A római sajtótájékoztatón jelen volt John Kerry amerikai külügyminiszter is, aki jelenlétével segítette a tárgyalások előre mozdítását. A megállapodás pontos részletei a következő napokban fognak nyilvánosságra kerülni, annyi azonban már biztos, hogy Izrael 21 millió dolláros kártérítést fizet annak a tíz családnak, akik érintettek a Mavi Marmara blokádtörő flotta ügyében.
A Mazsihisz közleménye és Karsai László válasza Szakály Sándor nyilatkozatával kapcsolatban
Szakály Sándor, a Veritas Intézet vezetője a napokban interjút adott a Budapest Beaconnek, amelyben a numerus claususról úgy véli: nem jogfosztó, csak” jogkorlátozó” törvény volt, miközben azt sem szabad szerinte feledni, hogy sokakat – a diszkrimináltak kárára – előnyös helyzetbe hozott.
Szakály Sándor, a Veritas Intézet vezetője a napokban interjút adott a Budapest Beaconnek, amelyben a numerus claususról úgy véli: nem jogfosztó, csak” jogkorlátozó” törvény volt, miközben azt sem szabad szerinte feledni, hogy sokakat – a diszkrimináltak kárára – előnyös helyzetbe hozott.
Következő hetiszakaszunk: Slach Löchó (שְׁלַח-לְךָ)
Ezen a héten Mózes IV. könyvéből a Sölach Löchó hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: "Küldjél, magadnak" kémeket, akik - ha nektek tetszik, felderítik Kánaán országát, melynek határához elérkeztek. A tizenkét törzs szerint egy-egy férfiú vett részt a műveletben, tizen a visszafordulást javasolták Egyiptomba, ketten, Józsué és Kalév, Mózes sógora, Mirjám férje, az út folytatása mellett foglalt állást.
Büntetőkkel dőlt el az idei Maccabi Vízilaba Kupa
Vasárnap délután immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Maccabi VAC Vízilabda Kupa a Tüzér utcai Honvéd uszodában.
A rekkenő hőségben a résztvevő négy csapat számára üdítő volt a hűvös vízbe csobbanni, és ismét összecsapni egymással.
A négycsapatos kupán végül a HETE végzett az első helyen, a házigazda, és a már 2017-es Izraelben rendezendő Maccabi Világjátékokra készülő Maccabi VAC a második helyen zárt.
Mártír megemlékezést tartottak a Dohány zsinagóga temetőjében
Vasárnap kora este került sor a Dohány utcai zsinagóga temetőkertjében már hagyományos mártírmegemlékezésre.
A budapesti zsidóság, ilyenkor emlékezik meg a Soában meggyilkolt hittestvéreinkről, akiknek nem tudjuk a pontos halálozási dátumát.
Rájuk emlékeztek a megjelentek a sírkertben, ahol Nádel Tamás, a Dohány körzet elnöke köszöntötte az emlékezőket. dr.Frölich Róbert országos főrabbi távollétében Totha Joel Péter rabbi mondott beszédet, a kántori funkciót Rudas Dániel kántor látta el.
Éjszaka megtelt élettel a Dohány zsinagóga és környéke
Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a Múzeumok Éjszakája.
A Sábesz kimenetelét követően a Dohány zsinagógába, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, és a Magyar Zsidó Múzeumba látogathattak el az érdeklődők. Utóbbi helyszínen lehetőség nyílt beszélgetni rabbinikus témában is.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már este fél kilenc előtt három perccel köszönt be az ünnep.
Aktuális hetiszakaszunk a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai következnek: mikor utaztak, mikor táboroztak le és milyen jelek alapján tették ezt. A vonulás formációja, a négy zászlóalj és a törzsek zászlai.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567