Híreink

Következő hetiszakaszunk: Kajrách (קֹרַח)

Ezen a héten a Kajrách hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Ez volt a neve annak a tekintélyes, nagy tudású levita férfinek, aki pártot ütött Mózes ellen. Egyesek szerint a Reuben családból származó Dátán és Avirám szervezték az összeesküvést, akik nem tudtak belenyugodni, hogy törzsük nem részesült az elsőszülötti kiváltságokból. Kihasználták Korách szónoki készségét, ismertségét, ezért választották vezetőjüknek.

Világszerte gyászolják Elie Wieselt

Nagy veszteségként értékelte a világ számos vezető politikusa a 87 éves korában elhunyt és az emberi jogok fáradhatatlan védelmezőjeként számon tartott Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai zsidó író, filozófus, egyetemi tanár halálát. “Egy nagyszerű embert, valamint rendkívüli tudóst és írót veszítettünk el” – írta a német államfő a Wiesel özvegyének vasárnapra virradó éjjel küldött részvétnyilvánításában. Joachim Gauck szerint Wiesel képes volt “ébren tartani a német történelem legsötétebb éveire való emlékezést”, és óva intette mindenekelőtt a fiatalokat a szélsőjobboldaliság és az idegengyűlölet veszélyeitől.

A Holokauszt 72. évfordulójára emlékeztek az Emanuel fánál

Vasárnap délelőtt ismét zsúfolásig megtelt a Dohány zsinagóga mellett található Raoul Wallenberg Emlékpark, ahol a Holokauszt 72. évfordulójának alkalmából tartotta hagyományos megemlékezését az Emanuel Alapítvány. Az 1990-ben létrejött Alapítvány – amelynek célja a zsidó kultúra, oktatás segítése – minden évben július első vasárnapján emlékezik meg a holokauszt áldozataira az Emanuel fánál.

Hétfőn kezdődik a helyszíni jegyértékesítés a Zsidó Kulturális Fesztiválra

Ha valaki nem interneten szeretne jegyet váltani a szeptember 4-11. között megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivál programjaira, az hétfőtől már a Dohány zsinagóga előtt felállított jegypénztárban is megvásárolhatja belépőjét valamennyi eseményre. A Dohány zsinagóga előtti jegypénztár minden héten vasárnaptól-csütörtökig 10 és 20 óra között, péntekenként pedig 10 és 16:30 között tart nyitva a Herzl téren.

Elhunyt Elie Wiesel

Szomorú hírrel indul az új hét, 87 éves korában elhunyt Elie Wiesel amerikai zsidó író, politikai aktivista, holokauszt túlélő és egyetemi tanár. Eliezer Wiesel 1928. szeptember 30-án született Romániában Máramarosszigeten. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. 15 évesen megjárta a monowitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokat.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma már este fél kilenc előtt négy perccel köszönt be az ünnep. Aktuális hetiszakaszunkban Mózes kémeket küld ki Kánaánba, akik elriasztják a népet a honfoglalástól, és zúgolódva ismét kifejezik azon óhajukat, hogy visszamennének Egyiptomba. Szombat bejövetele: 20:26 Szombat kimenetele: 21:46

Egy izraeli családapa meghalt, hárman megsebesültek egy palesztin merényletben Hebronnál

Egy izraeli család egyik tagja meghalt, a többi családtag pedig megsebesült Ciszjordániában Hebron mellett péntek délután egy palesztin merényletben. Ismeretlen fegyveresek Hebrontól délre lövéseket adtak le két elhaladó izraeli autóra. Az egyik jármű felfordult, miután a kormánynál ülő negyven év körüli férfi életét vesztette.

Igazi programkavalkád az idei Zsidó Kulturális Fesztiválon

A tavalyi évhez képest, az idei Zsidó Kulturális Fesztivál több helyszínen kerül megrendezésre, hiszen a Dohány utcai zsinagóga, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga és a Goldmark Terem mellett, a Bethlen téri és a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga, valamint a Zeneakadémia is bekapcsolódik a programsorozatba. Az eddigieknél több helyszín, több fellépő, színesebb program, ezt kínálja a BZSH és a MAZSIHISZ közös rendezvénye.

Lázár János nem mozdítja el a Veritas éléről Szakály Sándort

A Veritas Intézet főigazgatója továbbra is a helyén marad - erről a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a kormányinfón. Lázár Jánost Szakály Sándor nyilatkozatáról kérdezték, amelyben a történész úgy vélekedett, hogy az 1920-ban elfogadott numerus clausus nem volt jogfosztó törvény.

Alvó tinédzser életét ontotta ki egy palesztin merénylő

A kórházban életét vesztette az az izraeli lány, akit a saját hálószobájában késelt meg egy palesztin támadó Kiryat Arba településen. Az elsődleges jelentések szerint a palesztin támadó átugrott a települést övező kerítésen csütörtökön reggel. Behatolt egy lakóépületbe, ahol megkéselte az alvó lányt.

A kormány elhatárolódik Szakály Sándor kijelentéseitől

Csepreghy Nándor államtitkár a kormány nevében elhatárolódott Szakály Sándor kijelentésétől – számolt be a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén történtekről Heisler András, a Mazsihisz elnöke. A Veritas Intézet főigazgatója a Budapest Beaconnek adott interjút a múlt héten. Szakály szerint 1944 májusában sem a deportáltak, sem a deportálók nem láthatták előre, hogy az előbbiekkel mi fog történni. A Veritas Intézet főigazgatója úgy látja: a Horthy-korszak nem a zsidóság „kiiktatására” jött létre.

Vasárnap ismét mártírjainkra emlékezünk

Az 1990-ben létrejött Emanuel Alapítvány – amelynek célja a zsidó kultúra, oktatás segítése – minden évben július első vasárnapján megemlékezést tart a holokauszt áldozataira emlékezve. A Holokauszt 72. évfordulóján 2016. július 3-án, vasárnap délelőtt fél tízkor kerül sor a megemlékezésre a magyar zsidó mártírok emlékművénél, a Dohány zsinagógához tartozó Raoul Wallenberg Emlékparkban.