Híreink
Következő hetiszakaszunk: Dövórim (דְּבָרִים)
Ezen a héten elkezdjük olvasni Mózes V. könyvét. A könyv első hetiszakasza, a könyv elnevezése is egyben, Dövórim (דְּבָרִים). Jelentése: Szavak.
Nevezik az ötödik könyvet Misné Tórának, a Tan megismétlésének, mert Mózes szózatában a negyven év minden fontos történéseit, tanításait felidézi.
Újabb botlatókövekkel emlékeznek a Holokauszt áldozataira
Hat városban összesen 95 botlatókövet tesz le az idén Magyarországon Gunter Demnig német művész civilek és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében.
Demnig, a botlatókövek megálmodója réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, készülhetünk az este beköszöntő Szombatra. Ma este nyolc óra előtt hat perccel köszönt be az ünnep.
Aktuális kettős hetiszakaszunkban Reuvén és Gád törzsei azt kérik, adják nekik a Transzjordániában elfoglalt területeket, ahol dús legelők vannak, és ne kelljen átkelniök a Jordánon. Mózes először felháborodik kérésükön, majd beleegyezik kérésükbe azzal a feltétellel, hogy a két törzs harcképes férfiai vegyenek részt az honfoglaló háborúban.
Az amerikai nagykövet Wallenberget méltatta Budapesten
Mindenki ihletet meríthet Raoul Wallenberg önfeláldozó hősiességéből, és megtalálhatja ezt a hősiességet magában, döntéseiben – mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete a svéd diplomata, embermentő születésnapján tartott megemlékezésen csütörtökön Budapesten.
A Raoul Wallenberg Egyesület által szervezett eseményen Colleen Bell hangsúlyozta: amikor valaki áldozattá válik, legyen akár “migráns, roma, zsidó vagy bárki más”, mindenkinek kötelessége kiállni érte.
Keressük Konrád Kálmán és Konrád Jenő egykori válogatott labdarúgók rokonait
Egy, a közeljövőben megjelenő tanulmánnyal kapcsolatban keressük Konrád Jenő (Palánka 1894 – New York 1978) és Konrád Kálmán (Palánka 1896 – Stockholm 1980), az MTK válogatott labdarúgói, később világhírű edzők magyarországi rokonait.
Apjuk, Konrád Vilmos a bácskai Palánkán volt kárpitos, a család valószínűleg a 20. század első éveiben költözött Budapestre.
Megkezdődött a farkasréti és az óbudai zsidó temető állapotának rendezése
Megkezdődött a Farkasréti és az Óbudai Izraelita Temető állapotának rendezése. A kertészeti munkálatok során természetesen csak az előzetes felmérés során menthetetlennek talált fákat vágják ki, a többi fa megfelelő gondozásban részesül. Megújulnak a bevezető utak is, a második fázisban pedig elkezdődik a sírkő- rekonstrukció.
A politikai elemző szerint az Iszlám Állam támadni fogja a zsinagógákat is
Ha az Iszlám Állam muszlim vallási helyszíneket támad, ki várhatja el tőlük, hogy tiszteljék a "hitetlen" keresztények és zsidók vallási központjait? Célpontok vagyunk. Ismétlem: célpontok vagyunk – írta a Jerusalem Postban Micah Halpern politikai elemző.
„A francia pap meggyilkolását sok vallási vezető barbárnak nevezte – de ez nem igazán írja le a szörnyűséget.
Kommentár következő hetiszakaszunkhoz
A hagyomány szerint "Jiszráel árévim ze baze" (Izráel minden tagja felelős a másikért"). Ez a kollektív felelősség jut kifejezésre Mátajsz-Mászé (מַּטּוֹת-מַסְעֵי) hetiszakasz elbeszélésében.
Reuvén és Gád törzsei Mózes elé járultak azzal a kéréssel, hogy a nemrég elfoglalt Jordánon túli területen letelepedhessenek. Mózes súlyosan megrótta őket kérésükért. "Testvéreitek háborút viselnek és ti békében akartok élni?!"
Markovics Zsolt lett a Dózsa zsinagóga főrabbija
Közel egy éve, hogy a BZSH patinás Dózsa György úti zsinagógában hivatalosan nem funkcionál rabbi. Korábban a Bethlen téri körzethez távozó Deutsch Péter rabbi töltötte be ezt a tisztséget.
Az elmúlt hetekben eldőlt, hogy végre betöltésre kerül a rabbinikus funkció a Dózsa György úton, a zsinagóga új vallási vezetője Markovics Zsolt lesz.
Pont 80 évvel ezelőtt kezdődött Hitler propagandaolimpiája
1936. augusztus 1-jén rendezték a berlini olimpia megnyitóját, amelyen az árja felsőbbrendűségét mindenáron hirdetni kívánó propaganda ellenére öt zsidó származású magyar olimpikon is aranyéremmel zárt, de a játékok főszereplője egy színes bőrű férfi lett.
Bár Németországot sokáig nem hívták meg az első világháború után rendezett olimpiákra, ám a NOB 1927-ben engedett és Berlint választotta az 1936-os játékok helyszínének.
Következő hetiszakaszunk: Mátajsz-Mászé (מַּטּוֹת-מַסְעֵי)
Ezen a héten kettős szidrát – két hetiszakaszt – olvasnak a zsinagógákban. Mátajsz-Mászé, melynek jelentése: Törzsek – Vándorlásai. Elindultak és megérkeztek. 42 állomást érintettek, amelyet felsorol a Tóra.
Ahol örömük volt, ahol gyászuk, ahol énekeltek, és ahol sírtak, ahol hűségesek voltak, és ahol engedetlenek.
Temetőrendezési munkálatok folynak az Óbudai és a Farkasréti zsidó temetőben
A Farkasréti Zsidó Temetőben augusztus 10-ig, az Óbudai Zsidó Temetőben pedig augusztus 12-ig temetőrendezési munkálatok zajlanak.
Ezek a munkálatok számos sírhely megközelítését átmenetileg megnehezítik vagy lehetetlenné teszik. Ennek okán azt javasoljuk a hozzátartozóknak, hogy a munkálatok lezárulása után keressék fel szeretteik nyughelyét.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567