Híreink

A Dózsa zsinagógáról készült vizsgafilmmel indult a Centropa versenyén

Idén immár ötödik alkalommal rendezi meg éves videókészítési versenyét a Centropa. A verseny címe: "A zsidóság története nálunk". A tizennégy esztendős Rátkai Bence úgy döntött, hogy kisfilmjét a Dózsa György úti zsinagógáról készíti, ezzel indul a magyar, illetve a nemzetközi mezőnyben.

Tizenöt sír rongálását, és tartozékainak lopását vette jegyzőkönyvbe a rendőrség a Farkasréti temetőben

Korábban beszámoltunk róla, hogy múlt hét csütörtökön vették észre, hogy síremlékeket rongáltak meg a BZSH Farkasréti temetőjében. A hitközség részéréről Tamás Péter már az esetet követően elmondta, hogy tizenöt-tizenhat sírkőről szobrokat, vázákat, virágtartókat feszítettek le, és loptak el, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy pontosan hány sírt ért kár a temetőben.

Fényes Adolfra emlékeztek a Salgótarjáni úti temetőben

Fényes Adolf festőművészre emlékezett születésének 150. évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete, a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben álló sírjánál. A Salgótarjáni utcai zsidó temető vagyonkezelését egy éve vette át a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI); a szervezet azóta azon dolgozik, hogy a még elhanyagolt állapotban lévő temető a szomszédos Fiumei úti sírkerttel együtt bekerüljön a turizmus vérkeringésébe, majd világörökségi helyszínné válhasson - mondta el a megemlékezésen Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója.

Véget ért kvízjátékunk legutóbbi fordulója

Lezártuk kvízjátékunk legutóbbi fordulóját. A szerencse ezúttal a [email protected] címről regisztráló olvasónknak kedvezett, aki így dr.Kiss Arnold: Mirjam – Imádságok zsidó nők számára című imakönyvet nyert. Miről emlékezik meg Mózes diadaléneke (Sirát Hájám)?

Megemlékezések Jom Hazikaron alkalmával – A Mazsiszem közleménye

Az alábbiakban a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság közleményét közöljük: A zsidó nép és az immár 69 éves újkori Izrael aránytalanul sok kényszerű áldozatot hozott története során. Hétfőn volt a Jom Hazikaron 1860 óta Izrael elesett katonáinak hősi vagy mártírhalált halt férfiak, nők és gyermekek és a terrorizmus áldozatainak szentelt emléknapja.

Tel-Aviv a vegetáriánusok hatodik legjobb helye a világon

Sokan nem tudják de Izrael nagy vegán közösség otthona. Az ország teljes népességének mintegy 5 százaléka hagyja ki az állati eredetű ételeket az étrendjéből. Köszönhetően a változatos és gazdag izraeli gasztronómiának, és az ország adottságaiból származó természeti kincseknek (gondolunk itt a különféle zöldségekre, gyümölcsökre) a közel négyszázötvenezer vegetáriánius is megtalálja számára bőségesen azokat az ételeket, amelyek kielégítik gasztronómiai, és táplálkozási szükségleteit.

Izrael-díjjal tüntették ki Keleti Ágnest

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a nemzet sportolóját Izrael-díjjal tüntették ki kedden este Jeruzsálemben. A független Izrael Állam kikiáltásának 69. évfordulóján átadott díjjal az 1956 után Izraelbe költözött Keleti Ágnes munkásságát ismerték el a helyi tornászképzésben és tornatanárképzésben.

Tórai kommentár kettős hetiszakaszunkhoz

Következő -kettős- hetiszakaszunk többek között az áldozati rendről beszél, amit a főpap (כהן גדול) vezetett le Jom Kippur napján a Szentélyben. Ez innen, a pusztabeli Hajlékból kezdődött és a jeruzsálemi Szentélyben teljesedett ki. Lényege: a főpap, akinek feloldozást kell hozni a nép vétkeire - két kecskebakot mutat be áldozatul.

Az Ábrahám sátra nevet viseli a jövőben a Hunyadi téri zsinagóga

Korábban már beszámoltunk róla, hogy komoly felújításon esett át az elmúlt hónapokban a Hunyadi téri zsinagóga. A terézvárosi közösség hónapokig más-más közösségeknél vendégeskedett az ünnepek, és az imádkozások idejére, ám a közelmúltban már visszaköltözhetett a Hunyadi térre. A munkálatok során a zsinagóga közösségi tere, illetve konyhája került felújításra, valamint új nevet is kapott a "lakás zsinagóga"

Következő hetiszakaszunk: Áchré Mot-Ködosim (אַחֲרֵי מוֹת-קְדֹשִׁים)

Ezen a héten is ikerszidrát olvasnak a zsinagógában zsinagógákban. Az elsőnek teljes címe Ácharé Mot, jelentése "halála után". Áháron két fia - mivel idegen tüzet vittek a Szentek Szentjébe - holtan esett össze, mintha villám sújtotta volna őket. A tragédia után történt, hogy az Örökkévaló utasítást adott a kohanitáknak Áháron leszármazottjainak, hogy mikor és milyen körülmények között, milyen öltözetben léphetnek be a Szentek Szentéjébe.

Hatvankilenc ok, amiért imádjuk a 69 éves Izraelt

Ma ünnepeljük Izrael állam alapításának 69. évfordulóját. Izrael állam megalakulását David Ben Gurion kiáltotta ki 1948. május 14-én. Az új ország első elnöke Chaim Weizman (1874-1952) lett. Az israel21c internetes oldal 69 csodálatos képpel emlékezett meg a szép évfordulóról, hatvankilenc olyan fotóval, amely bemutatja az ország szépségét. Íme 69 ok képekben, ami miatt az ott élők, vagy éppen az oda látogatók imádják Izraelt.

Benjamin Netanjahu: Országunk története a remény története!

Izrael miniszterelnöke Benjamin Netanjahu videóüzenetben beszélt az ország függetlenségének hatvankilencedik évfordulóján a reményről, a sikerről, és annak üzenetéről. Netanjahu visszaemlékezett az 1948. május 14. előtti időkre, amikor a zsidóság szétszórva élt, nem volt egy ország, ahol megtalálták volna a közös, békés életet.