Híreink
Délutáni iskolát indított a Bálint Ház
Délutáni iskolát indított a Bálint Ház 7 és 11 év közötti iskolásoknak, akik szívesen vesznek részt egy új kalandban, mely a zsidóság színes világába repít.
A programot heti rendszerességgel kedd délutánonként tartják a Bálint Házban 16:30 és 18:00 között.
Gyerekeknek és az Israel Sela lakóinak osztottak csokoládét a Dohány körzettől
A legutóbbi Szimchát Tóra alkalmával ismét rengeteg gyerek gyűlt össze a Dohány zsinagógában. A Tóra örömünnepének legszebb szokása, hogy a jövő generációja összegyűjti a körmeneteknél szétszórt édességeket, cukorkákat, csokoládékat.
Átadták az idei Kézdy György-díjakat
Roman Kowalski, a volt magyarországi lengyel nagykövet, Zám Ildikó, a tiszafüredi Kovács Pál Művelődési Központ igazgatója, és egy holokauszt-túlélő, Forgács János kapta az Élet Menete Alapítvány Kézdy György-díját 2016-ban.
Kézdy György színművész az Élet Menenete Alapítvány egyik alapítója volt. A díjjal évente rá is emlékeznek.
Kommentár Vájécé hetiszakaszunkhoz
Őseink fő foglalkozása pásztorkodás volt. Az egyiptomi földművesek gyűlölték a pásztorokat, akik nyájaikkal tönkretették a termőföldeket.
"Nem tudtak az egyiptomiak együtt étkezni a héberekkel, mert ez utálat volt az egyiptomiak szemében".
A pásztorok húst ettek, vagyis az egyiptomiak szent állatát.
A fény ünnepének hónapja: Kiszlév (כסלו)
A zsinagógai év harmadik hónapja Tisri-től, és a kilencedik Niszán-tól számítva Kiszlév hónapja. Újholdja a naptár szerint csak vasárnapra, hétfőre, keddre, szerdára, csütörtökre és péntekre eshet. Régi időkben, amikor az Újholdat megbízott figyelők jelentései alapján szabták meg, a jeruzsálemi "Bét Din" küldöttek útján tájékoztatta a közösségeket, hogy melyik nap lett megszentelve Újhold napjának, és e szerint számították ki, hogy mely napra esik a hónap 25-e, azaz Hanuka első napja és az első gyertyagyújtás.
Következő hetiszakaszunk: Vájécé (וַיֵּצֵא)
Ezen a hézen a Vájécé hetiszakaszát olvassák a zsinagógákban. Jelentése: "és elment". A kifejezés Jákobra vonatkozik, aki elment Ber Sebából - Kánaán országából -, mert anyja tartott Ézsau fivére bosszújától. Másrészt szülei nem akarták, hogy az erkölcstelen kanaita lányokkal házasodjon, ezért Hárin felé tartott. Elérkezett egy helyre - bölcseink szerint Moria hegyére - ahol az éjszakát töltötte és az esti ima ( mááriv) intézményét evezette. Feje alá egy követ tett, a hely kövei közül.
Megtartotta idei utolsó közgyűlését a BZSH
Vasárnap délelőtt a Síp utcai székházban került sor a BZSH utolsó közgyűlésére a 2016-os évben.
Elsőként a 2015. évi zárszámadásra, majd a 2017. évi költségvetés tárgyalására került sor.
A harmadik napirendi pontként pedig pótválasztást tartottak a Számvevő és Számvizsgáló bizottsági helyekre 3 üres mandátum vonatkozásában.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így készülhetünk a délután beköszöntő Szombatra. Ma már fél négy után hat perccel beköszönt az ünnep.
Aktuális szakaszunkban Jákob megvette az elsőszülöttséget egy tál lencséért, és kicsalta az atyai áldást, ami eredetileg Ézsaunak járt volna. Közben Izsák és Rivká a filiszteusok földjén hasonló megpróbáltatáson mennek keresztül, mint annak idején Ábrahám és Sára.
Segélykoncertet rendeztek a leégett zuglói zsinagóga megsegítésére
Csütörtökön este segélykoncertet rendeztek az október végén leégett zuglói zsinagóga megsegítéséért a Bethlen téri zsinagógában.
Az est során a nemes cél érdekében fellépett Pandzarisz Dina, Kis-Kovács Luca, Klein Judit, Ledinger Carmen, Szakács Hajnalka, és Zucker Immánuel, Budai Miklós, Rudas Dániel kántorok.
A zenei alapot a Hunyadi téri zsinagóga rabbija, Fináli Gábor és zenekara a Béjn Hájámim együttes szolgáltatta.
Fantasztikus koncertet adott Daniel Barenboim és a Budapesti Fesztiválzenekar a Dohányban
Másfél órás, feledhetetlen koncertet adott a Dohány utcai zsinagógában a Budapesti Fesztiválzenekar, valamint a világhírű zongoraművész Daniel Barenboim.
Nem sokszor fordul elő, hogy egy komolyzenei koncertre közel háromezer néző ül a zsinagóga padsoraiba, a csütörtöki koncertre azonban teljesen megtelt a patinás épület.
Vasárnap ismét BZSH Közgyűlés
A Budapesti Zsidó Hitközség 2016. december 4-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében.
A harmadik napirendi pontként sor kerül a pótválasztásra a számvevő és számvizsgáló bizottsági helyekre 3 üres mandátum vonatkozásában.
Új programsorozat indul a Magyar Zsidó Múzeumban
Havonta egyszer, hétfőnként új programmal várja az érdeklődőket a Magyar Zsidó Múzeum. Ezeken az eseményeken Darvas István, a Bét Jehuda zsinagóga rabbija az éppen aktuális zsidó ünnepről, annak történetéről, ellentmondásairól, alig ismert dilemmáiról mesél és beszélget a jelenlévőkkel.
Először december 19-én, hétfőn délután 16:30-kor találkozhatnak a rabbival a Zsidó Múzeumban.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567