Híreink
Új kutatás került nyilvánosságra Anna Frank letartóztatása kapcsán
Ronald Leopold, az Anna Frank-ház ügyvezető igazgatója a múzeum hivatalos honlapján egy újabb kutatásról számol be, amely Anna Frank letartóztatásának körülményeit új perspektívából szemléli.
Az évtizedek óta folyó kutatói munkát, amelynek az árulás a kiinduló pontja, most egy új lehetséges szempont figyelembevételével folytatják.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, közeledünk Hanukka felé, és már készülhetünk is a délután beköszöntő Szombatra. Ma már fél négy után öt perccel beköszönt az ünnep, így érdemes már a Sábesz fogadására összpontosítani.
Aktuális hetiszakaszunkban Jákob és családja úton van hazafelé, amikor találkozik fivérével, Ézsauval, és kibékülnek, majd elválnak útjaik. Schemben a helyi törzsfőnök fia megerőszakolja Jákob egyetlen lányát, Dinát, kinek két fivére, Simon és Lévi véres bosszút áll a helyi lakosságon.
Válaszok a neológiáról – Frölich Róbert országos főrabbi értekezése
Mi a zsidóság? Ki a zsidó? - Két kérdés, amelyre azt hisszük, egyszerű a válasz.
A zsidóság nép és vallás, a kettő egymástól elválaszthatatlan. Ugyanakkor a vallás felvehető, a nemzeti lét pedig csupán születéssel élhető meg.
dr.Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány zsinagóga főrabbijának írása a témában.
Önkéntesek, és scheiberes diákok osztottak gyümölcsöt a betegeknek
Pénteken reggel tíz órakor Verő Tamás rabbi vezetésével elkezdődött a gyümölcsosztás az Amerikai úton található Szeretetkórházban, ahol az Élet Menete Alapítvány önkéntesei, valamint a Scheiber Sándor Iskola ötödik osztályos tanulói segédkeztek a gyümölcsök, és üdítők szétosztásában.
Verő Tamás elmondta, hogy amellett, hogy Hanuka előtt megajándékozzák a betegeket, illetőleg az intézmény lakóit, a gyerekek is hasznos perceket tölthetnek el a kórházban.
Ismét gyümölcsöt osztanak az időseknek és a rászorulóknak
Nem egyszeri akcióról van szó, hiszen rendszeresen sor kerül a Frankel körzet, és az Élet Menete közös karitatív akciójára, amikor is a Szeretetkórház, és az Újpesti Szeretetotthon lakóinak osztanak gyümölcsöt.
A gyümölcsosztást évente nyolc-tíz alkalommal végzi a zsinagóga közössége, valamint az Élet Menete önkéntes csapata. Ezúttal a Scheiber Iskola diákjai is segítenek majd a gyümölcsosztásban, akik ezáltal még tanulhatnak is az emberi kapcsolatok, és a rászorulók megsegítése terén.
Barack Obama: a Hanuka a szabadság áldására emlékeztet
A Hanuka ünnepe arra emlékeztet, hogy a szabadság a legjelentőségteljesebb áldás az Egyesült Államokban – mondta a közelgő ünnep alkalmából a Fehér Házban tartott fogadáson helyi idő szerint szerdán Amerika leköszönő elnöke.
A hagyományos hanukai fogadáson zsidó vezetők és rabbik is részt vettek, Barack Obama pedig arról beszélt, hogy a hanuka ünnepe azt mutatja, hogy a zsidó nép története az állhatatosság, a kitartás története.
Híres lett a Ramat Gan szafaripark vízilova – Orrszarvút mentett ki a vízből
Víziló mentette meg egy medencébe esett orrszarvú életét az izraeli Ramat Ganban található szafariparkban.
A vastagbőrű egy nőstényen veszett össze egy riválisával, amelyik dühében a vízbe lökte.
Az állatkert szóvivője Sagit Horowitz elmondta, hogy az orrszarvúhímek között nagy most az izgalom, mert egyik nőstény éppen párosodásra alkalmas napjait éli és a domináns egyed már párosodott vele.
Sokan voltak Barack Obama utolsó Fehér Házban megünnepelt Hanukáján
Több szervezet is részt vesz ezekben a percekben a leköszönő Barack Obama amerikai elnök utolsó Hanuka ünnepségén a Fehér Házban, mely előhanukának illik be, hiszen az ünnep csak a jövő héten köszönt be.
Ezzel szemben számos fontos amerikai zsidó szervezet jelezte, hogy nem képviselteti magát az frissen megválasztott új elnök Donald Tramp hasonló rendezvényén a washingtoni Trump International Hotelben.
Érdekes részletek derültek ki Bar Kochba koráról
Az izraeli tengerpartoknál előkerült kőtáblának köszönhetően végre fény derült egy római praefectus nevére, aki az ókori zsidóság egyik leghíresebb korszaka alatt, a 2. században vezette a provinciát.
A kőtábla az időszámítás szerinti 2. századból származik, abból a véres korból, amikor a Bar Kochba (בר כוכבא) által vezetett felkelés zajlott, mely végül kudarccal végződött.
Tizennégy mozi tűzte műsorára a Soul Exodust
Már elkezdték vetíteni a hazai mozikban - szám szerint tizennégy filmszínházban- a Soul Exodus című filmet, mely öt, Amerikában született, de Európában élő klezmerzenész zsidó identitásának keresését, az általuk létrehozott különleges produkció, a Brothers Nazaroff történetét meséli el. Bár már egyes helyeken vetítik, Bereczki Csaba zenés dokumentumfilm csütörtöktől látható országszerte.
Jeruzsálem Monopoly? Igen, ilyen is van már!
Egy izraeli cég összefogott a világ egyik legnagyobb játékgyártójával, a Hasbroval, és megalkották a Jeruzsálem Monoplyt, mely az izraeli fővárosba helyezi a jól ismert társasjátékot. A Monopoly a világ egyik legnépszerűbb játéka, 81 éves pályafutása alatt 103 országban jelent meg, összesen 37 különböző nyelven.
A héber-angol nyelvű játéktábla 28 turisztikai helyszínt jelenít meg a táblán, például a Siratófalat, a Kneszetet, a Mácháne Jehuda piacot, az Izrael Múzeumot, vagy Dávid városát.
Heti kommentár – Az ősök és a zsidó történelem
Közismert talmudi mondás: "Máászé ávot szimán löbánim" - "az ősatyák élete jelképe az utódok történelmének".
Ezt a mondást elsősorban Jákov ősatyánkra vonatkoztatják. Róla szól nem kevesebb, mint hat hetiszakasz elbeszélése. Érdekes megemlíteni az első három kezdő szót, mely utalhat nemcsak az ősatya életére, hanem a zsidó történelemre is.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567