Híreink

Idén is átadják a Scheiber Sándor-díjat

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában március 28-án kedden adják át az idei Scheiber Sándor-díjat. A Scheiber Sándor-díjat minden évben azok kaphatják meg, akik a hebraisztika, judaisztika, zsidó vallás és az oktatás, valamint a zsidó és nem zsidó emberek közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításáért – a magyar kultúra szolgálatában – kimagasló munkát végeztek.

Izrael a tizenegyedik legboldogabb ország a világon

Az ENSZ a boldogság világnapja (mely március 20-ra esik) alkalmából tette közzé legfrissebb jelentését a világ országainak boldogságfokozatáról. A jelentés 155 ország boldogságának, illetve boldogtalanságának mértékét elemezte, és állított fel rangsort hat főbb tényező alapján. Ezek a következők voltak: az egy főre jutó bruttó hazai termék, a szociális támogatás, a várható egészséges élettartam, az egyéni szabadság, adakozási hajlam és a korrupció mértéke.

Kettős hetiszakaszunk történelmi háttere

Kettős hetiszakaszunkban (Vájákhél-Pkudéj), amit ebben a zsinagógai esztendőben együtt olvasunk, Mózes megismétli a pusztai Hajlék felépítését, berendezését, a kohaniták ruházatát, a kivitelező mesteremberek kilétét - ezúttal múlt időben és nem parancsoló módban. Pontos elszámolást is találunk itt a felhasznált pénzről és nyersanyagokról. Érdekes, hogy itt, a Szentély munkálatainak kellős közepén, Mózes jónak látja beszúrni egy mondatot a szombat megőrzésének szükségességéről.

Tudomány VS vallások – Elgondolkodásra ösztönző előadás a Bálint Házban

Evolúció, avagy az ember, a lelketlen majom. Ez is egy kérdés, melyre választ kaphatnak az érdeklődők Balázs Gábor eszmetörténész és Horányi Gábor fizikus az evolúció elméletéből kiinduló beszélgetésén a Bálint Házban. A március 28-án, kedden este 18 órakor kezdődő beszélgetés a fő kérdései a következők lesznek:

Tórai kommentár kettős hetiszakaszunkhoz

Kettős hetiszakaszunk túlnyomó része a pusztai szentély (Miskán) felállításával foglalkozik. A sátor méretei, a benne lévő kellékek leírása, a szentély beosztása fő témája a hetiszakasznak. Mégis a szidra - a fő témától teljesen elütően - a szombat jelentőségének hangsúlyozásával kezdődik. "Hat napon át végeztessék minden munka és a hetedik nap szent legyen nektek; Isten szombatja".

Pályázat polopropilén, egyszer használatos látogatói köpenyek beszerzésére

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) pályázatot hirdet az alábbiakban, beszerzésre Polopripilén, egyszer használatos látogatói köpeny. Az ajánlatokat az alábbi e-mail címre kérjük küldeni: turizmus@mazsihisz.hu Bírálati szempontok: Ár, szállítási feltételek.

Befejeződött a Síp utcai székház külső homlokzatának felújítása

Hosszas munkálatokat követően befejeződött a Síp utca 12. szám alatti épület külső rekonstrukciója. Az épületet 1841-ben vásárolta meg a Budapesti Zsidó Hitközség elődje, az akkori Pesti Izraelita Hitközség. A hitközség az 1848-49-es szabadságharcot nagyban támogatta, például kamatmentes kölcsönt adott, hadi célokra gyűjtést rendezett, felszerelte az önkéntes zsidó honvédeket. Emiatt egyébként Schwab Löb főrabbit heteken át fogva is tartották a Neugebäude nagy börtönében.

Már beszerezhető a pészachi macesz

Április 10-én este ránk köszönt Pészach (מֶּ֫סַח), és az ünnep előírásai szerint ezen időszakban csak keletlen kenyeret lehet fogyasztani. A kovászos étel fogyasztásának tilalma folytán az ünnep nyolc napja során a zsidó háztartásokban előtérbe kerül a macesz. Akárcsak az elmúlt években, most is nagy rohamra lehet számítani az ünnepi macesz miatt, ám a BZSH körzetei már felkészültek.

Következő hetiszakaszunk: Vájákhél–Pkudéj (ויקהל-פקודי)

Ezen a héten a Vájákhél (ויקהל - jelentése: és egybegyűjtötte) és a Pkudéj (פקודי - jelentése: elszámolás) hetiszakaszokat olvassák fel a zsinagógákban. Ennek oka az, hogy 54 szidra (hetiszakasz) van, így osztották fel a Tórát. Jusson minden hétre olvasni való akkor is, ha szökőévet írunk, mivel ekkor négy héttel - négy szombattal - többet kell számolni. A hét szombatján nem a szokásos hetiszakaszt, hanem az ünnepekhez aktualizált Tóra részt recitáljuk. Így előfordul, hogy két, rokon témájú szidrát összevonva olvasunk.

Önkéntesek jelentkezését várják a nyári Maccabi Világjátékokra

A Maccabi Világjátékok, vagy más néven a Maccabiah, a zsidó sportolók világversenye. 2017-ben július 4-18. között Izraelben kerül megrendezésre a XX. Maccabiah, mely várhatóan a legnagyszabásúbb és legjobban szervezett világjátékok lesz az 1932 óta rendszeresen megrendezett sportrendezvények sorában. Az eseményre mintegy 10 ezer sportoló és további 22 ezer rajongó érkezik majd Izraelbe több mint 80 országból.

Békés Szombatot kívánunk!

Eltelt egy hét, készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma fél hat után négy perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába. Aktuális hetiszakaszunk az első ízben megejtett zsidó népszámlálás utasításait, valamint a Szentélyben használt kenőolaj és füstölőszer készítésének módját írja le. Minden hittestvérünknek Békés Szombatot, és jó pihenést kívánunk!

Vasárnap utópurimi gyerekmuri és Buborék koncert a Goldmark-teremben

Március 19-én vasárnap tovább folytatódik a nagy sikerű gyerekprogram-sorozat a Goldmark teremben. Purimi mulatságra invitáljuk az apróságokat, ahol a népszerű Buborék együttes koncertezik majd és velünk lesz Verő Tamás rabbi is. "Mindenki hozza el a szüleit, a nagyit és a nagypapát se hagyd otthon!" A program ingyenes, de regisztráció köteles.