Híreink
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma este nyolc óra után egy perccel köszönt be az ünnep.
Kettős hetiszakaszunk első fele a hetedik és ötvenedik év szabályaival foglalkozik. Figyelmeztet a Tóra a bálványimádás és a szombatszegés tilalmára.
Szombat bejövetele: 20:01
Szombat kimenetele: 21:18
Kitüntették a Mazsiszem alapító tagját
A MAZSISZEM (Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság) tizenegyedik alkalommal rendezte meg két hónappal ezelőtt a hagyományőrző március 15-i emlékünnepségét. A rendezvényen első alkalommal került átadásra a Magyar Zsidó Emlékezet díj, melyet az egyesület hozott létre, melyet évről évre szeretne átadni, olyan személyiségeknek kortól, nemtől, felekezettől függetlenül, akik értékteremtő, hagyományteremtő munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a magyar–zsidó emlékezetkultúra továbbörökítéséhez és a történelmi megbékéléshez.
Június elején ismét FunRun Budapesten
A Maccabi VAC idén is megrendezi a Maccabi Fun Runt, ahol szélsebesen futva, szerelemesen andalogva, babakocsit tolva vagy éppen a házi kedvenccel együtt is végigfuthatja, vagy sétálhatja bárki az útvonalat.
Budapest zsidónegyedében varázslatos élményben lesz azoknak része, akik részt vesznek a június 11-én esedékes futáson. Ez egy olyan közösségi és jótékonysági zsidó esemény, ahol számos különböző zsidó és nem zsidó szervezet is részt vesz. A nevezési díjjal az egyik kiválasztott szervezeted támogathatják. A támogatható szervezetek listája hamarosan itt lesz elérhető: http://maccabi.hu/funrun/szervezetek/
Előbb BZSH, majd Mazsihisz közgyűlés
Mint arról beszámoltunk, a Budapesti Zsidó Hitközség 2017. május 21-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soron következő közgyűlését a VII. kerület Síp u. 12. szám alatti székház Dísztermében.
Egy héttel a BZSH Közgyűlését követően május 28-án, délelőtt 10 órától a Mazsihisz Közgyűlésére kerül sor ugyanott.
Kommentár kettős szakaszunkhoz
Böhár – Böchukotáj hetiszakaszunk első fele a Smita (7) és a JOVÉL év törvényeivel foglalkozik, Minden 7. évben parlagul kellett hagyni a földeket. Szántás, vetés és aratás tilosak voltak, a készből kellett élni. A Rámbám szerint a törvény a föld erejének kíméléséről intézkedik. (Nem ismerték a vetésforgót.) A 7. évben tilos volt az adósságok behajtása. ("Smitát köszáfim") "Ez a Smita törvénye: hárítsd el az adósságot követelő kezét az adóstól. Ne szorongassa az ő felebarátját és testvérét, mert Smita-év az az Örökkévaló tiszteletére".
Következő hetiszakaszunk: Böhár – Böchukotáj (בְּהַר-בְּחֻקֹּתַי)
Ezen a héten is kettős hetiszakaszt olvasunk fel a zsinagógában. Első szakaszunk: Böhár, jelentése: a hegyen.
A földnek is legyen pihenőéve - ezt mondotta az Örökkévaló Mózesnek a Szináj hegyén.
"Hat éven át vesd be meződet és hat éven át messed meg szőlődet és gyűjtsed be termését, de a hetedik évben szombat nyugalma legyen az országnak".
Lág Báomert ünnepelték a Síp utcában
Vasárnap -az omerszámlálás közepette adódó "szünnapon" - nem csak Izrael Állam alapítását hatvankilencedik évfordulóját ünnepeltük, hanem LagBáomert is, mely a harmincharmadik napja az omerszámlálásnak. Ezen a napon az öröm, és az ünneplés jellemzi a zsidó közösségeket világ szerte.
Több zsinagóga közössége is közösen, vagy éppen önállóan ünnepelte e jeles napot.
Izrael Állam függetlenségének 69. évfordulóját ünnepeltük
Minden évben Ijjár hónap 5. napján ünnepeljük Izrael Állam kikiáltásának évfordulóját, immáron már a 69-et! Idén ez az ünnep május első, illetve második napjára esett, a központi Jom Haatzmaut ünnepségre az ómerszámlálás miatt csak a mai napon került sor.
Békés Szombatot kívánunk!
Eltelt egy újabb hét, így már készülhetünk az este beköszöntő Sábeszre. Ma már este nyolc óra előtt nyolc perccel ...
Vasárnap Izrael függetlenségét ünnepeljük a Szent István Parkban
Ebben a polgári évben május 2-ra esett Ijjár hónap negyedike, amikor is Izrael függetlenségi napja köszöntött be.
Izrael államát 1948. május tizennegyedikén kiáltották ki Tel-Avivban, mely nap (Ijjár hónap 5.) azóta az önálló zsidó állam függetlenségének napja.
Jom Haácmautot (יום העצמאות) évről-évre megünneplik Izraelben, és szerte a világon, így Magyarországon is.
Június elején tizedszer költözik a Kazinczy utcába a belváros legszínesebb fesztiválja
Idén már három napon át tart a Judafest Utcafesztivál, amely ebben az évben is a Kazinczy utca és környékének ritkán látott arcát mutatja meg június 9-11. között. A nyitottságot és sokszínűséget hirdető fesztivál idei díszvendége Európa.
Pénteken és szombaton a történelmi zsidónegyed örökségébe, valamint mindennapjaiba pillanthatnak be az érdeklődők a népszerű városi sétákon, illetve a Dohány utcai zsinagógában, igazi zsidó liturgiákon keresztül.
Vasárnap Lag Boajmer!
Vasárnap ünnepeljük Lag Boajmert, ami a hosszú gyászidőszak után teret enged némi ünneplésre.
Az emléknap a Bar Kohbá felkeléshez kapcsolódik. A Lág Báomer szó jelentése: az omerszámlálás 33. napja. Ez a Pészáchtól számított 33. nap.
E nap különleges a Pészáchtól Sávuótig tartó a gyász időszakban, mert ezen a napon felfüggesztésre kerülnek a gyász szokások. Szabad borotválkozni, vigadni.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567