Híreink

Szukkot ünnepe egy ősi történet, és a Midrás fényében

A Félelmetes Napok, azaz Jom Kippur komor áhítatát követően az emberek nagy örömmel ünneplik a Szukkotot, amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet egy olyan sátorban töltsenek, amely jó, ha egy szélfuvallatra össze nem dől. Ennyi elég is a micvához. Olyannyira könnyű ez a micve, hogy –Bölcseink szerint – egy alkalommal még a nem zsidók is megirigyelték.

Szukkot gyémántja: az Etrog (אתרוג)

Szukkot emblematikus hozzávalója az etrog, mely kisértetiesen hasonlít a citromra, ám szimbolumában és ízében teljesen eltér attól. Az etrog valóban citrusfajta, vastag héjjal és kis mennyiségű, édeskés gyümölcshússal. Nagyon jó illata van, ezért inkább alkalmas parfümkészítésre, mint fogyasztásra. Régészeti bizonyítékok vannak arra, hogy az etrog már az időszámításunk előtti 7. században megtalálható volt, és nagyjából az i. e. második századtól használhatták szukoti szertartásokra.

Szerda estétől minden a sátorra és Szukkot kellékeire összpontosul

Szukkot ünnepének beköszöntétől kezdve csak a sátorban étkezünk. Kenyeret, süteményt és más tésztát, bort, és az Izrael földjén honos gyümölcsöket (szőlőt, fügét, gránátalmát, datolyát, olajbogyót) csak a sátorban szabad enni. Ezek fogyasztása előtt külön áldást is mondunk: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, és meghagyta nekünk, hogy sátorban lakjunk.”

Szukkot ünnepi szokásai, imarendje

Szerda este beköszöntő ünnepünknek Szukkotnak kétszeres jelentőséget ad a Tóra: a sivatagjárásra emlékeztet. Természeti jelentősége pedig: a termés betakarításának örömünnepe az a nap, amikor a maga a Tóra is megparancsolja: „Örvendezz Istened előtt!” Szukkot mai napig az az ünnepünk, amely a természettel való kapcsolatát a legelevenebben őrizte meg.

Az Uspizin szertartás parancsa Szukkotkor

Vannak oly közösségek, ahol Szukkotkor a sátorra kiakasztanak egy táblát a "vendégek" (uspizin) névsorával, mert a kabbalista hagyomány szerint az ünnep során mindennap más-más vendég látogat el a sátorba. Ők a következők: Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Áron és Dávid. Közös e hét férfiúban, hogy életük folyamán valahol vendégeskedtek. Ahhoz, hogy e hét "vendég" megtisztelje a mi szukánkat szokás másokat; rászorulókat, otthontalanokat is vendégül látni, hogy mindenkinek, az egész közösségnek része legyen a sátorban élés élményében, parancsában.

A szukkoti sátor és fontos kellékei

Szerda este beköszönt Szukkot ünnepe. Szukkot a három zarándok-ünnepünk egyike, melynek mezőgazdasági vonatkozása is van. A betakarítás ünnepe. Sátorban lakunk, étkezünk, ha lehet, alszunk, az ünnep hét napján. Felmerül a kérdés, vajon, ha egy textillel burkoljuk az erkély korlátot, akkor a Szukka (a sátor) érvényes?

Szerda este beköszönt Szukkot ünnepe

Még fülünkbe cseng a Kol Nidré dallama, amikor hozzálátunk az ünnepi sátor felállításához, hiszen szerda esdte hat óra előtt egy perccel beköszönt a Sátoros ünnep, a Szukkot. A bűnbánati hangulatot a cselekvés, a "micvák" tejesítésének hangulata váltja fel. Szukkot az öröm ünnepe.

Könnyű böjtöt és jó pecsételést kívánunk!

Ideje készülődni! Elvégezni az utolsó házimunkákat, előkészülni az esti ünnepi I.tentiszteletre, hiszen 18:09 perckor megkezdődik a 25 órás böjt, a Jom Kippur, mely talán a legnagyobb kihívás a zsidó emberek számára. Az Engesztelés Napját a pecsételés napjának is nevezzük (יוֹם חתימה), mert a Ros Hásáná napjaiban hozott ítéletet most "pecsételi meg" az Örökkévaló, ekkor lesz végleges az emberek sorsáról hozott ítélet. Ezekben az órákban pecsételtetünk be a "jók könyvébe", vagy ahogy másképpen mondjuk: az "élet könyvébe".

Egy napra megáll az élet Izraelben Jom Kippur beköszöntével

Ma este beköszönt Jom Kippur ünnepe, megkezdődik a huszonöt órán át tartó böjt. Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet Izraelben, az emberek böjtölnek és imádkoznak. Az izraeli hadsereg az ünnep alatt szigorítja intézkedéseit Ciszjordánia és a Gázai övezet határánál.

Jom Kippur tilalmainak sora

Ma este beköszönt Jom Kippur (יוֹם כִּפּוּר) ünnepe, mely az egyetlen böjtnap a zsidó vallási életben, amelyet a Tóra meghatároz. Bár úgy fogalmaz, "sanyargassátok a lelketeket", a bölcsek szerint ez a test sanyargatásával érhető el. Ötféle tilalom van az ünnep kapcsán: 1. Nem szabad enni-inni 2. Bőrcipőt viselni 3. Fürödni 4. Illatos szerrel kenni, illetve fújni magunkat 5. Házaséletet élni

Fontos odafigyelnünk az étkezésre Jom Kippur előtt és után is!

Ahogy a Tórában le van írja: "A hónap kilencedikének estéjén sanyargassátok lelketeket”. Viszont nem kilencedikén böjtölünk, hanem csak tizedikén, ezt pedig bölcseink úgy magyarázzák, hogy azokra, akik esznek és isznak kilencedikén és böjtölnek tizedikén, úgy kell tekinteni, mintha mindkét nap böjtöltek volna. Ennek az a magyarázata, hogy az étkezés örömével kimutatjuk, hogy mennyire örülünk, hogy a következő nap vezekelhetünk, valamint, hogy tudatában vagyunk bűneinknek.

Jom Kippur és a fehér ruha viselete

A legtöbb zsidó közösségben Jom Kippurkor az a szokás, hogy fehér ruhát viselnek a felnőtt férfiak. Teszik ezt azért, hogy utánozzák az angyalokat, nem mellesleg a fehér a zsidóságban a gyász színe is. Éppen ezért nem csak a ruhákon, de a kappedli esetében is figyelünk arra, hogy ünnepi színeket öltsön. A nős férfiak kittlit (קיטל) viselnek, mely egy fehér színű köpeny, hasonlóan a halotti ruhához.