Híreink
A Budapesti Zsidó Hitközség elnökének újévi köszöntője
A 2018-es év végéhez értünk, holnap új esztendőt ünnepelhetünk.
Az alábbiakban Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének köszöntőjét olvashatják a 2019-as polgári új év beköszönte alkalmából:
"Nem is olyan régen még Hanukát ünnepelhettük, nyolc napon keresztül gyújtottuk a gyertyákat, ünnepeltük a csodát. A héber naptár szerint 5779 Tévész hónapjánál járunk, amikor is a 2019-es polgári új évbe lépünk.
Most is új reményekkel, és bizakodással tekintünk az előttünk álló új esztendő felé. Átadásra kerül a Rumbach zsinagóga, kóser delikatesz és étterem nyílik a BZSH üzemeltetésében, folytatjuk a közösségi, és hitélet fejlesztését, szóval lesz dolgunk bőven
Következő hetiszakaszunk: Váéra (וָאֵרָא)
A következő szombaton elkezdjük a Váéra hetiszakaszt olvasni a Tórából. A Váéra jelentése: "Megjelentem". Megjelent őseinknek az Örökkévaló, irgalmas négybetűs nevével: – Van, Volt, Lesz - aki szövetséget kötött őseinkkel, Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, de nem érthették meg teljesen a hűség fogalmát, amelyet most alkalma lesz bemutatni, mikor ivadékait kivezeti a rabság országából.
Elbúcsúztatta a 2018-as polgári évet a Dohány körzet
Évet zárt a Dohány körzet. Szombaton este, a Sábát kimenetelét követően vettek búcsút a 2018-as polgári esztendőtől a hívek a Goldmark teremben, ahol szépen megterített asztalok mellett, finom vacsorát elfogyasztva ünnepelhettek.
Békés Szombatot kívánunk!
Ismét eltelt egy hét. Ma már háromnegyen négy előtt négy perccel köszönt be a Sábesz, így készülhetünk a Szombat fogadására, és a zsinagógába.
Aktuális hetiszakaszunk a Smot, Mózes második könyvének első szakasza, amelyben megkezdődik az Egyiptomban lezajlott zsidóüldözés, ami Mózes küldetésével, a Tízcsapással és a csodálatos kiszabadulással végződik.
Elkezdjük Mózes második könyvét olvasni
Nem csupán új hetiszakaszt, de a Smot könyvét is megismerhetjük a héten. A könyvben (mely elnevezésének jelentése: nevek) Jákob fiainak nevei soroltatnak fel, akik József és a fáraó invitálására letelepedtek Egyiptomban és megsokasodtak ott. A könyv eredeti címe: Kivonulás Egyiptomból, görögül: Exodus.
Kommentár Smot (שְׁמוֹת) hetiszakaszunkhoz
Mózes második könyve a Kivonulás könyve (Sömajsz, Smot, Exodus). Kevés olyan nép van a világon, mely őstörténetét nem hőstettek vagy mitológiai nagyságok elbeszélésével kezdi, hanem azzal "büszkélkedik", hogy "szolgák voltunk Egyiptomban".
Következő hetiszakaszunk: Smot (שְׁמוֹת)
Mózes II. könyvét kezdik olvasni a zsinagógákban ezen a héten, a címe: Smajsz, szöfárd kiejtéssel Smot (שְׁמוֹת). A hetiszakasz elenvezésének jelentése: nevek.
Jákob fiainak nevei soroltatik fel, akik József és a fáraó invitálására letelepedtek Egyiptomban és megsokasodtak ott. A könyv eredeti címe: Kivonulás Egyiptomból, görögül: Exodus.
Kosher Deli: Minden a terveknek megfelelően halad
A terveknek megfelelően haladnak a Budapesti Zsidó Hitközség égisze alatt létrejövő, a BZSH százszázalékos tulajdonában álló EatKosher Kft. által üzemeltetett új kóser közért és étterem építési munkálatai a Síp utca 12. szám alatt.
Békés Szombatot kívánunk!
Ismét eltelt egy hét, így folytatódik a zsidó hitélet körforgása, már ami a Szombat fogadására való készülést ...
Hínárból készülő lebomló műanyagot fejlesztenek izraeli kutatók
Hínárból készülő lebomló műanyagot fejlesztenek izraeli kutatók olyan eljárással, amelyhez nincs szükség mezőgazdasági terület vagy friss víz használatára – közölte a Tel-Avivi Egyetem.
A műanyag, mely egy ipari használatra kifejlesztett polimer, a világ egyik legnagyobb szennyezőanyaga.
Kommentár Vájchi (וַיְחִי) hetiszakaszunkhoz
Hetiszakaszunk Jákov és József haláláról szól. Jákov már tizenhét éve élt Egyiptomban, amikor halálát közeledni érezte. Akkori szokás szerint meg akarta áldani övéit halála előtt.
Először az Egyiptomban született két unokáját, Efrájimot és Menásét vezették eléje. Efrájimnak nagyobb jövőt jósolt, mint testvérének. Valóban, Efrájim sorából került ki Józsua, a honfoglaló. És ez a törzs képviselte az elszakadt tíz törzset, és róla nevezték el az északi államot, amikor az Salamon halála után elszakadt Júdeától.
Kedden hajnalban beköszönt Tévét 10
Ebben a zsinagógai évben Assarah b'Tevet (azaz Tévét hó tizedike) böjtnap december 18-ra, keddre esik.
Ezen a napon hajnaltól (5:46) napnyugtáig (16:22) böjtölünk emlékezvén arra, hogy Nabukadnecár azon a napon kezdte meg Jeruzsálem ostromát. Vesztegzárral vették körül a babilóniaiak a várost, egy madár sem repülhetett át a zordon falak fölött. Éhségre ítélték a város védőit. Másfél évig tartott a hősök ellenállása. Ennek emlékére e napot bölcseink böjtnapnak hirdették, amelyet "A tizedik böjtnek" neveztek el.
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 32
- 33
- 34
- 35
- 36
- 37
- 38
- 39
- 40
- 41
- 42
- 43
- 44
- 45
- 46
- 47
- 48
- 49
- 50
- 51
- 52
- 53
- 54
- 55
- 56
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- 62
- 63
- 64
- 65
- 66
- 67
- 68
- 69
- 70
- 71
- 72
- 73
- 74
- 75
- 76
- 77
- 78
- 79
- 80
- 81
- 82
- 83
- 84
- 85
- 86
- 87
- 88
- 89
- 90
- 91
- 92
- 93
- 94
- 95
- 96
- 97
- 98
- 99
- 100
- 101
- 102
- 103
- 104
- 105
- 106
- 107
- 108
- 109
- 110
- 111
- 112
- 113
- 114
- 115
- 116
- 117
- 118
- 119
- 120
- 121
- 122
- 123
- 124
- 125
- 126
- 127
- 128
- 129
- 130
- 131
- 132
- 133
- 134
- 135
- 136
- 137
- 138
- 139
- 140
- 141
- 142
- 143
- 144
- 145
- 146
- 147
- 148
- 149
- 150
- 151
- 152
- 153
- 154
- 155
- 156
- 157
- 158
- 159
- 160
- 161
- 162
- 163
- 164
- 165
- 166
- 167
- 168
- 169
- 170
- 171
- 172
- 173
- 174
- 175
- 176
- 177
- 178
- 179
- 180
- 181
- 182
- 183
- 184
- 185
- 186
- 187
- 188
- 189
- 190
- 191
- 192
- 193
- 194
- 195
- 196
- 197
- 198
- 199
- 200
- 201
- 202
- 203
- 204
- 205
- 206
- 207
- 208
- 209
- 210
- 211
- 212
- 213
- 214
- 215
- 216
- 217
- 218
- 219
- 220
- 221
- 222
- 223
- 224
- 225
- 226
- 227
- 228
- 229
- 230
- 231
- 232
- 233
- 234
- 235
- 236
- 237
- 238
- 239
- 240
- 241
- 242
- 243
- 244
- 245
- 246
- 247
- 248
- 249
- 250
- 251
- 252
- 253
- 254
- 255
- 256
- 257
- 258
- 259
- 260
- 261
- 262
- 263
- 264
- 265
- 266
- 267
- 268
- 269
- 270
- 271
- 272
- 273
- 274
- 275
- 276
- 277
- 278
- 279
- 280
- 281
- 282
- 283
- 284
- 285
- 286
- 287
- 288
- 289
- 290
- 291
- 292
- 293
- 294
- 295
- 296
- 297
- 298
- 299
- 300
- 301
- 302
- 303
- 304
- 305
- 306
- 307
- 308
- 309
- 310
- 311
- 312
- 313
- 314
- 315
- 316
- 317
- 318
- 319
- 320
- 321
- 322
- 323
- 324
- 325
- 326
- 327
- 328
- 329
- 330
- 331
- 332
- 333
- 334
- 335
- 336
- 337
- 338
- 339
- 340
- 341
- 342
- 343
- 344
- 345
- 346
- 347
- 348
- 349
- 350
- 351
- 352
- 353
- 354
- 355
- 356
- 357
- 358
- 359
- 360
- 361
- 362
- 363
- 364
- 365
- 366
- 367
- 368
- 369
- 370
- 371
- 372
- 373
- 374
- 375
- 376
- 377
- 378
- 379
- 380
- 381
- 382
- 383
- 384
- 385
- 386
- 387
- 388
- 389
- 390
- 391
- 392
- 393
- 394
- 395
- 396
- 397
- 398
- 399
- 400
- 401
- 402
- 403
- 404
- 405
- 406
- 407
- 408
- 409
- 410
- 411
- 412
- 413
- 414
- 415
- 416
- 417
- 418
- 419
- 420
- 421
- 422
- 423
- 424
- 425
- 426
- 427
- 428
- 429
- 430
- 431
- 432
- 433
- 434
- 435
- 436
- 437
- 438
- 439
- 440
- 441
- 442
- 443
- 444
- 445
- 446
- 447
- 448
- 449
- 450
- 451
- 452
- 453
- 454
- 455
- 456
- 457
- 458
- 459
- 460
- 461
- 462
- 463
- 464
- 465
- 466
- 467
- 468
- 469
- 470
- 471
- 472
- 473
- 474
- 475
- 476
- 477
- 478
- 479
- 480
- 481
- 482
- 483
- 484
- 485
- 486
- 487
- 488
- 489
- 490
- 491
- 492
- 493
- 494
- 495
- 496
- 497
- 498
- 499
- 500
- 501
- 502
- 503
- 504
- 505
- 506
- 507
- 508
- 509
- 510
- 511
- 512
- 513
- 514
- 515
- 516
- 517
- 518
- 519
- 520
- 521
- 522
- 523
- 524
- 525
- 526
- 527
- 528
- 529
- 530
- 531
- 532
- 533
- 534
- 535
- 536
- 537
- 538
- 539
- 540
- 541
- 542
- 543
- 544
- 545
- 546
- 547
- 548
- 549
- 550
- 551
- 552
- 553
- 554
- 555
- 556
- 557
- 558
- 559
- 560
- 561
- 562
- 563
- 564
- 565
- 566
- 567
- 568
- 569
- 570
- 571
- 572
- 573
- 574
- 575
- 576
- 577
- 578
- 579
- 580
- 581
- 582
- 583
- 584
- 585
- 586
- 587
- 588
- 589
- 590
- 591
- 592
- 593
- 594
- 595
- 596
- 597
- 598
- 599
- 600
- 601
- 602
- 603
- 604
- 605
- 606
- 607
- 608
- 609
- 610